Pesti Srácok

Márki-Zay Péter "fűszoknyás lányokkal" hozná el nekünk a fizetős egészségügyet!

Márki-Zay Péter "fűszoknyás lányokkal" hozná el nekünk a fizetős egészségügyet!

Márki-Zay Péter mindenhez ért és sosem volt rest megosztani a magvas gondolatait a nyilvánossággal. Márki-Zay kommunikációja egyértelmű ebben az esetben is: pár mondatából is mindent megtudhatunk az egészségüggyel kapcsolatos nézeteiről. Először persze azt, hogy semmit, de tényleg semmit nem tud róla. Másodszor azt, hogy a sok tízezer milliárd forint értékű, az elmúlt évtizedben elképesztő mértékben fejlesztett magyar egészségügyet, amely a járványkezelésben is hihetetlenül jól teljesített, eladná nyugati befektetőknek.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje korábban is sokat beszélt már az egészségügy privatizációjáról. Vona Gáborral is megvitatták ezt a kérdést. Ne felejtsük el, hogy az ellenzéki politikusokon kívül még az ellenzéki szavazók döntő többsége sem akarja az egészségügy privatizációját; ezt népszavazáson is kifejezte már a magyar társadalom. Ennek ellenére folyamatos az egészségügy elleni ellenzéki hangulatkeltés, amely természetesen minden szakmaiságot nélkülözve gyalázza a jelenleg működő rendszert. A félreértelmezett, eltúlzott egyedi esetek, a kamu videók, hamis fényképek, félinformációk és a tömeges hazugságok mind azt a célt szolgálják, hogy amennyire lehet, felkészítsék az embereket arra: a győzelmük esetén – természetesen a társadalom érdekében – eladják a magyar egészségügyet. Ami a magyar nemzet egyik legnagyobb értéke, és nem mellesleg az egyik legnagyobb forgalmú piaca is lesz abban a pillanatban, amikor nyugati befektetők kezébe kerül.

Azt persze Márki-Zay Péter sem teszi hozzá, hogy a magánosítás pillanatában az eddig fizetett egészségügyi járulékhoz képest a "biztosítási díjak" mennyit is fognak nőni. Vagy azt, hogy hőn szeretett Amerikájában több mint százmillió amerikainak van egészségügyi ellátással kapcsolatos tartozása. Ahogy azt sem, hogy mennyivel nehezebb és mennyivel többe kerül a piaci alapú biztosítási rendszerben átlagemberként orvos, szakorvos elé kerülni, mint a jelenlegi magyar rendszerben. Nem mellesleg a DK egészségpolitikusa a kórházak negyven százalékának bezárásáról beszélt a korábbiakban. Ismétlődő világjárványok idején a kevesebb kórházi ágy, kevesebb orvos és a kevesebb nővér nyilván ideális a befektetőknek és rémálom a betegeknek. A fűszoknyás lányok pedig legfeljebb a hódmezővásárhelyi polgármester fantáziáiban fordulnak elő.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?