Pesti Srácok

Megbukott a korrupcióvadász Hadházy? Durva mutyit hallgatott el a zuglói baloldal

Megbukott a korrupcióvadász Hadházy? Durva mutyit hallgatott el a zuglói baloldal

Hadházy Ákost kikiáltották az összellenzék elszámoltató messiásának, aki majd jobb- és baloldalon is rendet tesz. A lódoktornak azonban úgy tűnik, valahogy csak ott sikerül korrupciót találnia, ahol azt érdekei megkívánják. Zuglóban is utánaásott Tóth Csabának, az őt befogadó Momentumnak azonban „elfelejtett” a körmére nézni. Ezért a korrupcióvadász Hadházy helyett egy, a kormányhivatalhoz tett bejelentésből derült ki, hogy Rózsa András, a Momentum zuglói alpolgármestere önkormányzati tisztségével egyidejűleg több gazdasági társaságban ügyvezetői pozíciót töltött be, azaz alpolgármesterként több gazdasági cég irányításában volt érdekelt, ami nagyon súlyos összeférhetetlenségi kockázatot vet fel.

Elég súlyos „hibát vétett” az ellenzék korrupciókereső kopója, Hadházy Ákos. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a tisztakezű bűnüldözőnek csak azok a visszaélések szúrják a szemét, amelyeknek feltárásából valamilyen haszna származik. Ékes példája ennek Tóth Csaba esete, vagy Bíró László, akit először fedezett, majd bemártott a most éppen momentumos színekben pompázó politikus. Felidézhetjük továbbá Cseh Katalin ügyét is, amit állítólag vizsgált Hadházy Ákos, de természetesen nem talált semmit. Igaz, nem lennénk meglepve, ha a Momentumból való távozása után a nagy korrupcióvadásznak hirtelen sok „új adat kerülne a birtokába”. Most pedig a Cseh-ügyhöz nagy vonalakban hasonlító mutyi került napvilágra, ráadásul Hadházy számára a legkellemetlenebb helyről, Zuglóból. Úgy tűnik, alapos terepmunkát végzett a XIV. kerületben a lódoktor, ugyanis még saját szövetségeseit sem sikerült átvilágítania. Vagy mégis, csak a szerencsi időközi választáshoz hasonló forgatókönyvet láthatunk? Mindenesetre egy biztos: nem Hadházy munkássága, hanem egy, a kormányhivatalhoz érkezett bejelentés vetett fényt egy újabb baloldali botrányra Zuglóban.

A történet, amelyen Hadházy „átsiklott”, két éve kezdődött, az önkormányzati választás idején, főszereplője pedig nem más, mint Rózsa András, a Momentum zuglói alpolgármestere. Rózsa megválasztásakor számos cégben volt ügyvezető, amelyek mind egy címre vannak bejegyezve. Az önkormányzati törvény (Mötv.) értelmében ugyanakkor az ügyvezetői tisztség egy gazdasági társaságban összeférhetetlenséget jelenthet az alpolgármesteri pozícióval, ezért megválasztása után le kellett volna mondania ügyvezetői tisztségéről. Az Mötv. 37. § (1) bekezdése értelmében

PestiSracok facebook image

E rendelkezésből az következik, hogy az összeférhetetlenség kialakulását magának a képviselőnek – az Mötv. 72. § (4) bekezdésének előírásaiból adódóan a polgármesternek, alpolgármesternek – kell elkerülnie, illetve annak fennállása esetén azt megszüntetnie.

A cégkivonat tanúsága szerint azonban sem Horváth Csaba polgármester, sem Rózsa András nem lépett az összeférhetetlenség elhárítása érdekében. Az adatok alapján pedig megállapítható, hogy Rózsa András alpolgármester megválasztása után is a SINOL Magyarország Kft.-ben – önállóan ellátott – vezető tisztségviselői, ügyvezetői pozíciót tölt be, továbbá a Pharma Bónusz Tanácsadó Kft., a Forever Pharma Kft., valamint a Pharma Komplex Kft. gazdasági társaságokkal tagsági jogviszonyban áll. A cégadatokból továbbá az is kiderült, hogy az említett cégek nem hagytak fel tevékenységükkel, hiszen a cégkivonatban szereplő 2020-as riport szerint mindegyik rendelkezett értékesítésből származó árbevétellel. A Pharma Komplex Kft. például 2019-ben és 2020-ban is százmillió forint körüli árbevétellel operált. A cégek fő tevékenységi körei egyébként kereskedelmi, tanácsadói és egészségügyi területeken mozognak.

A kormányhivatalhoz érkezett bejelentést követően Sára Botond, Budapest főváros kormánymegbízottja felszólította Horváth Csabát, hogy vizsgálják ki az alpolgármesterrel kapcsolatban felvetődött összeférhetetlenségi okokat. A kerületi baloldal ennek eleget tett, nehéz dolguk azonban nem volt: valakinek feltűnhetett a probléma, ugyanis a cégadatok szerint 2021 februárjában – mind a négy céggel ugyanazon a napon – megszüntette jogviszonyát Rózsa. Az illetékes bizottság ennek értelmében arra jutott, hogy már nem áll fenn összeférhetetlenség, ezért a vizsgálatot lezárták. Bár a jogsértés másfél évig fennállt, szankció nem követte azt, a baloldal pedig elhallgatta a történteket.

Az összeférhetetlenség egyébként nemcsak erkölcsi okokból aggályos kihágás, a korrupciós kockázatot is nagyban növeli, hiszen a cégeken keresztül a politikusok jelentős mennyiségű pénzt csatornázhatnak ki a városkasszából, fiktív önkormányzati megbízásokon keresztül. Hogy egy ilyen súlyos kockázatról sem Horváth Csaba, sem a korrupcióvadász Hadházy nem tudott, nehezen elképzelhető, mégis másfél éven keresztül viselhette az alpolgármesteri és az ügyvezetői tisztséget párhuzamosan Rózsa.

Nem ez az első ilyen eset Zuglóban

Mint azt korábban megírtuk, még a Hadházy–Tóth cicaharc árnyékában a helyi szocialisták és momentumosok gyanúsan jól kijöttek egymással. Olyannyira, hogy az egyik szegény „rászoruló”, csupán havi ötszáznegyvenezer forintos tiszteletdíjból tengődő momentumos képviselőnek Horváth Csaba a veszélyhelyzeti többletjogosítványait kihasználva, egyszemélyi döntéssel kívánt méltányossági alapon önkormányzati bérlakást juttatni. Mindeközben pedig a kevésbé kiváltságos kerületiek számára harminc százalékkal emelte Horváth Csaba a bérlakások havidíját a járványhelyzet ideje alatt. Az elvtársakra pedig innen jut pénz; így történhet, hogy Kisné Szivcsovics Nikolett ötszáznegyvenezres tiszteletdíja mellett egy ötven négyzetméteres önkormányzati bérlakás bérlője lehet szociális alapon, vagyis álomfizetés mellé álomáron jár a lakás is a zuglói baloldali politikusoknak.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.