Ezúttal nem Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke osztotta a pofont, mint korábban Orbán Viktornak, hanem Morvai Krisztina neki – legalábbis a Jobbik listájáról az EP-be jutott képviselő így értékelte, hogy felszólalása után Juncker szóhoz sem jutott.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy megdöbbent Morvai Krisztina felszólalásán, hogy – bár ő következett volna a vitában – meglepetésében nem tudott megszólalni. Arról, hogy mivel tudta lefagyasztani a máskor kedélyes, viccelődő elnököt a Jobbik listájáról az EP-be jutott politikus, Morvai Krisztina azt írta, arról beszélt, hogy az EU három pillére a következő: a bankok és a multicégek megrendelik, a politikai hatalom teljesíti, a média eladja az embereknek.
Mivel a hatalom totálisan koncentrált, a fékek és ellensúlyok hiányoznak, óriási az egyének szerepe – folytatta Morvai, aki azt is megjegyezte: talán pont a luxemburgi soros elnökség szereplői között lesz egy olyan bátor és okos fiatal nő vagy férfi, akiben az egész korrupt és velejéig romlott európai uniós rendszer lebuktatóját, leleplezőjét, egy “európai Edward Snowdent” ismer majd meg a világ.
Forrás: Origo.hu
Kaktusz
2015-07-20 at 14:58
Béla az a szégyen, hogy olyan emberek mint te, egyáltalán még szabadlábon vannak.
Beke Ernő
2015-07-19 at 07:23
Krisztina! Le az összes kalapokkal! Csak így tovább, téglákból is lehet házat, palotát építeni ! Elkezdted, építsed és ehhez kívánok jó erőt, egészséget, meg kitartást a harcok mezején!
Öregharcos
2015-07-18 at 21:29
Nagyon megérdemelte az az öntelt paprikajancsi, hogy MK belegázolt a lelkivilágába. Mert a képlet valóban az, amit MK leír. Emiatt rothad az egész EU.
Anyõ
2015-07-18 at 19:35
Amit mondott,azt jõl tette! Talån előbb is lehetett
volna,a kormånyt êrt tâmadåsok kapcsân!
doors
2015-07-18 at 19:16
Hogy lesz-e következménye felszólalásának, nem hinném, de ha lenne még 10-20 ilyen ember az Eu.parlamentben akik ugyanezt elmondanák, biztosan lenne foganatja.
Kaktusz
2015-07-18 at 17:33
Igaziból is megérdemelne 1-2 pofont az az ember…
khm
2015-07-18 at 15:27
Az egyiknek sikerül,a másiknak nem. A soros nem tudja mit akar.