Pesti Srácok

Eldőlhetett Baranyi Krisztina sorsa, a pártok másik jelölt mögé állnak be

Eldőlhetett Baranyi Krisztina sorsa, a pártok másik jelölt mögé állnak be

A PestiSrácok.hu városházi értesülései alapján a hagyományos pártok eldöntötték: nem Baranyi Krisztinát fogják támogatni a júniusi önkormányzati választáson. Az már eddig is ismert volt, hogy a Jobbik – Konzervatívok helyi képviselője – akivel Baranyi finoman szólva sem ápolt baráti viszonyt, egy testületi ülés alkalmával még le is nácizta –, Szilágyi Zsolt elindul a polgármesteri székért. Most azonban úgy tűnik, hogy a kerületben egy frakcióban ülő DK és MSZP, valamint a Baranyi Krisztinával éppen a héten súlyos konfliktusba kerülő Momentum jelenlegi képviselői is a jobbikos jelölt mögé állhatnak be.

Mint arról korábban beszámoltunk, szélsőséges esetben magára maradhat a kutyapárt támogatásával Baranyi Krisztina: legalább négy olyan ellenzéki párt van, amellyel áprilisig sem sikerült megegyezni. Tovább nehezíti a helyzetet a polgármester számára, hogy a Jobbik saját polgármester-jelöltet is indít a kerületben. És bár a sajtó jelentős része tényként kezelte, hogy a pártok többsége – köztük a Párbeszéd – Baranyi Krisztina újrázását fogja támogatni, a kerület párbeszédes képviselője, Árva Péter még márciusban arról írt, hogy ha a polgármester asszony továbbra sem hajlandó tárgyalni érdemben a pártokkal, akkor azok saját jelölteket fognak állítani. A tárgyalás nem történt meg, a városházáról származó információink szerint a pártok meg is találhatták saját jelöltjüket.

A több ciklus óta a polgármesteri hivatalban dolgozó forrásunk (aki tartva a kibeszélés miatti retorzióktól, névtelenségét kérte) szerint nemcsak a pártok háza táján, de a városházán is hatalmas az elégedetlenség Baranyi "vezetési stílusa" miatt. Az már korábban is nyílt titok volt az önkormányzat háza táján, hogy a képviselő-testületet csupán amolyan dekorációs elemnek tartja fenn a polgármester; a valódi döntések, de még a bizottsági munka jó része is a polgármesteri kabinetben történik. Emiatt a baloldali képviselők is gyakran támadták a városvezetést, mondván, hiába adják a testületi többséget, gyakorlatilag teljesen kiesnek a kerületet érintő döntésekből, amely jogkört Baranyi teljes mértékig magának tartja fenn.

Forrásunk szerint az önkormányzat működése ciklusokon átívelő távlatban is példa nélküli, ezért a kerületben, illetve a városházán is sokan úgy érzik, változásra van szükség. Az elégedetlenség pedig olyan előrehaladott állapotban van, hogy gyakorlatilag egy önkormányzati egységfront formálódik Baranyi Krisztina ellen Ferencvárosban. Bár a Momentum országos vezetése – amelynek központi utasításon alapuló, helyi érdekeket az országos politika alá rendelő szervezeti rendszeréről itt írtunk – támogatja Baranyit, a helyi alapszervezet tagjai inkább a kilépést támogatták.

PestiSracok facebook image

Torzsa Sándor, az MSZP-t és a DK-t tömörítő Szocialisták és Demokraták frakcióvezetője korábban számos éles vitát folytatott le Baranyival a nyilvánosság előtt, legutóbb azonban még szerenádot ajánlott a polgármesternek, ha az leül velük tárgyalni. Ez az egyeztetés azonban nem történt meg, így – információink szerint – az MSZP–DK frakció zenekara már Szilágyi Zsolt ablaka alatt hangol. Amennyiben megegyezésre jutnak a jobbikos képviselővel, Baranyi gyakorlatilag egyedül marad, hiszen bár a Momentum vezetősége támogatja, a párt helyi alapszervezete elhagyta a hajót. A Magyar Kétfarkú Kutya Párton kívül pedig más formáció hivatalosan még mindig nem állapodott meg a polgármesterrel a támogatás pontos részleteiről.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.