Feltűnően nem éri el a ballib média ingerküszöbét, hogy az Európai Parlamentben “csak úgy” aláírásokat lehet “hamisítani” meg bizonyíték nélkül eltüntetni…

A Telex, a 444 és a Tisza-propaganda lapja, a Magyar Hang sem ítélte úgy, hogy Magyar Péter cáfolatának leközlésével és természetesen az állítólagos "ismeretlen fideszes aláírás-hamisító" gyanújának leírásával nagyobb feneket kéne keríteni a tegnapi botránygyanús esetnek. Pedig az, hogy az EP-ben aláírások kerülnek, majd nyom nélkül tűnnek el hivatalos dokumentumokról egyáltalán nem egy olyan történet, amire csak megvonjuk a vállunkat és bizonyítékok nélkül vádolunk állítólagos “aláírás hamisítókat”. Úgy tűnik azonban, hogy a balliberális média szerint ez teljesen rendben van, majd Magyar Peti elmondja, hogy szerinte mi történt és miért (Fidesz, Rogán, álarcba bújt Deutsch Tamás), ők meg azt leközlik és pont.
A történet előzménye, hogy az Európai Parlament e heti plenáris ülésére nyújtott be a néppárti-baloldali nagykoalíció egy határozat-tervezetet, amelynek aláírói között pedig bizonyíthatóan ott szerepelt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének az aláírása is. A dokumentum aláírásával a Tisza elnöke egy olyan javaslathoz adta a nevét, amely elvileg az európai védelemről szólna, de valójában egy egyértelmű háborús állásfoglalás”, ha elolvassuk annak a tartalmát. A Magyar Péter aláírásával is támogatott állásfoglalásra Dömötör Csaba hívta fel elsőként a figyelmet, majd nem sokkal később Magyarék előálltak a saját változatukkal, miszerint a Tisza elnökének aláírását állítólag csak úgy ODAHAMISÍTOTTÁK a hivatalos dokumentumra.
Nem sokkal Magyar posztja után el is kezdődött a plenáris ülés, ahol Roberta Metsola, az EP elnöke tájékoztatta a képviselőket, hogy Magyar neve valahogyan tévesen jelent meg a dokumentumon és úgy fogalmazott, hogy az aláírás “szerkesztési hibaként” kerülhetett a dokumentumra. Mindeközben az Európai Parlament hivatalos oldalán valaki, valamilyen felhatalmazással meg is szerkesztette és - mindenféle magyarázat és módosítási indoklás nélkül - nyom nélkül eltűntette Magyar nevét a dokumentumból.
AZ ESET PÉLDA NÉLKÜLI

A PestiSrácok szerkesztőségében a rejtélyes eltűnés után már felmerültek bőven kérdések arra vonatkozóan is, hogy ki, hogyan és milyen felhatalmazással törölhet ki nyom nélkül neveket, szavakat, mondatokat vagy úgy egészében bármit az EP hivatalos oldaláról. Ezek a kérdések azonban egyelőre csak bennünk merültek fel, meg úgy tűnik, hogy részben a HVG-nél. Ők azt írják:
az EUrologus parlamenti forrásai szerint ez az eset rendkívüli furcsa, sőt, évtizedes tapasztalattal rendelkező munkatársak szerint ilyen még soha nem történt. Vagyis akarata ellenére egyetlen képviselő neve sem jelent meg egy hasonló dokumentumon, ráadásul a parlamenti rendszer működése olyan, hogy a rögzítés után azonnal és automatikusan számos más helyen is megjelentetik az érintett képviselő nevét, mint kezdeményezőt”.
Egy informátor szerint, ha Magyar Péter valóban nem támogatta az előterjesztést, akkor csak úgy kerülhetett oda a neve, ha valaki – akinek ehhez van jogosultsága – fizikailag bevitte a rendszerbe - írják.
A 444-nél, Telexnél és a Tiszába a legfeltűnőbben szerelmes Magyar Hangnál viszont úgy gondolták, hogy az “ismeretlen, valószínűleg fideszes aláírás hamisító” tényének közlésén, és Magyar Péter tisztázásán kívül nekik már más dolguk nincs, nincs is itt egyéb látnivaló. A Direkt36-ról pedig direkt nem is ejtettem szót…Mindezek a lapok persze óriás betűkkel villogtatják a Medián legújabb mérését, ami hogyhogy nem épp a botrány közben nyugtatgatta Petit és szektáját azzal, hogy nincs miért aggódnia, hiszen legalább 200 százalékkal vezet a Tisza mindenki előtt, úgyhogy nincs itt semmi baj kedves elvtársak.


Úgy tűnik tehát, hogy a balliberálisok szerint egy olyan ügy ez, amelyben gyakorlatilag az látszik kirajzolódni, hogy az Európai Parlamentben szinte nyom nélkül tűnhetnek el hivatalos dokumentumokról politikusok számára kínossá váló aláírások, nyilatkozatok és még ki tudja mi. Úgy tűnik szerintük mindez nem indokolja az alaposabb oknyomozást, pedig azt már bebizonyították, hogy ha akarnak, akkor olyat is tudnak csinálni. De most valamiért nem volt hozzá kedvük. Ilyen a hiteles és objektív tájékoztatás. (Ja nem.)
(PS, HVG, 444, Telex, Magyar Hang / Kiemelt kép: AI)