Pesti Srácok

Remek időzítéssel ment szabadságra Karácsony, lehetetlen közlekedni Budapesten

null

Hiába lépett vissza Karácsony Gergely a baloldali előválasztás jelöltjei közül, továbbra sem számíthatnak rá a fővárosban élők, hiszen ő éppen azért vett ki szabadságot, hogy Márki-Zay Péter mellett kampányoljon. Értjük mi, hogy az "államférfiak és államnők" felkutatása nem egyszerű feladat, de talán érdemes lenne azzal foglalkozni, ami valóban komoly probléma: a fővárosi közlekedési helyzettel. A Fidesz budapesti frakciója szerint elég sok munka várja Budapesten Karácsonyt: a közlekedés például még mindig kaotikus, ráadásul ma a szokásosnál is nagyobb volt a dugó reggel tíz órakor a fővárosban, gyakorlatilag állt a forgalom.

Lehetetlen közlekedni Budapesten, gyakorlatilag áll a forgalom a fővárosban, miközben Karácsony GeLgely remek időzítéssel éppen most ment szabadságra, hogy segítse MZP kampányát az előválasztásban. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a főpolgármester úrnak egyébként lenne feladata a saját hivatalában is, ahol a negyvennél több tanácsadó mellett sem sikerül megbirkóznia olyan alapvető problémával, mint a közlekedési káosz megszüntetése. Persze az is elképzelhető, hogy így valósították meg a Sétáló Budapest programot, az autósok többsége ugyanis – Karácsony-i jelzővel élve – "hiperpasszívan" közlekedik, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a sofőr ül a kormánykerékkel a kezében, elképzeli, hogy autózik, miközben áll a dugóban és irigykedve néz a mellette elsuhanó gyalogosokra... Nos, a helyzet egyébként korántsem vicces, a fővárosi közlekedés totális csődje ugyanis komoly bosszúságot okoz több ezer ember számára. Késnek az autóbuszok és a metrópótló gépjárművek is, bár legalább most nem rossz homokkal töltötték fel a villamosokat. Már ennek is örülünk.

– írja a Fidesz budapesti szervezete a közösségi oldalán. A főpolgármesterre azonban várhatnak: neki fontos küldetése van, diktatúrarombolóként kötelessége Márki-Zay Péter szekerét tolnia, ami miatt még szabadságot is kivett. Közben pedig fittyet hány a rá bízott Budapestre, aminek eredménye, hogy ma a szokásosnál is nagyobb a káosz, reggel tíz órakor még áll az egész város. A fővárosi Fidesz szerint

PestiSracok facebook image

Ezt egyébként az elmúlt két évben más területen is remekül bizonyította.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.