Pesti Srácok

Nemzeti laborban alapozzák meg az ország vízgazdálkodási stratégiáját

null

Egy éve kezdte meg munkáját az ország vízgazdálkodással, vízzel kapcsolatos tudományokkal foglalkozó intézményeit, egyetemeit, állami szereplőit tömörítő Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium, hazánk stratégiai fontosságú kutatási területeit lefedő tizennyolc nemzeti laboratórium egyike. Az első év munkájának eredményeiről nagyszabású víztudományi konferencián számoltak be az egyes területek vezetői a veszprémi Pannon Egyetemen.

A tanácskozás megnyitóján elhangzott: kiemelt fontosságú, nemzetstratégiai jelentőségű a hat pilléren nyugvó negyven alprojekt, hiszen a szakmában dolgozók tudják, hazánkra sajnos ma már nem teljesen igaz, hogy víznagyhatalom lenne. Kiemelték: megfelelően kell bánni az erőforrásainkkal, hiszen a víz nemcsak, hogy mennyiségileg véges, de egyre nehezebben hozzáférhető a világban. Fontos, hogy mielőbb a kor kihívásainak megfelelő vízgazdálkodási stratégia mentén hasznosítsuk, illetve hasznosítsuk újra a vizet – ez a nemzeti vízgazdálkodási stratégia a Pannon Egyetem által vezetett, konzorciumi formában működő nemzeti laboratórium kutatásainak eredményein fog alapulni. A Víztudományi és Vízbiztonsági Laboratórium célja, hogy együttműködésre bírja mindazokat, akik a témakörben megkerülhetetlenek, ezen kívül összefogják a vizes szakmát és új alapokra helyezzék a víztudományokkal kapcsolatos oktatást.

- mondta a konferencia megnyitóján dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora. Hozzátette, hazánk egyik legnagyobb kincse az élővizeink száma, ezért kiemelt stratégiai kérdés a felelős gazdálkodás. Ezt ismerte fel a kormányzat, amikor a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium életre hívásáról döntött.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Gelencsér András. A rektor megjegyezte, hogy reményei szerint nemcsak sikeres lesz az egy éve kezdődött kutatómunka, amelyet a Pannon Egyetem koordinál, hanem a nemzetgazdaság számára is hasznot hoz majd.

Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemet fenntartó Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökeként személyesen is részt vett a víztudományi laboratórium létrehozásában, előkészületeiben. Sőt, ötletgazda is volt abban, hogy a víztudományt kiemelten kell kezelni. Végül a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium lett a tizennyolc nemzeti laboratórium közül az egyik legnagyobb.

– jelentette ki Birkner.

A kutatásokhoz nem csupán pénzügyi támogatást kaptak a szakemberek, hanem tudományos szabadságot is.

Emlékeztetett, hogy Józsa János professzornak köszönhető - aki ma a laboratórium projekt irányító testületének elnöke -, hogy abba a csapatba is bekerültek, amely a vízügyes oktatás előkészítéséről szólt. Mint mondta, azt szeretnék elérni, hogy az összes jelentős magyar tudományos szereplőt hálózatos módon összekössék, intézményes formában, indoklása szerint azért, hogyha valaki kívülről ránéz Magyarországra, egy témakör mögött, több száz tudóst, kutatásfejlesztési szakembert lásson.

– idézte fel a kezdeteket a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Józsa János professzor arról beszélt, hogy olyan jelentős összegű támogatást még nem kapott ez a szakmai terület, mint most. Ráadásul nemcsak pénzük lett elég ezekhez a kutatásokhoz, hanem szakmai, tudományos szabadságot is kaptak.

– fogalmazott a professzor. Azt is megjegyezte, hogy az egyetemeken van a feltörekvő ifjúság aranybányája.

– jelentette ki dr. Józsa János. A Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium projektirányító testületének elnöke kitért rá, hogy kiváló iskolák fogtak össze a laborban, ezért "valami olyannak kell történni, ami az egyenként kiváló tagoknál még kiválóbb végterméket hoz létre".

– jelentette ki dr. Józsa János.

Gerencsérné Dr. Berta Renáta, a labort működtető konzorcium szakmai vezetője felidézte, hogy egy éve, 2022 júniusában kezdték meg a munkát a nemzeti laborban, mára a teljes hazai vízzel kapcsolatos kutatásokat lefedik. Összesen ötszáz kutató, PhD hallgatók és segédszemélyzet vesz részt a kutatásokban és a jövőben a kört szeretnék kibővíteni, többek közt ipari szereplőkkel is.

– sorolta a labor szakmai vezetője. Hozzátette, hogy a negyven alprojekt között olyan kiemelt kutatások szerepelnek, mint például extrém hidrológiai folyamatok vizsgálata, árvízvédelmi kérdések, hazai tavak növényzetének kölcsönhatásai, környezet analítika, környezet monitoring, csatornavizek kezelése és felhasználási lehetőségei.
Gerencsérné Dr. Berta Renáta kiemelte, hogy az utánpótlás-képzés is fontos feladatuk és céljuk. A kutatásokban mint mondta 87 PhD hallgató vesz részt, továbbá több mint negyven egyéb egyetemi hallgató vállalt részfeladatokat. Szeretnék közérthető nyelven, minél szélesebb körben elérhetővé tenni kutatásaik eredményeit. Ezért tartják fontosnak a publikációkat, megjelenéseket is. Az elmúlt évben 66 hazai konferencián vettek részt és közel 30 előadást tartottak külföldön.
– húzta alá a kutató.