Irány a nemzeti kultúra konszenzusa! Magyarország a négy kétharmaddal nemcsak politikai rendszert, hanem értékrendet is választott magának. Így a kormányzat mögött kialakult masszív támogatottság kellő alapot szolgáltat ahhoz, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kialakuljon a Társadalmi Egyetértés Korszaka és a kormányzat az egész társadalomra kiszélesítse a nemzeti konszenzust és így a nemzet kulturális szuverenitása megőrződjön. – fogalmaz Merre tovább? – Vita a nemzeti blokk feladatairól című sorozatunkba írt publicisztikájában Békés Márton. Szóljon hozzá, írjon építő kritikát Ön is!
Békés Márton: Mi a teendő a negyedik kétharmad után?
A sorrendben a negyedik, ráadásul minden eddiginél nagyobb arányú alkotmányozó felhatalmazással végződő 2022-es országgyűlési választás és a vele egy időben tartott népszavazás nem kevésbé egyértelmű végeredménye bízvást történelmi jelentőségű. Mindezt akkor tudjuk kellő politikatörténeti perspektívába helyezni, ha hozzászámítjuk, hogy a Fidesz 2006 ősze óta, vagyis az utóbbi bő másfél évtizedben négy parlamenti és ugyanennyi önkormányzati választáson, valamint három európai parlamenti és három népszavazáson szerzett többséget. Mindez nemcsak a pártpolitikai mezőben, hanem társadalmi értelemben, sőt, az értékrendre vonatkozóan is országos többséget jelent.
A Fidesz–KNDP-nek nemcsak huzamosabb időn keresztül érvényesülő meggyőző parlamenti többsége van, de most már társadalmi többségbe is került. Éppen itt az ideje, hogy kulturális értelemben is érvényesüljön a fölény. Ahogyan a politikai rendszert immár legitimáció övezi, úgy lehetséges konszenzust létrehozni a kormányzás céljai körül. A jelszó ismert: előre, nem hátra. Irány a nemzeti kultúra konszenzusa!
A Társadalmi Egyetértés Korszaka
A parlamenti választáson hárommillió-hatvanezer ember adta voksát a Fidesz–KDNP-pártszövetség listájára, ami példátlan erejű felhatalmazást jelent. A rendszerváltoztatás óta soha ennyien nem szavaztak még Magyarországon egy listára. Ez a széleskörű egyetértés valójában az egész utóbbi tizenkét évre vonatkozik, visszamenőlegesen is szentesítve. Azt jelenti, hogy a választók többsége jóváhagyta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, annak filozófiáját és működésmódját, értékrendjét és politikai modelljét. Magyarország ezzel nemcsak politikai rendszert, hanem értékrendet is választott magának. A pártrendszer ennek megfelelően módosul. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének első szakaszában (2010–2022) három kormányzati ciklus volt, melyek közül az első kettő a centrális erőtérben zajlott, a harmadik pedig egy látens kétpártrendszerben, ahol a külső erők által támogatott magyarországi ellenzék lépésről-lépésre megvalósult összefogása állt szemben a nemzeti kormányzattal. Az előttünk álló negyedik ciklus minden bizonnyal egy domináns pártrendszerben fog telni.
Gróf Klebersberg Kunó (1875-1932) volt vallás- és közoktatásügyi miniszter temetési menete. Jobbra elöl vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó és felesége, Purgly Magdolna áll; mögöttük (b-j) Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi hercegprímás, József Ágost főherceg és Albrecht főherceg, a harmadik sorban Bethlen István (k) volt miniszterelnök és Almásy László (b), a képviselőház elnöke látható. MTI Fotó: Gárdonyi testvérek
Ha a centrális erőtér berendezkedése a Horthy-korszakéra hasonlított – egy nagy kormányzópárt középen s tőle jobbra és balra is közepes méretű pártok –, akkor a mostani a dualizmus végére fog (Tisza István hatalmas Nemzeti Munkapártja, körülötte apróbb pártocskák). Magyarországon ma ez a norma, ez a világ rendje. A kormányzat politikai és társadalmi céljai – röviden: munka, család, béke, biztonság – széleskörű egyetértést élveznek, a kormányzat mögött kialakult masszív támogatottság pedig kellő alapot szolgáltat ahhoz, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kialakuljon a Társadalmi Egyetértés Korszaka. Az utóbbi tizenkét év munkaalapú és családbarát országának építése magasabb szinten folytatódhat, amelyhez egyaránt adott a kormányzó erő páratlan „kormányzástudása” (G. Fodor Gábor), a kellő politikai stabilitás, a biztos alkotmányozó többség és a vitathatatlan demokratikus legitimáció.
