Pesti Srácok

Szaniszló Sándornak a vesztegetés jut eszébe a vagyonnyilatkozatát meghamisító momentumos képviselő ügyéről (Videó)

Az LMP országgyűlési képviselőjeként indult, a szocialisták kitartottja lett, végül a Momentum frakciójában kapott helyet. Ez a baloldali "megújuláshoz" vezető átalakulás, amelyen Kassai Dániel, XVIII. kerületi önkormányzati képviselő is keresztülment. A most éppen momentumos politikus bruttó 4 millió forintos megbízási szerződést fogadott el a hírhedt kispesti szocialistáktól, éppen akkor, amikor visszalépett Kunhalmi Ágnes javára a 2018-as országgyűlési választáson. Majd mindezt letagadta a vagyonnyilatkozatában. Az LMP ugyan kizárta a húzásért, a Momentum azonban keblére ölelte Kassait, aki mindent tagad, és perrel fenyegetőzik. A DK-s Szaniszló Sándornak azonban a vesztegetés jut eszébe az ügyről. Még akkor is, ha szerinte ilyen nem történt.

Kassa Dániel még az LMP színeiben indult a 2018-as országgyűlési választáson a XVIII. kerületet magába foglaló választókerületben, ahol legfőbb kihívója az akkor végül mandátumot szerző Kunhalmi Ágnes volt. A tavalyihoz hasonló ellenzéki összefogásról akkor még szó sem volt, Kassai pedig igencsak jól állt, Kunhalmi egyetlen baloldali kihívójaként a felmérések szerint 14 százalék körüli volt a támogatottsága a választókerületben. Nem sokkal a választások előtt azonban váratlant húzott Kassai, és visszalépett Kunhalmi javára, aki így a szavazatok 46 százalékát begyűjtve 6 százalékpontot vert a kormánypártok második helyen befutó jelöltjére. Vagyis nagyon valószínű, hogy Kunhalmi csak Kassai visszalépésének köszönhetően húzta be a kerületet. A jelenleg önkormányzati képviselőként tevékenykedő politikus magánakciója, amivel visszalépett Kunhalmi javára, akkora felháborodást váltott ki pártján belül, hogy ki is zárták az LMP soraiból.

Az előzmények ismeretében tehát különösen izgalmas az a szerződés, amit éppen a váratlan visszalépéssel közel egyidőben fogadott el Kassai, és amelynek értelmében havi bruttó 350 ezer forintot kapott a szintén szocialista vezetésű XIX. kerületi önkormányzattól. A jó kereseti lehetőségek miatt is hírhedt kispesti, szocialista vezetésű önkormányzat megbízása 2018. április 1-jén, azaz az országgyűlési választások előtt alig egy héttel lépett érvénybe. A havi bruttó 350 ezer forintos megbízási szerződés egy évre szólt, a momentumos politikus pályázatfigyelőként tevékenykedett a megbízás szerint, így összesen több mint 4 millió forintot vehetett fel. Kassait, aki akkoriban a XVIII. kerületi önkormányzati képviselője volt, a kispesti önkormányzat olyan feladatokkal bízta meg, mint a pályázatok felkutatásában való közreműködés, előkészítési folyamatok és a partnerekkel való kapcsolattartás. Csakhogy erről a milliós juttatásról egy szóval sem emlékezett meg a vagyonnyilatkozatában.

A képviselő "feledékenysége" azért is érdekes, mert egy évvel később – tehát abban az időszakban, amikor a befolyt pénzről nyilatkoznia kellett volna – már a vagyonnyilatkozatok szogorításának élharcosaként lépett fel, sorra indítványozva a hatályos jogszabályok megváltoztatására vonatkozó népszavazásokat. Az egyik ilyen népszavazási kérdés például az lett volna:

PestiSracok facebook image

Míg máskor a képviselők családját, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt kívánta népszavazás útján átvilágítani.

A PestiSrácok.hu stabja megpróbálta megtudni, hogy mégis milyen megfontolásból hagyta ki a bő 4 millió forintos szerződést vagyonnyilatkozatából, Kassai azonban zavarodottan perrel fenyegetőzött az ügyről tudósítani merészelő portálok ellen.

Ennél egy fokkal érdekesebb volt Szaniszló Sándor DK-s polgármester reakciója, aki a történtek idején még a szocialisták sorait erősítette. Szaniszló ugyanis kérdés nélkül elkezdte mentegetni Kassait, kifejtve: nem történt vesztegetés. Majd amikor stábunk emlékeztette, hogy nem is vádolta senki ilyesmivel a képviselőt, Szaniszló – Kassaihoz hasonlóan – védekezésül a magyarországi médiaviszonyok fejtegetésébe kezdett.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.