Pesti Srácok

Márki-Zay Péter csak reméli, hogy erőszak nélkül kibírják „a korrupt, hazug, hazaáruló rendszerből hátralévő egy évet"

Márki-Zay Péter csak reméli, hogy erőszak nélkül kibírják „a korrupt, hazug, hazaáruló rendszerből hátralévő egy évet"

Márki-Zay Pétert nem ártana takaréklángra kapcsolnia az ellenzéknek. A teljes tudathasadásban szenvedő hódmezővásárhelyi polgármester ugyanis úgy lázítja, hergeli híveit, hogy közben végig a békéről hadovál. Ezúttal egy városában történt egyszerű garázdaságból jutott el odáig, hogy jobb lesz, ha a "fideszesek" meghúzzák magukat, mert bár természetesen az ellenzéki tábor a békés, de azért semmin nem szabad meglepődni...

Kedden megjelent a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye azzal az incidenssel kapcsolatban, amely Márki-Zay Péter városában esett meg nemrégiben. A történet könnyen összefoglalható: egy fiatal pár egy péntek estén Hódmezővásárhely egyik utcájában összebalhézott. A pár férfi tagja (manapság már le kell külön írni, hogy egy férfi-női párosról van szó) a konfliktus során először dühében egy közlekedési táblán vezette le dühét, majd betört két kirakatot. A bíróság

Szóval egy balhés figurával van dolgunk, aki a törvény szerint megkapta, ami jár. A történetet az a körülmény bonyolította meg, hogy az ominózus kirakat éppen a helyi Fidesz-irodáé volt. Kezdetben tehát nem lehetett tudni, volt-e politikai indítéka az esetnek. Márki-Zay Péter joggal érezhette volna magát kellemetlenül, hogy feltüzelt szimpatizánsai már a helyi Fidesz-irodát ostromolják.

PestiSracok facebook image

Hódmezővásárhely a kormányellenes erőszak városává vált?

Márki-Zay Péter ugyanakkor csak igen kelletlenül, a kommentelők és városi polgárok unszolására közölt információkat az incidensről Facebook-bejegyzésében. Erre most azért utalunk vissza, mert most már tényszerűen lehet tudni, mi is történt. Ráadásul egy olyan szöveg kíséretében tette mindezt a polgármester, ami miatt nem csodálkozhatunk azon, hogy a miniszterelnök-jelöltsége idején Márki-Zay kommunikációjának ellenőrzésével megbízott Péterfi Judit évtizedeket öregedett. Reméljük azóta vissza tudott szerezni néhány évet. A szöveg lényegében két síkon mozog. A felsőbb tudati szinten Márki-Zayban erősen munkál, hogy igazolja:

Sőt, szinte már riadt igyekezettel inti újra és újra követőit, hogy viselkedjenek emberek módjára.

Nem volt politikai motiváció, de igény az lenne rá

A metaüzenet, a burkolt gyűlölet ugyanakkor teljesen átitatja a polgármesteri szöveget. Eleve azzal a felvetéssel indít, hogy

Márki-Zay kezdetektől tudja, hogy semmilyen politikai motiváció nem áll a kirakatbetörtés mögött. Ugyanakkor mégis azt sejteti, hogy az nem lenne meglepő. Innentől lényegében Márki-Zay felettes énje harcol az ösztönlénnyel, utóbbi ugyanis végig fenyegeti, szidalmazza a „fideszeseket”. Bár, mint kiemeltük, Márki-Zay tisztában van vele, hogy semmilyen politikai indíttatás nem áll az ügy mögött máris azzal fenyeget,

Azaz a „fideszesek” ne lepődjenek meg azon, ha azt kapják, amit érdemelnek. Természetesen, az ilyesmi csúnya dolog lenne, de jobb, ha meghúzzák magukat.

A szélsőségességig hergel hazugságaival Márki-Zay

Aztán jön egy csomó utalás arra, hogy valójában a kormány, a Fidesz és a „fideszesek” az agresszívok. Lázár János be akarja vezetni a halálbüntetést, Orbán Viktor poloskázik, arrogáns, bosszúszomja kifejezéseket tesz, a kormánytagok luxiznak. Márki-Zay itt már a félőrület lendületében olyan további hazugságokkal is hergel, hogy a kormány százezer számra telepíti a migránsokat Magyarországra, háborúba küldi a magyar katonákat Csádba, Boszniába és Ukrajnába (Csádban és Boszniában békemisszión van a magyar kontingens, Ukrajnába meg pont Márki-Zay küldött volna magyar katonákat). Aztán konkrét buzizásba kezd ilyen formán,

Majd azt sugallja, hogy

És hogy a kormány el akarja csalni a választásokat. Ráadásul, szerinte éppen „sötétben tartott és propagandával elhülyített fogatlan szerencsétlenek” indultak Orbán Viktor felszólítására felborogatni az ellenzéki standokat (két ilyen incidens történt, személyi sérülés nem).

-írja már nagybetűkkel üvöltve Márki-Zay. Valóban kész csoda, mert aktuális írása, az abban megfogalmazott sorozatos hazugságok, személyeskedések, vádak komolyan alkalmasak arra, hogy szélsőséges indulatokat gerjesszenek. És Márki-Zay folyamatosan ebben az indulatokkal túlhevített lelkiállapotban tartja a hívet. Tényleg kész csoda, hogy valamelyik követője nem radikalizálódott. Ki bírna olyan élethelyzetet elviselni, ahol ténylegesen migránsok százezreit telepíti be egy kormány, vagy, ahol civileket, közalkalmazottakat és gyerekeket küldenek hadgyakorlatra... A többit már fel sem érdemes sorolni.

Reméli, kibírják erőszak nélkül

És a hódmezővásárhelyiek polgármestere nem áll le még itt sem, mert úgy folytatja,

Azaz, csak remélni lehet, hogy nem jön az erőszak, de arról már nem a buzizó, aberráltozó, össze-vissza hazudozó Márki-Zay tehet majd, hanem a Fidesz, a kormány meg a fideszesek. Ő ugyanis békés igazságtételt szeretne, békés vagyonelkobzást.

-zárja sorait Márki-Zay. De még itt is hazudik. Ő ugyanis láthatóan egyáltalán nem békére szólít fel, hanem ebben az írásában is szélsőségességig hergeli az olvasót, majd magát kimenti a dühcunami alól. Ő békés marad, csak mindenki mást taszít felelőtlen vagdalkozásával a szélsőségesség felé.

Márki-Zay Péter egy klinikai eset. Több ellenzéki vezetőt ismerünk, aki hasonlóan küzd pszichiátriai tünetekkel. Mindenesetre, az ellenzéki tábornak a béke megőrzése érdekében nem ártana elhatárolódni a szélsőséges hódmezővásárhelyi provokátortól. Mert kezdi túltolni...

Forrás: facebook.com/MTI; Vezetőkép: A Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Néppárt és Mindenki Magyarországa Mozgalom sajtótájékoztatója a budapesti Marmara Hotelben. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.