Még szélesebben megyünk
A domináns pártrendszernek megvan a maga társadalmi bázisa és domináns ideológiája: előbbi az egész magyar társadalom hosszanti keresztmetszetét adja, utóbbi vitán felül a nemzeti-konzervativizmus. A társadalmi többségbe kerülő kormánypártok mögött az utóbbi húsz év (!) munkájának hála széleskörű választói szövetség alakult ki – ez az Orbán-koalíció, egy valóságos nemzeti blokk. Ismét nézzük az eredményeket! A Fidesz–KDNP által meghirdetett népszavazások mindegyikére jellemző volt, hogy a jobboldali-konzervatív törzsszavazókon, illetve saját elkötelezett választóikon túl nem csak peremszavazóikra, hanem még rajtuk túlra is ki tudták terjeszteni képviselt ügyeik támogatását. A 2008-as „szociális népszavazáson” 3,33 millió ember, a kötelező betelepítést elutasító 2016-oson már 3,36 millió szavazó osztotta a Fidesz–KDNP véleményét. A mostani, gyermekvédelmi népszavazáson a pártszövetségnek a négy feltett kérdéssel kapcsolatos álláspontját átlagosan hárommillió-hatszázhetvenhatezren támogatták, azaz félmilliónál is többen osztották, mint akik belföldön listán rájuk és a Mi Hazánkra összesen szavaztak.
De az országgyűlési választás számai is azt bizonyítják, hogy a jobboldali pártok népszerűsége csak növekedett: egyéni választókerületi eredményeik átlagosan 5,2 százalékkal voltak magasabbak a négy évvel azelőttinél, a vidéken található nyolcvannyolc egyéni körzet közül huszonnégyben hatvan százalék fölötti eredményt értek el, sőt, a lakótelepi körzetekben is fordítani tudtak (budapesti XVIII. kerület – Havanna lakótelep, Eger – Csebokszári, Szombathely – Joskar-Ola). A kormánypártok az egyes ellenzéki pártokhoz viszonyítva minden társadalmi szegmensben fölényben vannak, de ha a pártszövetséget a teljes összefogással vetjük össze, túlnyomórészt akkor is, különösképpen a diplomások és az alapfokú végzettséggel rendelkezők, a falvakban és a megyei jogú városban lakók között, valamint negyven fölött minden egyes korcsoportban. Ahol összellenzéki túlsúly tapasztalható – harminc alatti budapestiek –, ott sem alakult ki olyan, pláne behozhatatlan előny, mint ahol a jobboldal az erősebb.
A 2018-as kétharmados győzelem után tartott kötcsei találkozón a miniszterelnök részéről elhangzott kulcsmondat, vagyis a „szélesen megyünk”, azt jelentette, hogy a centrális pozícióban lévő jobboldal elfoglalta a nemzeti közepet, ennek minden politikai, társadalmi és kulturális fejleményével együtt. 2022-től kezdve még szélesebben megyünk, aminek szintén vannak következményei. A családtámogatási rendszer bővítésével, a korábbi jóléti intézkedések fenntartásával – rezsi- és adócsökkentés – és a 2021–22-es döntések melletti kitartással – hatósági árszabályozás, nyugdíjemelés – a kormányzó pártszövetség képes lehet „megteremteni az osztályszövetségek rendszerét” (Antonio Gramsci).
