Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc gyúrással ünnepelte június 4-ét

Gyurcsány Ferenc gyúrással ünnepelte június 4-ét

A DK elnöke két posztban is megemlékezett június negyedikéről Facebook-oldalán. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a 2004-ben miniszterelnökként a határon túli magyarokat eláruló és megtagadó Gyurcsány egy pálfordulást követően idén úgy érezte, hogy rendhagyó módon meg kell emlékeznie Trianonról, sajnos ki kell ábrándítanunk mindenkit: egészen másról van szó. Gyurcsány Ferenc tegnap lett hatvan éves – önmagát ünnepelte.

Természetesen senki nem választhatja meg születésének dátumát, de talán mégis van abban valami sorsszerűség, hogy Gyurcsány Ferenc, a rendszerváltozás utáni időszak kétségtelenül legnagyobb politikai kártevője éppen a magyar történelem legsúlyosabb kataklizmájának évfordulóján született.

A DK elnöke kétszer is posztolt tegnap közösségi oldalán; talán nem meglepő, hogy a két bejegyzésből egyikben sem állít emléket annak, hogy 101 évvel ezelőtt ezen a napon vesztettük el hazánk területének kétharmadát. A 2004-ben a határainkon kívül rekedt magyarok állampolgárságának könnyített megszerzése ellen sikeres kampányt folytató Gyurcsány első bejegyzésében egy padon ülve, kapucnis pulcsiban fogadja a gratulációkat, majd a következő közzétett fényképén fekvenyomás közben látható, amellyel megköszöni mindenkinek, aki gondolt rá.

A látszólag önironikus poszt – amely valójában öntetszelgő gyurcsányizmus – így szól:

PestiSracok facebook image

Szerkesztőségünk pedig csak reménykedni tud abban, hogy Gyurcsány Ferenc nem fog megharagudni, amiért csak egynapos késéssel csatlakozunk az őt felköszöntők népes táborához – tegnap mással voltunk elfoglalva.

Forrás/fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.