Pesti Srácok

Itt az új, exkluzív, májbarát szenzáció: Gyurcsány ismét kormányt alakítana!

Rendhagyó Karanténvlogot láthattok, hiszen nem a legfrissebb hírekkel jelentkezünk, ahogyan múlt héten jeleztük, de dolgoztunk előre, hogy legalább még most ne maradjatok pénteki betevő falat nélkül. Nem felejtettük el Karigeri hatalmas átverését, amely ismét megmutatta, hogy ha Budapest vackorba harapott főpolgármesterét egy komédiás is meg tudja vezetni, vajon mit csinálhatnak vele a politikában jártas, ravasz rókák. Karácsonyt ugyanis egy magát Vitalij Klicskónak kiadó orosz viccmester tréfálta meg, simán elérve azt, hogy a főpolgármester a saját hazáját szidja és bugyután mosolyogjon a legelképesztőbb ostobaságokon is, amit az orosz átverőember mondott neki. Készültünk a mindenre is készülő Gyurcsányról is, aki püffedt gondolatokkal hergelte tovább folyamatosan forrponton lévő DK-s szektáját. A szemkilövető ugyanis ismét készül. Lassan hetente jelzi, hogy kormányt akar alakítani és püffedt munkásőrcsapatával átvenné a hatalmat, hogy "rendet tegyen". A magyar emberek azonban már ismerik azt a rendet, amit ő szokott tenni, amikor vörös kezébe kerül a kormánypálca: csődöt csinál válság nélkül, magyart a magyar ellen hergel, eladja a nemzeti vagyont és eladósítja a magyarokat. Lop, csal, hazudik, ezt be is ismeri, majd utána mégis a tisztességre hivatkozik és ő akar megmentőként tetszelegni. Végül szót ejtettünk az ukránokról is, akik nyomásgyakorlás céljából, cserébe a rengeteg humanitárius segítségért úgy alakították, hogy a Barátság-kőolajvezetéken ne érkezzen hazánkba olaj. A nemes cselekedetet a Mol úgy oldotta meg, hogy átvállalta a tranzitdíj kivezetését az oroszoktól, akiktől nem fogadta el az ukrán fél a pénzt. Nézzétek most is a Karantént, a jövőbeni folytatásért pedig minden idegszálunkkal harcolunk!

Operatőr: Ragács András

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.