Továbbra is egységesek maradunk, és hűek leszünk ígéretünkhöz, hogy támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges, mindezt tesszük az ukrán népért, az európai békéért és biztonságért, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend érvényesüléséért – írta pénteken közzétett közös sajtóközleményében Charles Michel, az Európai Tanács, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság, és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
Az ukrajnai háború kitörésének második évfordulója alkalmából az uniós vezetők aláhúzták: “ez a tragikus évforduló Oroszország Ukrajnával szembeni, a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányát nyilvánvalóan sértő, teljes körű agressziós háborújának évfordulója. Két év erőszak, brutalitás, terror és pusztítás. Soha nem fogjuk elfelejteni a támadás kezdete okozta megrázkódtatást, a borogyankai, bucsai, mariupoli események borzalmait.”
A vezetők hangsúlyozták: a folyamatos atrocitások és szenvedések ellenére Ukrajna szilárdan ellenáll, a hősies ukrán nép bátorsággal és elszántsággal védi hazáját, és harcol szabadságáért, a közös európai értékekért.
Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik ezért a háborúért és annak globális következményeiért, valamint az elkövetett súlyos bűncselekményekért. Továbbra is eltökéltek vagyunk abban, hogy felelősségre vonjuk őket, többek között az agresszió bűntettéért is”
– olvasható a közleményben. A vezetők felhívták a figyelmet, hogy Ukrajna jövője az Európai Unióban van. A 2024-2027 közötti időszakra szóló, 50 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomag segíteni fogja Ukrajnát abban, hogy újjáépítse gazdaságát és társadalmát, modernizálja intézményeit, valamint megszilárdítsa a demokráciát és a jogállamiságot – hangsúlyozták.
Közleményükben megerősítették, hogy az EU továbbra is foglalkozik Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteivel. “Uniós szinten példátlan intézkedéseket hoztunk az európai védelmi ipari termelés felfuttatása érdekében. A jövőbeni biztonsági kötelezettségvállalásokon is dolgozunk, amelyek segítenek Ukrajnának az önvédelemben, ellenállni a destabilizációs törekvéseknek és elrettenteni az agresszív cselekményeket – hangoztatták.
Az EU készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra gyakorolt nyomást, az orosz háborús kapacitások gyengítése érdekében
– hangoztatták az uniós vezetők. Hozzátették: az EU lépéseket tesz annak érdekében is, hogy a zárolt orosz vagyonból származó rendkívüli bevételeket Ukrajna támogatására fordítsák.
Az uniós vezetők hangsúlyoztak: támogatják az igazságos, tartós, és a nemzetközi jog elvein alapuló ukrajnai békeformulát, valamint egy globális békecsúcsra irányuló valamennyi erőfeszítést.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Tények
2024-02-24 at 14:30
MEGSZAVAZTA EZT MINDEN TAGÁLLAMM ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ???
VAGY CSAK EZ A 3 BASZTARD MONDJA EZT?
csakafidesz
2024-02-24 at 09:24
Karácsony.sk 2024-02-24 at 03:52
A saját pénzüket soha nem adták. A gond csak azzal van, hogy a mi pénzük egyik részét odaadták, a másik része átlényegült ezeknek a “szárazkurvák” saját pénzévé.
csakafidesz
2024-02-24 at 09:20
Nagyon reméljük, hogy hamarosan nem lesz Ukrajna, és Ukrajna híján megszűnik a mértéktelen támogatás. 🙂
Z
2024-02-24 at 04:09
Arra leszek kiváncsi, hogy mi lesz majd, ha már csak elektromotoros leopárdokkal lehet majd ellátni az ukránokat. Bele fognak zödülni.
Karácsony.sk
2024-02-24 at 03:52
Csakis a saját pénzetekből barom szárazkurvák!
Szlovákiából……
George58
2024-02-24 at 01:29
Támogassákn de csak a saját pénzükből…
Királytigris
2024-02-23 at 21:39
Támogassák a saját fizetésükből! Ne a más farkával verjék a csalánt!
Vízöntő
2024-02-23 at 20:37
Addig támogatják amíg szükséges?
Június végével Roberta Metsola ez az EP megszűnik (a mandátumának vége), gondolom Roberta Metsola vagyona a további támogatását biztosítja.
Ursula von der Leyen a következő Bizottság felállásáig marad, remélem csak addig, aztán … ő is a saját vagyonából … vakcina jutalékokból fogja támogatni!
Rémusz.
2024-02-23 at 20:27
Egyetlen egy tényt felejt el ez a banya, mégpedig, hogy a szerződéseket nem az oroszok szegték meg!!
Ja, hogy ez a háboru is arrol szól csupán, hogy jaj nekem, az ellenség vissza ütött!!!
A pöcs zongorista és a haverjai addig huzogatták a medve bajszát, hogy a maci begurult, és igen rendesen oda csapott nekik.
Megasztán, kéretik a népet nem hüjíteni, hisz az amcsik kőkeményen érdekeltek az egész cirkuszba, tehát, megint nem arrol van szó, hogy az oroszok minő bestiák.
A nyomorult jenkiket soha senki nem meri felelőségre vonni???!!!
Könyü más farkával verni a csalánt úgy, hogy az ő vagyona egy kissésem lessz felhasználva, akár a pöcs zongorista vagyona.
Sírnak, hogy szegényeknek nincs már betevő falatjuk sem, miközben az oligarhák tobzódnak a vagyonba.
Ez ám a jellemes hazafias társaság!!!!!
Bz.
2024-02-23 at 18:56
Csak amíg bele nem döglötök. Mocskok.
aladin
2024-02-23 at 18:54
Ezek után az oroszoknak igyekezniük kell és nekik drukkolunk, hogy minnél hamarabb elfoglalják ukrajnát mert akkor több pénz marad nekünk mármint az EU.-s, tag országoknak. Hajrá Putyin!
T.rex
2024-02-23 at 18:53
TalEle /Oroszországot soha nem fogják legyőzni! A kocka el van vetve!Nézetem szerint sem gazdaságilag és főképp nem katonailag nem fognak föléjük kerekedni!Oroszország szerintem mindenre fel van készülve!
na4
2024-02-23 at 18:43
“Lóxart mama” Június 9 után vége lesz ennek a rémálomnak, és mindannyian mentek a levesbe.
T.rex
2024-02-23 at 18:42
Rendben támogassátok őket,a saját privát pénzetekből!
TalEle
2024-02-23 at 18:26
Sajnos a nyugati sorosisták nem fogják feladni! Von der Leyen, Michel, Metsola és a többi sorosista f@szopó nagyon jól tudják, hogyha Oroszország győz, akkor vége az USA vezérelt, „egypólusú világrendnek”! Mivel a Nyugati félteke országainak gazdasága 25-szöröse az orosznak, abban bíznak, hogy egy elhúzódó háborúban a végén, mégiscsak térdre kényszeríthetik Oroszországot! A gond csak az, hogy eközben a kelet-európai népeket – leginkább az ukránokat, de köztük a magyart is – feláldozható, „szükségszerű veszteségnek” tekintik a háborúban!