Pesti Srácok

Az egyházi iskolák által kapott szellemi többlet mentheti meg a fiatalok jövőjét

Az egyházi iskolák által kapott szellemi többlet mentheti meg a fiatalok jövőjét

Régen egyházi iskolába járni kiváltság volt. Nem anyagi okok miatt, hanem a szellemisége, a filozófiája és az emberbe vetett hite kapcsán. Aztán jött a kommunizmus, és próbálta kiirtani azt az ezeréves talapzatot, amelyen kultúránk nyugodott. A kapitalizmus és a rendszerváltozás ugyan megadta a lehetőséget az egyházak számára, hogy immáron szabadon működhessenek, taníthassanak és gyógyíthassanak, de az igazi virágzás a polgári kormány 2010-es, kétharmados győzelmével kezdődött el. Egyre több, egykor állami tulajdonban lévő óvoda és bölcsőde kerül egyházi működés alá, és a keresztyén iskolák keresettebbek, mint valaha. Pszichológusok helyett elfogadás, játékos szabályok, és humanitás jellemzi ezeket az intézményeket.

Pünkösd alkalmával a Híradó készített interjút az egyik legismertebb, fiatal pappal, Bese Gergő atyával, aki a kommunikáció összes csatornáján próbál a felnövekvő generációkhoz szólni. Gergő atya a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán egy katolikus és egy állami általános iskolában tanít hittant. Ezen a hátrányos helyzetű településen kevesen járnak szentmisére, és a bűnözés, az alkohol, a kábítószerek, a pornófüggőség komolyan veszélyezteti az itt felnövő gyerekeket is. Gergő atya szerint,

Mivel a fiatalokat elnyelte a virtualitás, egyre kiszolgáltatóbbá váltak az LMBTQ-propagandának is. Az atya elmesélt egy történetet is:

PestiSracok facebook image

Mivel az uralkodó liberális ideológiában nincsenek elvárások, és keretek, ezért a családok szétesésével egyidejűleg a gyermekek is kiszámíthatatlanok, és kezelhetetlenek lesznek. Az egyházi intézményekkel kapcsolatban Gergő atya kiemelte,

A keresztyén iskolák állítólagos túlfinanszírozásával kapcsolatban Gergő atya megjegyezte,

Kifejtette: a munkaerőpiacon versenyképes tudással szeretnék felruházni diákjaikat, boldog családapákat és boldog családanyákat szeretnének nevelni a gyerekekből, akik tudják, hogy mi a jó és a rossz között a különbség, felismerik a feketét és a fehéret, és képesek helyes döntéseket hozni.

A jó munkához idő kell

A Híradónak úgy fogalmazott: ha az egyház átvesz egy iskolát, akkor legalább 10–15 évet kell várni, amíg abból igazán egyházi iskola lesz. Nyolc év, amíg teljesen kicserélődik a diákság, idő amíg a tantestület egy irányba tud tekinteni.

- meséli az atya, aki szerint a legtöbb állami intézményben nincs meg a harmonikus egyensúly a triász között: vannak az elfogadó, mindent megengedő, progresszív alapítványi óvodák és iskolák, vagy a sokszor merev rendszerbe, és retró megoldásokba begyepesedett állami, önkormányzati intézmények. "Ezért aztán egyre több család keresi a hagyományos értékek mentén gondolkodó egyházi intézményeket, közösségi tereket, hogy gyermeiket burokban tudják tartani, addig, amíg lehet. Amíg a szivárványos, progresszív világ engedi."- fogalmazott a Híradónak adott interjúban az Bese Gergő.

Forrás: híradó.hu, Fotó: Bese Gergő

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.