Angela Merkel a berlini karácsonyi vásár elleni merénylet áldozatainak hozzátartozóival találkozott – írja a 888.
A tavalyi berlini karácsonyi vásár ellen elkövetett merényletben 12 ember halt meg. A német kancellár az eset óta most találkozott először az áldozatok hozzátartozóival.
Tudom, hogy néhányan már korábban szerettek volna találkozni”
– kezdte Merkel mondandóját a zárt ajtók mögötti találkozón, amivel arra a levélre utalt, amiben az áldozatok hozzátartozói kritizálták a munkáját.
Fontos számomra, hogy elmondjam, hogy együttérzünk az áldozatok hozzátartozóival és a sérültekkel”
– folytatta Merkel, majd hozzátette, hogy semmi sem kárpótolhatja a veszteséget, és megteszik a szükséges lépéseket, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyesmi.
Tavaly december 19-én a tunéziai származású, 24 éves, elutasított menedékkérő, Anis Amri megölt egy lengyel kamionsofőrt, Lukasz Robert Urbant, majd néhány órával később a furgonnal belehajtott a berlini Breitscheidplatznál felállított karácsonyi vásárba. A merényletben 12 ember meghalt és további 70 ember megsebesült. A terroristának sikerült elmenekülnie, de december 23-án Olaszországban, Milánóban amikor a rendőrök ellenőrizni akarták, tűzharc alakult ki, amiben végül Anis Amri életét vesztette. Anis Amrit már egyszer kitoloncolták az Európai Unióból, ezért amikor visszatért, megfigyelték őt a hatóságok mint szélsőséges személyt. A rendőrség figyelmeztette a biztonsági szerveket, hogy Amri terrortámadást hajthat végre. Hiába.
Az áldozatok hozzátartozói egy levelet jelentettek meg a múlt héten a Der Spiegelben, amiben arról írtak, hogy a hírszerző és felderítő szervek nem kezelték megfelelően az ügyet.
Egy évvel a merénylet után, még mindig nem nyilvánított részvétet sem írásban, sem személyesen
– kezdték a levelet.
Véleményünk szerint ez azt jelenti, hogy nem nőtt fel a pozíciójával járó felelősséghez
– folytatták kritizálva a német kancellárt.
Hétfőn Merkel és munkatársai három órán keresztül beszélgettek az áldozatok hozzátartozóival és a merényletben megsérült személyekkel Németországból, Izraelből, Olaszországból, Csehországból és Ukrajnából. A találkozón 80 érintett vett részt. Kurt Beck az áldozatok hivatalos kormányzati képviselője azt mondta a DPA-nak, hogy elégedett volt az intenzív tárgyalásokkal.
Jó, hogy a kancellár találkozott a sérültekkel és az áldozatokkal, mert ez segített lecsillapítani az indulatokat”
– fogalmazott.
A múlt héten nyilvánosságra hozott kormányzati jelentés szerint a rokonok például kifogásolták, hogy a merénylet után csak három nappal közölték a hozzátartozókkal, hogy az egyik családtagjuk meghalt. Ráadásul a boncolás költségeiről kiállított csekket nekik küldték ki a késedelmi díjjal együtt.
888; Fotó: San Francisco Chronicle
Aladin
2017-12-21 at 11:22
Lökje meg már valaki Merkelt, mert még elaludt.
Morzsi
2017-12-20 at 12:19
Hat nagy baj ,hogy a merenylö artatlan embereken gazolt keresztül,nagy szivesseget tett volna ha a Merkelen kocsikazott volna at oda-vissza.Mert hogy ez a tetü akkor sem fog lemondani ha a valasztasokon 0,0005%-ot fog kapni.
A politikusok pofaja amugy is rendkivül undorito,persze kivetelek is vannak,de ettöl hanyok ha meglatom. A Kohl kivalasztottja volt de kesöbb az öreg is megbanta.Kedves Anna,nem lessz közelgö vereseg mert nagyon rafinalt es ezeknek a bunko nyugdijasoknak akik ra szavaznak a legfontossabb a folytonossag mert mindentöl rettegnek ami valtozast hozna.
Anna
2017-12-20 at 09:15
Ó, az ájtatos trampli manó! Nyilván a közelgő vereségére gondol, azért tud ilyen szenvedő pofát vágni.
Frank Anna
2017-12-20 at 08:01
És nem lincselték meg?
Aladin
2017-12-20 at 07:24
Szemét ez a Merkel és ö németország kancellárja nagy szégyen. Tönkretette a nagy büszke németországot, sött már azt is halottam tegnap a TV-be, hogy sokan elhagyják az országot a bevándorlok miatt.
Kaktusz
2017-12-19 at 21:01
Szégyen a németekre nézve, hogy nem tudtak egy rátermett kancellárt választani, hanem maradtak ennél a tehénnél, aki tönkretesz mindent.
KARY
2017-12-19 at 19:13
2015 ÉVI SZILVESZTERÉN TÖRTÉNT MIGRÁSAINAK A NŐK ELLENI ERŐSZAKOS TÁMADÁSAIKAT IS LEPLEZTE ,MOST IS TELJES EGÉSZÉBEN AZ ELLENŐRZÉS NÉLKÜLI MOGRÁNSÁRADATOT SÜRGETI MERKEL.
Krisztina
2017-12-19 at 20:53
Ja, meg az áldozatok olyan provokatőrök voltak, hogy a migránsai nem tehettek mást, mint erőszakoskodniuk kellett ezerszám.
Borbély József
2017-12-19 at 19:02
Nézzétek Merkelt ezt az álszent gyilkost!És nincs ember az áldozatok hozzátartozói között,aki a másik kerekesnyomorék társtettessel egyūtt elkūldené őket a pokol tornácára.
Itt van a problémák igazi gyökere,amikor nem a fogat fogért,szemet szemért el érvényesūl,amikor az igazi bűnösök így,ilyen egyszerűen
lerendezhetik és Orbán Viktort ugyanezek a gengszterek revolverezhetik továbbra is eröltetve a migrációt!
Zoltánsch
2017-12-19 at 19:00
Ez a félnémet származású nőszemély, már annyi kárt okozott Németországnak és Európának,hogy örüljön annak ha le tudja élni az életét anélkül,hogy börtönbe kerűljön,ahova való!
kakadu
2017-12-19 at 18:09
Merkel emberiség elleni büntettet követett el mivel behívta Európába a migránsokat. Egyrészt élhetetlenné tette Ny- Európát az állandó terrorveszély miatt, továbbá a halálba küldte a migránsok egy részét. Ezen kívül Merkel még háborús bűnös is mivel Ny- Európában kvázi háború van. Továbbá emberiség elleni büntetett követek el Ny- Európában garázdálkodó neoliberálisok, zöldek és a teljes álbaloldal is.
khm
2017-12-19 at 17:55
“folytatta Merkel, majd hozzátette, hogy semmi sem kárpótolhatja a veszteséget, és megteszik a szükséges lépéseket, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyesmi.”
És a koalíciós tárgyalások egyik témaköre,hogy a családegyesítés felső korlátok nélkül,vagy évi 200 000 maximumban legyen meghatározva.
Szóval merkel menjen kend a picsába a truppjával együtt.
Pikk Asszó
2017-12-19 at 19:06
Egyetértek. így igaz! Sajnos.