Pesti Srácok

Ferenc alászáll az Apró-palotából, és megmondja: mindenért Orbán a hibás, de ő egy káprázatos csapattal készül kötcsei kúriájában

Gyurcsány Ferenc vasárnap alászállt a Szemlőhegyi úti Apró-palotából csepeli hívei közé. Miután átgondolta, hogy mit mond, kibökte: jön a borzalom, a megélhetési válság, amiért maga Orbán Viktor a felelős. De ő készül, ráadásul egy olyan csapattal, amelyik olyat tud, amit ma senki más nem tud Magyarországon – káprázatosak.

– mondta az Apró-palota ura, és elmerült a múlt ködében:

PestiSracok facebook image

Na. ehhez gratulálunk. Azt azonban hozzátennénk, hogy Gyurcsány Ferenc a vagyonát éppen a rendszerváltozás idején alapozta meg, mintegy nászajándékként szerezve meg a mosonmagyaróvári gyáripar gyöngyszemét. Mellé megkapta a menyasszonyt, Dobrev Klárát, a szponzor: Apró Piroska. Akik ráadásul ezt a szerencsétlen pápai csávót befogadták abba a bizonyos Szemlőhegyi úti palotába.

Ferenc persze kifejtette, hogy azért, ami most van Magyarországon – meg úgy egyébként Európában meg a világon –, Orbán Viktor a felelős. De megnyugtatta a csepeli népet, hogy

Valamint:

Ezt már többször megígérte, nemcsak a kampányban, hanem például 2021. áprlis 7-én, a parlamentben is:

Hát, kérem szépen, ez a jóslat nem jött be. Április harmadikán egy csúfos bukta tanúi/élvezői lehettünk. De sebaj, Ferenc készül, de mire készül Ferenc?

Hogy ez azt jelenti-e, hogy zuhanni fog az energiahordozók ára, észhez tér Brüsszel és Berlin, leteszi a fegyvert Putyin, bevonul Moszkvába Zelenszkij, nem tudható. Ferenc azért mindenkit megnyugtatott:

Hát ez a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány már össze is verbuválta csapatát. Hová? Hát a kötcsei Gyurcsány-kúriába. Ezt írta:

Nézzék ezt a galériát, és meglátják, hogy Gy. Németh Erzsébettől Vágó Istvánon keresztül Varju Lászlóig – sőt, Kálmán Olgáig – kikből áll ez a káprázatos csapat.

299864390_612680396881470_5909609851513474333_n
299865143_612681116881398_4349188420044761821_n
299909769_612680946881415_8494453060753200542_n
299951681_612680850214758_8200798730000727784_n
299995424_612680416881468_3817482629779961556_n
299997867_612681113548065_5327358267332073807_n
300023488_612680463548130_5473903167667656901_n
300051749_612681033548073_4387383741177598906_n
300072076_612680436881466_8421403190516471307_n
300209890_612680920214751_9202339470636618056_n
300249685_612681210214722_5532412475016351366_n
300263930_612680460214797_8391749231381307085_n
300282474_612681136881396_4964667234792063971_n
300370187_612680480214795_5760327614057089039_n
300426169_612680453548131_5402570606030759121_n
300427685_612680673548109_7189518542583693781_n
300455663_612680916881418_5771649729241233836_n
300455687_612680473548129_3291234404091543623_n
300495348_612680876881422_4608344084571967045_n
300500111_612680943548082_8115040236332481190_n
300501247_612683090214534_2389277089885257570_n
300585839_612680740214769_4546014181365064041_n
300766841_612680726881437_4146888881941721450_n
300791068_612680493548127_644806466115519569_n
301047265_612697636879746_1651609251902936286_n