Pesti Srácok

Az amerikai érdekek kiszolgálását várja el Pressman, a médiának gurított dollárokért cserébe

null

Nyílt pályázatot hirdet az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának budapesti nagykövetsége a független újságírás támogatása érdekében, amire ötszázezer dollárt szánnak. Cserébe pedig elvárják, hogy az amerikai külügyminisztérium érdekeit szolgálják a "függetlenek", ennek fejében pedig további támogatások érkezhetnek. Úgy tűnik azonban, hogy a várhatóan szeptemberben kezdődő programot megelőzően is volt olyan "független" szerkesztőség, amely David Pressmanék kedvében járt el, ugyanis a Válasz Online már korábban is a nagykövetség támogatásával jelentetett meg cikkeket, amit ők maguk vallottak be. Most viszont amnéziába estek.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának budapesti nagykövetsége nyílt pályázatot hirdet a magyarországi médiaszabadságot aktívan előmozdító magyar független sajtóorgánumok és civil szervezetek támogatására -számolt be a Magyar Nemzet, amely hozzáteszi, hogy a program deklarált célja, hogy elősegítsék a magas színvonalú újságírást, valamint a független sajtóorgánumok és újságírók hosszú távú életképességét. Ráadásul azt is egyértelművé tették a pályázati kiírásban, hogy a kezdeményezésnek az amerikai külügyminisztérium érdekeit kell szolgálnia, és a támogatások további folyósítására is lehet számítani. A pályázatra jelentkezhetnek Magyarországon működő független sajtóorgánumok, olyan független civil szervezetek/nem kormányzati szervezetek, amelyek a magyarországi médiaszabadság előmozdítását célzó tevékenységet folytatnak és független oktatási intézmények, amelyek tudományos és/vagy szakmai fejlődési kurzusokat vagy egyéb fejlesztési forrásokat biztosítanak hallgatóknak, újságíróknak vagy másoknak a média területén.

Arról már régóta tudunk, hogy a zaklatási botránya után bomladozásba kezdő Soros-blog, azaz a 444.hu is kapott támogatást külföldről, de úgy tűnik, hogy a Válasz Online is betagozódott a dollármédia hálózatba. Ennek egyik jele, hogy a 444.hu-tól távozó egyik alapító tag, Magyari Péter a Válasz Online-hoz csatlakozott, ezzel hidat építve az egykor polgári értékeket valló Válasz Online és a baloldali média között. S bár a médium tagadja a vádakat, és azt írják, hogy

PestiSracok facebook image

Csakhogy a valóság mást takar, ugyanis Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője egy posztjában rántja le a leplet a portálról, amely maga írta le, hogy melyik cikküket támogatta az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége.

Úgy tűnik tehát a lapokat újraosztják a baloldali médiában és az eddig jól fekvő 444.hu most parkolópályára kerül, helyette a Telex veszi át az irányítást. Mindeközben Magyari megjelenésével a Válasz Online is csatlakozik a társasághoz, hiszen a heves tiltakozásuk ellenére nagyon úgy tűnik, hogy David Pressmanék forrásaiból ők is szeretnének részesülni, mint "független" sajtó.

Érdekesség továbbá, hogy most méltatják a Válasz Online hasábjain Magyarit, korábban azért nem ez volt a jellemző, ugyanis egy heccorgánum szerzőjeként emlegették.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.