A magyar polgári erők egyik – jogos – vesszőparipája a családok és azon belül is a gyermekek védelme. A tanévkezdés mindig gyermekeinkről szól és nagyon fontos nap minden család életében, ahol a gyerkőcök iskolába járnak. Hódmezővásárhelyen épp a városvezetést nem érdekli ez, ők zárcserével ünnepeltek ma. Komoly botrányt okozva ezzel a helyi református iskolában.
Önkényesen, nem jogszerű magatartással, mindenfajta előzetes bejelentés nélkül cserélt zárat az önkormányzat, mint tulajdonos a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola telephelyeként működő Petőfi u. 6. szám alatti iskolaépület földszinti, az iskola által használt termein – jelentette ki nyilatkozatában Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnöksége. Hozzátették, hogy e lépésével az önkormányzat nemcsak akadályozza a szeptember 1-jei iskolakezdést, hanem elzárja taneszközeitől is az iskolát!
Lehetetlen helyzetbe került az iskola
Mint kifejtették, a mintegy 1200 gyermekért, csaknem 200 pedagógusért és alkalmazottért felelősséget vállaló Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnöksége, presbitériuma, közös fenntartói igazgatótanácsa és gyülekezeti közössége mély megdöbbenéssel áll az előtt a tett előtt, amelyet a hódmezővásárhelyi önkormányzata még szerdán késő délután, alig egy nappal a tanévkezdés előtt vitt véghez.
Bár – mint írták – egy-egy jogügylet részletei a szerződő felekre tartoznak, az önkormányzat magatartása és folyamatos lejárató kommunikációja miatt az egyházközség egyoldalúan nyilvánosságra hozza az e tárgyban kelt megállapodásokat.
Az illetékes szervekhez fordulnak
S mivel álláspontjuk szerint ezek egyike sem áll fenn, így súlyosan ellehetetlenítő az a magatartás, amelyet az önkormányzat tanúsít. Az ügyben az egyházközség így azonnali jogorvoslattal fordul az illetékes szervek felé.
A Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnökség egy bibliai idézettel üzent a tantermeket lezáró önkormányzatnak: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” – A keresztyén pedagógia igei alapja Jézus Krisztus mondása, amelynek mi, a három iskolát fenntartó Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség közössége csupán eszközei vagyunk.
Bibliai idézettel üzentek Márki-Zayéknak
„Hitben megélt mindennapi feladatunk és kötelességünk, hogy a tanítás középpontjában álló Krisztushoz vezessük és az Ige által tanítsuk azokat, akiket Urunk a Lélek ereje által reánk bízott”
– emelték ki.
Azt is írták, hogy Jézus tanítása a megtérésre, a bűnbocsánatra és a békességre int, de nem feledteti el, hogy az ítélet Isten kezében van, majd egy újabb bibliai idézettel köszöntek el: „Jaj, a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj, annak az embernek, aki megbotránkoztat!”
Forrás: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS