Pesti Srácok

Mellár "migrációpárti" Tamás szemrebbenés nélkül hazudja, hogy ellenzi a bevándorlást

Mellár "migrációpárti" Tamás szemrebbenés nélkül hazudja, hogy ellenzi a bevándorlást

A legutóbbi Heti Válaszban jelent meg Stumpf András különös interjúja Mellár Tamással. Azért volt különös, mert a cikk végén nem tüntették fel, hogy fizetett politikai hirdetést olvastunk. A beszélgetés csúcspontján olyan, Bolgár György-díjas, vicceskedő alákérdezésnek örülhettünk, hogy kiket telepítene be Mellár Tamás Magyarországra, az interjúalany pedig azt válaszolta, hogy senkit, sőt keményebben ellenzi a bevándorlást, mint a Fidesz. Ez annyira fontos mondat volt a független gondolkodás látszatát is feladó szerző számára, hogy ezt emelte ki címként is. Mi viszont most megmutatjuk, mit mond Mellár Tamás a bevándorlásról, amikor nem hazudik.

A közismerten bevándorláspárti Gyurcsány Ferenc nemrég ismerte be, hogy azért állt le ő és pártja is a határkerítés elleni kirohanásokkal, mert ma már politikai öngyilkosságnak számít azt mondani, hogy lebontanák a kerítést. Alighanem hasonló motiválja Mellár Tamást is – persze a mellőzöttségből fakadó sértettség mellett –, hogy a valós véleményével teljesen ellentétes hazugságokkal traktálja a közvéleményt. A gond csupán annyi – legalábbis számára –, hogy könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, mert a korábbi megszólalásait sem felejtette el a híresen jó emlékezőtehetségű internet.

Jöjjenek a bevándorlók!

PestiSracok facebook image

– jelentette ki 2015 őszén a Népszavának. Azzal az aprósággal most ne is nagyon szaporítsuk a szót, hogy Mellár Tamás félmilliója valójában egymilliónál több, ismeretlenül, ellenőrizetlenül, adatfelvétel nélkül betóduló ki tudja kicsoda volt. Azóta ugye kiderült, hogy számos olyan ember is bejutott Európába a migránshullámmal, aki nem sokkal azelőtt még levágott emberfejekkel pózolt Szíriában. Az amerikai bevándoroltatás célja viszont kiválogatott emberek szervezett és korlátozott létszámú beengedése. Ez három olyan dolog, ami a migránsok – Mellár által is támogatott – európai özönlésére nem jellemző.

A magyar családok helyett támogassuk a bevándorlókat!

– mondta ugyanabban a Népszava-interjúban, ami egybecseng azzal, amit még 2015 elején, a migrációs válság kezdetekor mondott a Hajdú Online-nak. Akkor kifejtette, hogy a bevándorlók révén „kölcsön kapott” fiatal munkaerő javítja az elöregedő nyugati államok demográfiai helyzetét. Feketeöves csúsztatással állunk itt szemben, hiszen Mellár is pontosan tudja, ez nem kölcsön kapott munkaerő, hanem véglegesen betelepülő és egyre nagyobb létszámú, s így egyre problémásabb, kultúraidegen elem. Olyannyira tudja, hogy utalást is tesz rá:

A kölcsön kapott fiatal munkaerő segélyért tüntet Rómában 2017 decemberében. (fotó: MTI/EPA/Massimo Percossi)

Ha pedig bevándorlókkal akarja feljavítani az európai (magyarországi) demográfiai helyzetet, és ezekkel a bevándorlókkal bizony adódnak asszimilációs bajok, akkor az nyilván pénzbe fog kerülni. És ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni. Erre is van ötlete a közgazdászként ismert, de mára ilyen minőségében kevésbé foglalkoztatott Mellár Tamásnak, hiszen azt a pénzt el lehet venni a magyar családtámogatási rendszerből is:

Jöjjön a betelepítési kvóta!

Abban legalább következetes a Jobbikkal és a baloldallal is baráti viszonyt ápoló, „független” képviselőjelölt, hogy ha támogatja a tömeges bevándorlást, legalább támogatja azt is, hogy az Európai Unió saját hatáskörben ránk kényszerítse a befogadásukat. A 2016-os kvótanépszavazás előtt az igenekre buzdított a Magyar Narancsban megjelent cikkében, vagyis azt akarta, hogy Brüsszel kezdje meg a betelepítéseket:

Ezt mindet az a Mellár Tamás beszélte és írta össze, akinek most volt képe kijelenteni, hogy ő még a Fidesznél is jobban ellenzi a bevándorlást. Az is elgondolkodtató, hogy az interjúban nem szembesítették a korábbi kijelentéseivel, sőt inkább alákérdezéssel segítették. Nincs okunk Stumpf András felkészületlenségét feltételezni, így valószínűbb, hogy a legfrissebb irányelv szerint le kell tagadni, el kell fedni, hogy Mellár Tamás nagyon is bevándorláspárti. Így pedig az a kérdés is felmerül, hogy mennyire hitelesek az ellenzéki összefogás más jelöltjei, akik bevándorlásellenesnek mondják magukat, és mennyire hiteles az önmagát, álszent módon, függetlennek füllentő ellenzéki sajtó, amely segít hazudni ezeknek a jelölteknek.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.