Pesti Srácok

Baranyi Krisztina szánalmas ötletlopása még a főváros vezetésének is ciki volt

Baranyi Krisztina szánalmas ötletlopása még a főváros vezetésének is ciki volt

Jót nevetett Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, amikor megkérdeztük tőle, hogy igaz-e az az értesülés, miszerint Baranyi Krisztina ötlete volt az Üllői úti biciklisáv kialakítása. Hiába szerette volna magáénak tudni a dicsőséget Ferencváros polgármestere, ezt határozottan cáfolta a ma délután tartott háttérbeszélgetésen a főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus ezen az eseményen elmondta azt is, hogy a főváros határozatlan időre átveszi az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karatitív Egyesület budapesti szociális intézményeiben dolgozók fizetését.

– fogalmazott kérdésünkre Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes csütörtök délután tartott háttérbeszélgetésen a Városházán. Értesüléseink szerint ugyanis Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere magának akarta a dicsőséget, és korábban azt mondta, hogy ő akarta az Üllőin a biciklisávokat. Ezt elég egyértelműen cáfolta a főpolgármester-helyettes.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Kiss Ambrus.

A Fővárosi Közgyűlés előtt megtartott háttérbeszélgetésen Kiss Ambrus elmondta, hogy a főváros november 1-jétől ideiglenes átvenné az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület budapesti szociális intézményeiben dolgozók fizetését. Ennek értelmében az itt dolgozók átmenetileg a főváros cégéhez, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeihez (BMSZKI) kerülnének.

Mint ismert, a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület 3 milliárd forint adójárulékot nem fizettek be a dolgozóik után. „Ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni” – fenyegetőzött legutóbb Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nevében. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára erre reagálva elmondta, hogy szerinte igenis tud mit csinálni a lelkész: például fizesse meg az adót, fizesse meg a dolgozók után a járulékot, ne halmozzon fel köztartozást, és lássa el azt a feladatot, amit állami támogatás fejében saját maga vállalt. A Belügyminisztérium közleményében leírta, hogy az elmúlt 13 évben 8,6 milliárd forint állami támogatásban részesült csak a szociális feladatokra a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület. Egyébként Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi Kormányinfón úgy nyilatkozott, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek 2010 óta közel 25 milliárd forintot fizettek ki.

Az, hogy Budapest határozatlan időre átveszi a szociális intézményben dolgozók fizetésének kifizetését, havonta több 10 milliós kiadást jelent Budapestnek Kiss Ambrus szavai szerint. A csütörtöki háttérbeszélgetésen az általános főpolgármester-helyettes jó hírrel is szolgált: kérdésre elmondta, hogy a főváros költségvetése jelenleg 17 milliárd forint pluszban van.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!