Pesti Srácok

Ferenc pápa ünnepi miséjével zárul az eucharisztikus kongresszus – itt van minden fontos infó, amit tudni érdemes

null

Ferenc pápa miséjével zárul a budapesti Hősök terén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis, vagyis a városért és a világért bemutatott szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. A fél 12-kor kezdődő szertartásra előzetesen 75 ezren regisztráltak, de regisztráció nélkül is részt lehet venni a misén.

Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ferenc pápa ma szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén. Ferenc pápa vasárnap reggel érkezik Budapestre. A katolikus egyházfő a mise előtt a Szépművészeti Múzeumban találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival, végül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával. A pápa a zárómise és az Úrangyala elimádkozása után tovább utazik Szlovákiába.

Ferenc pápa Twitter üzenete

"Holnap megkezdődik apostoli utam Budapestre és Szlovákiába. Kérlek, kísérjetek imádsággal, és ezt a látogatást olyan hős hitvallók közbenjárására bízom, akik az ellenségeskedés és üldöztetés közepette tanúságot tettek az evangéliumról ezeken a helyeken" - fogalmazott a pápa közösségi oldalán.

PestiSracok facebook image

Fontos tudnivalók

A Hősök terén szeptember 12-én reggel 6 órakor nyílnak ki a kapuk a belépéshez. A felvezető program 9 órakor kezdődik. Regisztráció nélkül is részt vehet a záróprogramon. A Hősök terét gyalogosan és a közösségi közlekedési eszközökkel érhetik el! Az M1 vonalán az Oktogon állomásnál érdemes leszállni, csakúgy, mint a 4-es és 6-os villamosokkal érkezőknek. A Dózsa György út felől is megközelíthető lesz a tér, a 30-as busszal, a 7-es busz gyakrabban közlekedik majd a hétvégén. Érdemes használni a BKK utazástervező alkalmazását, a folyamatosan frissülő információk a kozut.bkkinfo.hu oldalon olvashatók. Az utazás megtervezéséhez továbbra is érdemes a megújult, új funkciókkal bővült BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez - olvasható a rendezvény hivatalos honlapján.

Beléptetés Az előzetesen regisztrált zarándokok meghatározott szektorba érvényes jegyet kapnak, amelyen feltüntetik a belépési pontot és a javasolt megközelítési útvonalat. A rendezvény minden szektoránál található mobil WC, akadálymentesített mobil WC, valamint egészségügyi pont. Elsősegélynyújtó pontok A rendezők azt kérik, hogy a résztvevők gondoskodjanak enni- és innivalóról! Valamennyi szektorhoz tartozik mellékhelyiség. Ülőhelyeket nem tudnak biztosítani, ezért azt javasolják, hogy ha erre szükség van, saját, kisméretű összecsukható széket vigyenek magukkal. Program:06:00 Kapunyitás 09:00 Felvezető műsor 11:30 Statio Orbis mise - Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje Kivetítők és rádióközvetítés Kivetítők, hangszórók segítségével az oltártól távolabb elhelyezkedők számára is jól követhető lesz a liturgia. A szentmisék szövegének magyar nyelvű fordítását az FM 96,4 frekvencián is elérhetővé teszik, fülhallgatóval kisrádión és okostelefonon is hallgathatjátok az elhangzottakat.

PS-összeállítás Fotó:MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami