Pesti Srácok

Nacsa Lőrinc szerint szégyenteljes a baloldal oltásellenes tevékenysége

Nacsa Lőrinc szerint szégyenteljes a baloldal oltásellenes tevékenysége

Pénteken jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus elleni Sinopharm-vakcinát, amelyet a baloldal hónapokon keresztül támadott – közölte a KDNP frakciószóvivője szombaton, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Nacsa Lőrinc kiemelte: a magyar szakemberek és hatóságok már korábban megvizsgálták az oltóanyagot, és több százezer embert be is oltottak vele. A baloldal ezzel szemben petíciót indított a vakcina ellen, és meg akarta tiltani, hogy az emberek megkaphassák az életmentő vakcinát. A politikus elmondta: a Jobbik elavultnak és kínai cuccnak, az MSZP emberkísérletnek, Gyurcsányék hamisítottnak és ellenőrizetlennek nevezték az oltóanyagot. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje azt állította, senki nem mondta, hogy az oltóanyag segít, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke pedig azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy az a több millió magyar ember, aki a kínai oltást kapja majd meg, nem lesz védett. Nacsa Lőrinc szerint szégyenteljes, hogy a baloldal elmúlt hónapokban nyújtott politikai teljesítménye csak az oltásellenesség volt. A baloldal támadta a magyar engedélyező hatóságokat és szakembereket, most, a WHO tizennyolc év feletti korhatár nélküli engedélye kapcsán csendben vannak.

– mondta a frakciószóvivő, aki ezért mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.