Nemzeti konszenzus felé
Az éppen száz évvel ezelőtt vallás- és közoktatásügyi miniszternek beiktatott gróf Klebelsberg Kunó híres, 1925. november 25-i költségvetési beszédét azzal vezette föl, hogy „én nem egy pártnak és nem egy társadalmi osztálynak, hanem az egész nemzetnek kultúrprogramját kell, hogy képviseljem”. S valóban: 1922-től egészen 1931-ig tartó tárcavezetése alatt akkora kulturális munkát végzett el, amely csak a reformkor negyedszázadának teljesítményével vethető össze. Államtitkárának, Kornis Gyulának igaza volt, amikor miniszterét annak korai halálakor azzal búcsúztatta, hogy a Klebelsberg-évtized vetése majd a rákövetkező évtizedek során fog beérni. És valóban: a hazai kulturális infrastruktúra máig működő alapjainak egy részét – vidéki egyetemek, múzeumi rendszer, külföldi magyar intézetek, sportoktatás – is akkoriban rakták le.
A Színművészeti Egyetem kollégiuma a 2020 őszi egyetemfoglalás idején. Azóta az egyetem létesítményeit teljesen felújították és az új vezetőkkel békés, építő munka folyik. A kép forrása: Origo
Az össznemzeti célok szolgálata szellemi értelemben egy nemzeti maximum meghatározását és kulturális szintézisteremtést jelent. Ilyesmire utalt az, amit a modern katolikus irodalomról beszélgetve Pilinszky Jánosnak mondott Kassák Lajos (Új Ember, 1962. február 18. – a szöveget Veszprémy László Bernát fedezte fel). A leheletérzékeny katolikus költő és az örök lázadó munkásíró kiválóan megértették egymást a kortárs francia katolikus regényirodalom méltatása kapcsán, majd Kassák így szólt:
Korfordulón élünk, egy új világ kezdetén. Minden értékre szükség van; minden valódi értékkel rokonnak érzem magamat. Ne azt hangsúlyozzuk hát – értékekről lévén szó –, ami elválaszt, hanem ami egybeköt.
Kulturális szuverenitás nincs szuverén kultúra nélkül, amely pedig egy olyan meghasíthatatlan értékmag körül helyezkedik el, amelyet mindannyian osztunk. A képlet egyszerű: KLEBELSBERG + KASSÁK. Vagyis nemzeti kultúrpolitika, a közös értékek bázisán. Mindennek persze megvan a maga politikai környezete és társadalmi feltétele, csakhogy ezek, mint láttuk, teljesültek: kialakult a domináns pártrendszer és megformálódott a nemzeti blokk. Most ennek kulturális medrét kell kiszélesíteni.
Így lesz rendszerből korszak
Orbán Viktor 2009. szeptember 15-i kötcsei programadó beszédében azt mondta, hogy a duális politikai erőtér, amely az „állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál”, hamarosan fel fog számolódni, és ezzel esély nyílik arra, hogy „huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.” Az utóbbi tizenkét évben folyamatosan közeledtünk ennek kapujához, de április harmadikán végre átléptük a küszöböt. A kormánynak most nem csak arra van esélye, hogy „elnyerje az egyetemleges egyetértést” (Guglielmo Ferrero), hanem hogy az egész társadalomra kiszélesítse a nemzeti konszenzust. Mindez nem önmagáért van – célja az, hogy a magyar nemzet kulturális szuverenitása integráns maradjon. Ez a végső, történelmi hivatása a mögöttünk hagyott szép, és azt előttünk álló munkás éveknek.
Az előbbi háromlépcsős stratégia értelmében tehát 1) a huzamosabb ideje létező politikai többség kerete mától a domináns pártrendszer, 2) a mögötte szerveződött társadalmi többség immár nemzeti blokká szilárdult, 3) a kulturális többség kialakítása pedig a nemzeti konszenzus elérésére irányul. Így arra a kérdésre, hogy mi a teendő, röviden így válaszolhatunk: kezdjük meg a harmadik időszakot!
Vezető kép: Békés Márton a Kulturális hadviselés című könyve 2020. decemberi bemutatóján, a Terror Házában. A kötetről ITT írtunk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS