Pesti Srácok

Köztársaságot alapítanak az SZFE-n, ahol blokád alatt kezdik meg a tanévet

Megkezdik a tanévet az SZFE-n, igaz, a blokádot fenntartva. Az intézményben egy új köztársaságot is alapítanak – minderről hétfő délelőtti sajtótájékoztatón számoltak be. Közben Benkő Péter színművész nyílt levélben fogalmazta meg markáns véleményét arról, mi történik valójában az SZFE-n.

Erőszakosan végrehajtott folyamat alatt kezdik meg a hallgatók az új tanévet, a diákok pedig elkeseredetten folytatják tanulmányaikat – hangzott el hétfő délelőtt. "Az itt maradottak szívében harag van" – fogalmazott az egyik felszólaló, aki arra kéri a miniszterelnököt, hogy pörgesse vissza az idő kerekét és vegye észre sok – sok magyar ember szolidaritását. Hozzátette: Orbán Viktor függessze fel a kuratóriumot és kezdjen új megalakításába. A teljes beszédet itt hallgathatja vissza.

https://www.facebook.com/hvghu/videos/774459840033869/

Benkő Péter kimondta az igazságot: becsapták fiatalokat, akik a felbujtókért állnak ki és az internacionalizmusért

PestiSracok facebook image

Közben Benkő Péter színművész nyílt levélben fogalmazta meg markánsan, mit is gondol valójában az SZFE-n történtekről. Szavai szerint “alattomos, sunyi, jellemtelen, gyáva dolognak tartom, hogy a fiatalokat, a gyerekeket tűzvonalba küldik. Mert becsapják őket.” Hozzátette:

Benkő Péter úgy fogalmazott: a srácokkal ezt tenni olyan, mint a felelőtlen kismama, aki maga előtt tolja a gyerekét a babakocsiban, mikor a nagy forgalomban – nem a zebrán – át akar kelni a másik oldalara. Majd megáll a forgalom, a gyereket úgysem ütik el. A színművész azzal zárta a nyílt levelet, hogy megkérje a “szabadon gondolkodókat” arra, hogy ő is elmondhassa gondolatait.

– fogalmazott Benkő Péter a történtekkel kapcsolatban.

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.