Pesti Srácok

Azbej Tristan: Hiszek az ima erejében és tudom, hogy a magyaroknak küldetése van a keresztények megsegítésében

null

Ki kell mondani: küldetésünk van, a magyaroknak fel kell vállalnia ezt a missziót és azért imádkozom, hogy adasson meg nekünk az, hogy elvégezhessük a ránk bízott feladatot - mondta Azbej Tristan államtitkár az év utolsó napján Budapesten, a Döntés Órája elnevezésű rendezvényen. A szilveszteri mulatság helyett felekezetközi dicsőítő alkalmon tartott előadásában az államtitkár hangsúlyozta: a kereszténység komoly veszélyben van. Szavai szerint nem ér semmit sem az, ha csak a kultúránkat őrizzük meg, ehhez lelki megújulásra is szükség van. Hozzátette: az iszlamizmus azért tud teret nyerni, mert a keresztények elveszítették az önazonosságunkat. Úgy fogalmazott: "hiszek az ima erejében, de ezenkívül fel kell vállalni, hogy elmondjuk, ami történik. Álljunk ki és beszéljünk arról, miként akarják elhallgatni, hogy keresztényeket gyilkolnak halomra a világon" - mondta. Az államtitkár arról is beszélt, hogy találkozott már olyan politikussal is, aki szerint a klímaváltozás miatt ölik meg a keresztényeket, nem pedig a hitük miatt.

Számos alkalommal kockáztatta életét már Azbej Tristan államtitkár, hogy az segítsen az üldözött keresztényeken. Mint ismert, a magyar kormány volt az első a világon, mely államtitkárságot hozott létre és a Hungary Helps program segítségével számos országban nyújtott támogatást a rászorulók számára. Nem csak épületeket, templomokat, iskolákat építettek újjá, nem csupán segélycsomagokat szállítottak el a kritikus térségbe, hanem komoly diplomáciai munkával megmentették több keresztény életét is. Az örmény-francia származású, de Magyarországon nevelkedett államtitkár szerint nem az ő személye számít, hanem a küldetés, amit felvállalt. Büszke, magyar hazafinak tartja magát, viszont a családi örökségében lévő magyar-örmény szál miatt különösen jó érzéssel töltötte el, hogy személyesen adhatta át a vakcinaszállítmányt Örményországban és a magyar tárgyalásnak köszönhetően öt örmény kiskatonát tudtak hazavinni Azerbajdzsánból, ahol fogolyként voltak tartva. Öt évig élt Izraelben nagykövetként, ezt igazi áldásnak tartja - egyebek mellett erről is beszélt az év utolsó napján a Döntés Órája elnevezésű rendezvényen. A dicsőítő alkalom előtt tartott előadásában hangsúlyozta azt is, hogy a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység. Az elmúlt öt évben sok tanúságtételt hallott - fogalmazott, hozzátéve, hogy ez nem csupán áldás, de kötelesség is számára, hogy ezekről beszámoljon. Szavai szerint nemzeti küldetés az, amit a magyar kormány felvállalt, de kitért arra is, hogy a szabad vallásgyakorlást már egyre kevésbé tolerálják a világon. Példaként említett nemzetközi példákat, ami mára odáig fajult, hogy Finnországban egy keresztény politikus ellen indítottak büntetőeljárást, amiért a Bibliából tett közzé idézetet, ami a hatóságok szerint gyűlöletbeszédnek minősül. A Döntés Órája alkalmon arról is beszélt, hogy Európában lebontják a templomokat, keletre pedig felrobbantják őket, míg Magyarország a Kárpát-medencében több mint 3000 templom felújításában vett részt és százhúszat épített fel. Ez a mi küldetésünk, mi magyarok ezeréves történelmünkben többször találtuk szembe magunkat azzal, hogy nekünk kell megvédeni a kereszténységet.
– fogalmazott. Azbej Tristan aláhúzta: 340 millió üldözött ember él ma a világon, akiket a hitük miatt akarnak megölni. Példaként említette, hogy "Líbia partjainál az Iszlám Állam katonái kopt keresztényeket végeztek ki, akiknek előtte felajánlották, hogy megmenekülnek, amennyiben megtagadják Krisztust és áttérnek az iszlám hitre. Ők azonban nem voltak erre hajlandók és vállalták a halált. Köztük volt egy olyan férfi, aki nem volt keresztény, de mégis azt vallotta, hogy ő abban hisz, amiben a többi férfi. Élete utolsó perceiben vált Krisztus követőjévé." Mártírhalált halt ő is, a kivégzésükről készült fotó bejárta a világot. Azbej Tristan a Hungary Helps programról is beszélt, az alapítvány negyven országban segíti a kisebbségben lévő keresztény közösségeket.
– hangsúlyozta Azbej Tristan. Kifejtette, hogy rendkívüli az az összefogás, amivel az adományokat felajánlják nekik, de 2019-től már önkéntesek is segítik munkájukat.
Magyar mintára később már az amerikai, a lengyel, a brazil testvérek is csatlakoztak, mára pedig már 12 ország segíti a Hungary Helps munkáját. Arról is beszélt, hogy a legnagyobb felismerése az volt az elmúlt évekből, hogy az üldözött keresztények azok, akik erősítik az elkényelmesedett európai keresztényeket és mutatnak példát az Isten iránti elkötelezettségből. Azbej Tristan államtitkár a Döntés Órája dicsőítő alkalmon tartott előadásában végül úgy fogalmazott:
Arról is beszélt, nem lehet hagyni, hogy tematizálják a közvéleményben a keresztényellenes megjegyzéseket, mert ez ahhoz vezet, hogy akár hazánkban is előfordulhat majd az, hogy a hitük miatt gyilkolnak meg embereket. Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár munkáját a PestiSrácok.hu kezdetektől támogatja és számol be részletesen mindarról, amit a magyar kormány segítségével valósítanak meg. "Akkoriban még távoli dolognak tűnt, majd évről-évre fokozódik" - mondta, majd kifejtette: a most zajló eseményeken tetten érhetjük azt, ahogyan az eddig szellemi természetű üldöztetést már Nyugaton a fizikai erőszak váltja fel szobordöntések, templomgyújtogatások formájában. Az erőszakot néha külön-külön, néha perverz szövetségben szüli az úgynevezett politikai korrektség véleménydiktatúrája és a politikai iszlamizmus. Ezt a két ideológiát természetükből fakadóan semmi más nem tartja össze egymással, csak a kereszténység iránti megvető gyűlölet. A szilveszteri rendezvényen végül aláhúzta:
– mondta Azbej Tristan, akinek előadását a Döntés Órája rendezvényen itt nézheti vissza.
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.