Pesti Srácok

„Egyenes út Baranyi diktatúrájához” – Szétesett a baloldali koalíció az ellenzékiség „laborjában”

null

A PestiSrácok.hu is beszámolt arról, hogy egy felettébb komikus, de nem túl előremutató módon zajlott a ferencvárosi képviselő testület legutóbbi ülése, ahol az egymással kéz a kézben egyre több hatáskört magához ragadó Baranyi Krisztina és Döme Zsuzsa rendkívül nehezen viselték, hogy az őket a választásokon támogató baloldali frakciók gyakorlatilag semmiben sem értenek egyet vele. Akkor több baloldali képviselő is úgy vélekedett, Baranyi és alpolgármestere megpróbálja kicsavarni a testület kezéből a közhatalom gyakorlását és egy-, illetve kétszemélyes kormányzási modellt épít ki. Ennek egyik (újabb) lépcsője a vagyonnyilatkozatokat is ellenőrző Házbizottság felszámolására tett kísérlet, ami ezen munkája mellett a testület működésében is fontos szereppel rendelkezik. Az ötletet helyben Döme, Budapest szinten pedig az egész MKKP erőlteti mondván, a vagyonnyilatkozatok ellenőrzése úgyis csak pár perc, erre nem kell külön bizottságot fenntartani. Érdekes ugyanakkor, hogy a ferencvárosi bizottság egyik tagja, Árva Péter szerint Döme képtelen normálisan kitöltött nyilatkozatot adni.

A Facebookon folytatódik tovább az a személyeskedésig fajuló politikai vita, ami Döme Zsuzsa, illetve a baloldali frakciók között bontakozott ki a ferencvárosi képviselő testület legutóbbi ülése közben és után. Baranyi Krisztina polgármester sem maradt ki természetesen a vitából, rögtön kedvenc alpolgármesternek segítségére sietett és a vele egy koalícióban ülő Torzsa Sándor szocialista képviselőt “fenyegette” meg azzal, hogy a próbafülkéből küld képeket magáról, ha ezt igénylik a baloldali képviselők. Tette mindezt az egyébként is teljesen szürreális, nyilvános testületi ülésen, ahol a baloldali városvezetés “költségcsökkentés” címen megpróbálta beszántani a vagyonnyilatkozatokat is ellenőrző kerületi házbizottságot. Az ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a polgármester teljesen elszakadt a kerületi képviselő-testülettől, a kabinet pedig, amelyet ellenzéki és kormánypárti képviselők egyhangúan kritizáltak, képtelen a ferencvárosi ügyek intézésére.

A testületi ülés alatt és annak szünetében több baloldali párt képviselője is arra panaszkodott, hogy a Baranyi-Döme kabinet megpróbálja kicsavarni a közhatalom gyakorlását az arra hivatott képviselő testület kezéből, a szocialista Torzsa egészen odáig ment, hogy a házbizottság megszüntetése egyenes utat jelent Baranyi Krisztina diktatúrájához.

Döme Zsuzsa nyíltan beleszállt ezután Torzsába, az alpolgármester szerint ugyanis „béna kifogás” a tűzoltósággal párhuzamba állítani a bizottság munkáját mondván, ha nincs probléma, akkor is hasznos azok tevékenysége. De a házbizottságot vezető Mátyás Ferencet sem kímélte, szerinte maximum 10 perces üléseket tart, bizottsági munkájával pedig csak képviselői fizetését szeretné kiegészíteni.

PestiSracok facebook image

– írta közösségi oldalán Döme Zsuzsa. Vagyis az alpolgármester szerint a baloldal csupán kifizetőhelynek használja a bizottságo(ka)t. Azonban Döme sejtetését némiképp árnyalja, hogy a baloldali frakciók szerint meg éppen az alpolgármester és Baranyi tömik ki közpénzzel saját politikai kinevezettjeiket a polgármesteri kabinetben, a városvezetés pedig a közhatalmat alapelv szerint gyakorló testület helyett a kabinetnek delegálja a hatásköröket.