Pesti Srácok

Eljött a nap, amikor a végrehajtók volt elnöke nem a börtönből megy a bíróságra (Videó)

null

Erősen kezdik a törvényszékek az újévi tárgyalási sorozatot. Kétségtelen, hogy nem véletlenül övezi széles figyelem a Schadl–Völner féle ügyet, avagy a végrehajtók perét. A bírósági végrehajtók volt elnöke és az egykori igazságügyi államtitkár büntetőpere már önmagában is kuriózum. A közutálatnak örvendő végrehajtók és az igazságra felesküdött állami alkalmazott vádbeli összefonódása és annak igazságügyi megtorlása tananyag lehet a jogoktatásban. A vádat bizonyítani is kell, amit a jelek szerint meg is tesz a Fővárosi Törvényszék. Egyébként Schadl György két év után először mehet majd otthonról a bíróságra, hiszen még karácsony előtt szabadult.

Élénk érdeklődés övezi a végrehajtók perét, avagy a Schadl–Völner ügyet, amely a héten folytatódik a Fővárosi Törvényszéken. A perfolytatás nemcsak az év eleji folytatás miatt rendkívüli, hanem azért is, mert a végrehajtók volt elnöke két év után otthonról mehet majd a bíróságra. Schadl Györgyöt ugyanis még karácsony előtt szabadították a letartóztatásból, bűnügyi felügyelet alá helyezték, otthonát csak bírói engedéllyel hagyhatja el. Az ügy másik főszereplője, Völner Pál, volt igazságügyi államtitkár az eljárás kezdete óta mindvégig szabadlábon van.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára a végrehajtók perének egyik főszereplője. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A közutálatnak örvendő végrehajtók és az igazságra felesküdött állami alkalmazott vádbeli összefonódása és annak igazságügyi megtorlása tananyag lehet a jogoktatásban.

PestiSracok facebook image

A jelenlegi állás szerint a Fővárosi Törvényszéken egyre inkább bizonyítottnak tűnnek a vádak. A bizonyítást nagyban erősíti, hogy a 23 vádlottból 10 tett teljes körű beismerő vallomást a négy napos előkészítő ülésen. Köztük 6 bírósági végrehajtó volt. Valamennyi beismerést tevő vádlott felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Nézzük, mivel is vádolják Schadl Györgyöt és Völner Pált, valamint a többi vádlottat. A vád lényege szerint Schadl jogtalan előnyként rendszeresen pénzt – 2021 nyaráig legalább 83 millió forintot – adott át Völner Pálnak, aki ezért a pozíciójából eredő befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorolta. A vádhatóság szerint a végrehajtók elnöke hét társával előzetesen megállapodott abban, eléri, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében visszakérte tőlük.

A tárgyalássorozat tavaly februárban kezdődött. Az előkészítő ülésen az ügyész Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért teljeskörű beismerés és a tárgyalásról való lemondás esetére. Schadlra 200, Völnerre 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Mindketten tagadták/tagadják bűnösségüket, nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról, így került bizonyításra az ügy.

Kiemelt kép: Schadl György még a végrehajtók elnökeként nyilatkozik (videókivágás)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.