Pesti Srácok

Már több holttest került elő a moszkvai csatornarendszerben történt baleset után

null

Nyolc ember – hét turista és idegenvezetőjük – holtteste került elő keddre a moszkvai csatornarendszerből, ahol vasárnap történt baleset egy vezetett földalatti túrán – jelentette kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A heves esőzések miatt vasárnap olyan hirtelen emelkedett meg a Nyeglinka folyó vízszintje, hogy az emberek nem tudtak a felszínre menekülni.

– mondta egy mentő a TASZSZ-nak. Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a látogatás a csatornarendszerben – ahová csak az arra felhatalmazott dolgozók léphetnek be – illegális volt, és a biztonsági szabályok óvatlanságból elkövetett emberöléshez vezető figyelmen kívül hagyása címén büntetőeljárást indítottak az ügyben. Három gyanúsítottat neveztek meg: egyiküket őrizetbe vették és vádat emeltek ellene, a másodikat rövidesen kihallgatják, a harmadik az Egyesült Arab Emírségekbe távozott hétfőn. A nyomozók megkezdték a holttestek hivatalos azonosítását. A TASZSZ hétfői jelentése szerint az áldozatok között van a cég egyik alkalmazottja, a tizenöt éves lánya és a tizenhét éves unokaöccse. Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere "rettenetes tragédiának" nevezte az incidenst, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

PestiSracok facebook image

Számos idegenvezető kínálatában szerepel a kiterjedt moszkvai csatornarendszer, amelynek egyes alagútjai még a XIX. században épültek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov