Pesti Srácok

A DK és az MSZP biztosan közösen indul – hogy Baranyit ki támogatja, az "demokratikusan" eldől a pártközpontban

A DK és az MSZP biztosan közösen indul – hogy Baranyit ki támogatja, az "demokratikusan" eldől a pártközpontban

Baranyi Krisztina múlt héten vagy 12 fővel erődemonstrációt tartott, és bejelentette, hogy pártokkal, vagy anélkül, de ő bizony elindult. A IX. kerületben közös frakcióban ülő DK-sok és szocialisták kedden a Nagyvárad téri aluljáróban hivatalosan is az eredményeket bemutató programnak kampányzárót tartottak: Baranyi tömegét valamelyest felülmúlva ők is bejelentették, hogy még a színen vannak, és közös programjuk is van. Egyelőre egy valamijük nincs: Baranyijuk. Vagy bármilyen konkrét polgármester-jelölt.

Furcsa módon kampányzáróval reagált a DK-MSZP közös frakció Baranyi sok szempontból botrányos kampánynyitójára. Bár vélhetően az időzítés nem véletlen, azt azért a frakció képviselői nem jelentették ki kategorikusan, hogy a polgármesterhez hasonlóan önállóan indították meg a kampányidőszakot. A PestiSrácok.hu Baranyi támogatására irányuló kérdéseire adott válaszok azonban árnyalják némiképp ezt a szerénységet.

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Torzsa Sándor, a ferencvárosi MSZP DK-val közös frakciójának vezetője a két párt beszámolókampányát lezáró eseményen hozzátéve, a jelenlegi képviselőik biztosan újra indulnak. Torzsa szerint egyelőre csak a DK-val közös programra koncentráltak, és a szocialisták utódpártja az, akivel biztosan közösen indulnak a kerületben.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy egy független polgármester elvileg támogatás nélkül miből tudja finanszírozni a kampánytevékenységét, Torzsa úgy válaszolt, hogy a Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) és a Baranyit jelölő civil szervezet is rendelkezik forrásokkal. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a baloldali és "független" politikusok az elmúlt években előszeretettel finanszíroztak civil szervezetekkel kampányukat, ráadásul Márki-Zay Péter esete óta megtanultuk, hogy így a külföldi forrás is becsatornázható. Karácsony Gergely pedig a valutából való kampányolás fortélyaival ismertette meg éppen a Baranyi barátjaként híres Bajnai Gordon szervezetének köszönhetően az országot.

Az MKKP esetleges jelenléte szintén érdekes kérdéseket vet fel bárkinek a kampánya körül. Emlékezetes, ÁSZ a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ellenőrzése során súlyos szabályozási és elszámolási hiányosságokat, illetve tiltott vagyoni hozzájárulás elfogadását állapította meg. A párt 2020. és a 2021. évi pénzügyi kimutatásai nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, a működéséhez a forrásokat, a költségvetésből juttatott és az egyéb támogatásokat, adományokat nem szabályszerűen használta fel és számolta el. Az ÁSZ megállapította továbbá, hogy a párt az ellenőrzött időszakban a jogi személytől – az általa létrehozott alapítványától – a jogszabályi tilalom ellenére fogadott el 5 613 424 Ft vagyoni hozzájárulást.

Árva Péter, a Párbeszéd IX. kerületi önkormányzati képviselője portálunknak nyilatkozva megismételte korábbi állítását, miszerint a Párbeszédben semmilyen szinten nem született döntés Baranyi Krisztina személyével kapcsolatban, azt azonban sem ő, sem Torzsa nem gondolják, hogy Baranyi kampányindítóját erődemonstrációnak lehetne nevezni– mint utóbbi fogalmazott– 13 emberrel.

– fogalmazott sejtelmesen Árva, aki elmondta, a Párbeszéd az MSZP-vel, a DK-val és a Momentummal közösen szeretne indulni. Hogy ebben hol szerepel Baranyi, az már nem derült ki.

– fogalmazott Árva hozzátéve, valamilyen szinten azért a helyi közösségeknek is kell, hogy beleszólásuk legyen a döntésbe.

– jegyezte meg Árva zárásképpen sejtelmesen.

A személyi kérdések kapcsán egyébként felmerült a DK az elmúlt időszakban tapasztalható erőszakos terjeszkedése, ugyanakkor az erre utaló felvetést Torzsa gyorsan lecsapta mondván,

Pont úgy, mint eddig, ugyebár.

Erődemonstrációra erődemonstrációval – kampányzárót tartott a ferencvárosi MSZP-DK frakció. Fotó: MSZP

A pártok és Baranyi is kitelepültek, de nem együtt

Mint ismert, elkezdődött a kampány a IX. kerületben, a módszer azonban igencsak érdekes: Baranyiék a kerület több pontján várják standokkal az eddig nem túl lelkes érdeklődőket, ahol néhány személyes adatunk megadásával támogathatjuk a legutóbb a külföldről guruló dollárok támogatásával adatot gyűjtő DatAdat vezérével, Bajnai Gordonnal kampányoló polgármester asszonyt. A támogatók mellett azonban a kerületi politikusok sem túl lelkesek Baranyi korai kampányával kapcsolatban, hiszen a Párbeszéd és a DK egyáltalán nem jelezte támogatását, míg a Momentum csak központi szinten támogatja Baranyi újrázását, helyben azonban egészen más a helyzet.

A mostani aláírós akció kapcsán azért is különösen érdekes Bajnai Gordon személye, mert az ő nevével fémjelzett DatAdat áll a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik legsúlyosabb választási botrányának középpontjában.

A DatAdat tevékenységét úgy lehet összefoglalni, hogy ez Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám adatokat kezelő cége. Az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó, főleg külföldön tevékenykedő Ebitet 2011-ben alapította Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök ezen a társaságon keresztül lépett be a DatAdat-csoportba, amelynek emblematikus vezetői Ficsor Ádám, Szigetvári Viktor és Dessewffy Tibor voltak. Ficsor a Bajnai-kormány titokminisztere volt, míg Szigetvári Viktor a kormányfő kabinetfőnöke. A DatAdat a mostani kampányban hozzávetőleg egymillió választót érhetett el telefonhívásokkal, SMS-ekkel. Az akciót minden bizonnyal lopott adatbázisok felhasználásával hajtották végre.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.