Pesti Srácok

Wintermantel Zsolt darabokra szedte a menekülő Karácsony Gergely magyarázkodását, áll a bál a Budapest-bérlet ügyében

Wintermantel Zsolt darabokra szedte a menekülő Karácsony Gergely magyarázkodását, áll a bál a Budapest-bérlet ügyében

Ismeretes, az Index birtokába került belső BKK-s levelezés bizonyítja: december végén egy utolsó ajánlatot kapott a kormánytól a főváros a Budapest-bérlet fenntartására és az agglomerációs járatok, hévek és buszok közös működtetésének folytatására. A portál megállapítása szerint tehát a két baloldali politikus, nem pedig a kormány volt a az ügy kerékkötője. Karácsony Gergely közösségi oldalán erre úgy reagált: "a négy éve elkezdett Budapest-ellenes politikát 2024-ben újratöltik. De Budapest ellenáll."

Draskovics Tibornak, a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminiszterének, jelenleg a BKK igazgatósági elnökének és Walter Katalinnak, a BKK vezérigazgatójának az Index birtokába jutott levelezéséből kiderül: a 2020 óta változatlan évi 7,4 milliárd forintos összeg helyett a Lázár János vezette minisztérium utolsó ajánlata 8,6 milliárd forint volt. Mivel ezt a főváros és a BKK nem fogadta el, így december 31-én a szerződések lejártak, a fővárosi önkormányzat ezzel elveszítette jogát a hév és az agglomerációs Volánbusz-járatok menetrendjének alakítására, és megszűnt a közös Budapest-bérlet jogi alapja. A levelezésből úgy tűnik, a főváros tudatosan döntött a megállapodás helyett az együttműködés felszámolása mellett, ami miatt Karácsony Gergely főpolgármester rögtön a kormányt hibáztatta.

Karácsony: Budapest ellenáll

A főpolgármester korábbi érvelése szerint nem értették, hogy mi történik. Karácsony úgy érvelt, hogy "van egy működő rendszer, ami mindenkinek jó, azonban Lázár Jánosnak lehet, hogy nem". A pénzügyi vitáknak, amik felmerülnek, semmi közük a Budapest-bérlethez – így írta le a nagyvad az RTL Híradó január elsejei adásában az álláspontját. Az Index birtokába került levelezés szerint a főpolgármester nem mondott igazat, ugyanis azzal Karácsony Gergelynek is tisztában kellett lennie, hogy az együttműködést szabályozó szerződés tavaly december 31-én lejár. Ahogy azt is tudhatta a fővárosi vezetés, hogy ebben a szerződésben olyan fontos jogosítványok vannak Budapest részére, amelyek elvesztése stratégiai hiba a városvezetés részéről (menetrendi vétó, bérletek elfogadására).

PestiSracok facebook image

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője közösségi oldalán kiemelte, hogy 2020-ban, ‘21-ben, ‘22-ben és ‘23-ban 7,4 milliárd forintot kellett fizetnie a fővárosnak a MÁV–HÉV és a Volán által nyújtott szolgáltatásokért.

– fogalmazott a politikus. Wintermantel Zsolt hangsúlyozta:

A budapesti Fidesz frakcióvezetője kitér arra a slendrián és nemtörődöm hozzáállásra is, amely a botrányos esemény napvilágra kerülését jellemezte:

Az ügyben kerestük az Építési és Közlekedési Minisztériumot, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.