Pesti Srácok

1848 zászlóvivő kerestetik – Idén is végigviszik a gigantikus nemzeti lobogót az Andrássy úton, egy 400 méteres székely zászlóval kiegészülve

null

Idén június 4-én is végigvonul az 1848 méteres nemzeti lobogónk Budapest belvárosán, az Andrássy úton, hogy a Hősök terén egy kokárdává álljon össze, ahol egy 400 méteres székely zászló öleli majd körbe, szimbolizálva az elszakított nemzetrészeket. A szervezők azonban nemcsak zászlóvivők jelentkezését várják: minden magyart szeretnének megszólítani, éljenek, tartózkodjanak bárhol a világon. Azt szeretnék, ha minél többen letöltenék a telefonjukra az általuk elkészített haranghangot, és a trianoni békediktátum aláírásának percében, magyar idő szerint 16 óra 32 perckor, egyszerre játszanák le a kétperces harangzúgást, függetlenül attól, ki, hol tartózkodik éppen. Ebből flashmobok készülnek, hirdetve a nemzeti összetartozást – mondta a PestiSrácok.hu-nak az immár hagyományos zászlófelvonultatás ötletgazdája, Szilágyi Ákos grafikusművész, Mikszáth-díjas szerkesztő. A zászlóvivők között idén a PestiSrácok.hu több munkatársa is ott lesz, a köszöntőt pedig főszerkesztőnk, Huth Gergely mondja. A rendezvény fővédnöke ezúttal Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke lesz.

– mondta lapunknak Szilágyi Ákos. Hozzátette, hogy a Hősök terére érve egy élő kokárdát alakítanak ki a piros-fehér-zöld zászlóból, és a székely zászló körbe fogja ölelni a piros-fehér-zöld kokárdát, szimbolizálva a külhoni magyarságot. A zászlóvivők 13 órától gyülekeznek az Operánál és 14 órától indul el a menet.

PestiSracok facebook image

– mondta a főszervező.

A harang.info oldalra már feltöltöttek egy két perc hosszúságú haranghangot. Mindenkit arra kérnek, hogy látogasson el az oldalra és töltse le a telefonjára egyetlen gombnyomással ezt a harangzúgást.

– magyarázta Szilágyi Ákos. Emlékeztetett, hogy a mobiltelefonos harangozással a történelmi egyházak közös harangozását pótolják, ami hosszú éveken át gyakorlat volt, hogy a békediktátumok aláírásának időpontjában megszólaltak a harangok. 2012-ben Kovács Zoltán államtitkár szerette volna ezt a hagyományt feleleveníteni és partnerségre kérte a történelmi egyházakat, hogy harangozzanak újra a nemzeti összetartozás jegyében, de az egyházi vezetők elutasították a kérést, arra hivatkozva, hogy a harangok istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak.

– mondta az ötletgazda. Hangsúlyozta, hogy még plusz csodája is van a dolognak, hiszen ha nemcsak hallgatjuk a harangzúgást, akkor tevőlegesen is hozzájárulunk ehhez a harangozáshoz. Szilágyi Ákos szerint egyébként is minden okunk megvan most félreverni a harangokat: egyszerre ég az istálló és egyszerre jönnek a törökök, itt van a háború a szomszédunkban és a harmadik világháború szele már megérintett bennünket.

– fogalmazott. A harang.info oldal abban is segítséget nyújt, hogy a világ melyik részén mikor kell harangozni, hogy azok a harangok valóban egy időben szólaljanak meg. Szilágyi Ákos reméli, hogy valóban az egész világra kiterjed idén az akció és az összmagyarság összehajolása lesz. Idézte Máté evangéliumát, miszerint:

A filmes, grafikusművész megjegyezte: véleménye szerint az emberi döntés már megszületett a körülöttünk zajló háború kapcsán, de mégiscsak azt mondják, ember tervez, Isten végez. Ezért kell Istenhez fordulni és őbenne bízni, ha békét áhítunk:

Szilágyi Ákos arra kéri az iskolák, intézmények vezetőit, polgármestereket szerte a Kárpát-medencében, hogy csatlakozzanak csoportosan is az akcióhoz, töltsék le a harangzúgást és szólaltassák meg azt, ki-ki az ő időzónájának megfelelően, Stockholmtól Munkácsig.

Várják továbbá június 4.-re a zászlóvivők jelentkezését, immár nemcsak a nemzeti lobogó, hanem a székely zászló vonultatásához is. A zászlóvivők a https://1848.magyartrikolor.hu oldalon jelentkezhetnek. A részvétel díja 3000 forint, amelyért cserébe egy könyvet is kapnak a jelentkezők. Ennek az oka elsősorban még csak nem is az, hogy állami támogatás nélkül, önköltségből valósítják meg évről évre a rendezvényt, hanem az, hogy aki jelentkezett, valóban meg is jelenjen a helyszínen.

– húzta alá Szilágyi Ákos.

Azt kérik, hogy a vidéki, illetve külföldi helyszíneken történt harangozásokról készüljenek kisvideók, azokat töltsék fel valamelyik videómegosztóra és (előzetes regisztráció után) osszák meg a videók linkjét a https://harang.magyartrikolor.hu/ oldalon. A világtérképen kis harangok jelzik a harangozásra regisztráltakat. A harangokra klikkelve meg fognak jelenni a megosztott videók, így beleláthatunk az összmagyar közös békeakaratunk helyszíneibe is. A cél az, hogy a világtérképen ne csak a harang ikonok jelezzék, hol harangoztak a nemzeti összetartozás jegyében, hanem mindezt mozgóképeken is visszanézhessük.