Magyarország az egyik leghatékonyabb felhasználója az európai uniós forrásoknak, több tízezer beruházás valósult meg, nem csak szabályosan, hanem célszerűen és hatékonyan is – mondta a területfejlesztési miniszter csütörtök délután Győrben.
Navracsics Tibor a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felújított székházának avató ünnepségén mondott beszédében kiemelte, hogy ezek a beruházások nem csak a magyar közjót, hanem az Európai Unió (EU) közjóját is szolgálják. Hozzátette: az uniós forrásból megújult iparkamarai székházzal ebből adódóan nem csak Győr és Magyarország, hanem maga az EU is gazdagodott. A tárcavezető emlékeztetett, hogy csütörtökön Magyarország 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz a helyreállítási alap (RRF) hitelrészéből.
“Úgy számolunk, hogy amennyiben ésszerűen és jól hasznosítjuk ezeket a pénzeket, akkor 2800 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a következő pár évben Magyarországon, ha hagyják, hogy dolgozzunk, ha hagyják, hogy befektessük az EU-s pénzeket”
– fűzte hozzá.
Navracsics Tibor elmondta azt is, hogy energetikai infrastruktúra, energiahatékonysági pályázatok, illetve a zöld átállás projektjeinek finanszírozását szolgálja majd a hitelkérelem összege. A székházavatón a miniszter kitért arra is, hogy egy épület szimbólum, mutatja egy közösség erejét és azt is, hogy az állam, vagy az adott közösség mekkora becsben tartja saját magát. Hozzátette: a kamarai székház is arról tanúskodik, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében a vállalkozói közösség mennyire büszke magára, a közösségére és „mennyire gondolja azt, hogy jóízléssel, mértéktartással, de meg kell mutatnia, hogy erős, összetartó” a közösség. Navracsics Tibor elmondta: eddig sem volt rossz állapotban a székház, de most már a 21. század minden követelményének megfelel.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt emelte ki, hogy a szervezet egy olyan, 173 éves üzleti közösség, amely a működő gazdaság képviselete. A rendszer legfontosabb eleme a mögötte álló vállalkozói kör, amely hisz abban, hogy közösen nagyobb sikereket lehet elérni. Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke felidézte, hogy a székház fejlesztéseinek sorában először a parkolót, majd az üzemi konyhát fejlesztették. Ezt követően kávézót alakítottak ki a földszinten, majd korszerűsítették az informatikai hálózatot. A jelenlegi beruházással pedig az egész épület korszerűvé, fenntarthatóvá és energiahatékonnyá vált – mondta, hozzátéve, hogy egyebek mellett szigetelték a homlokzatot és a tetőt, kicserélték a nyílászárókat és napelemeket telepítettek. A kamara honlapja szerint a beruházás több mint 500 millió forintból valósult meg.
Forrás: MTI
Édi
2023-09-02 at 13:07
Tévedés ne essék, nem azt mondja Navracsics, hogy ami jár, azt jól használtuk fel, hanem azt, hogy a forrásból felszálló permettel jól tudja hűsíteni azt az okos homlokát.
Hedvig
2023-09-01 at 07:02
Hát hiszen felhasználnánk mi remekül, csak adnák már ide. Legatyásítják, csődbe, bajba, háborúba viszik az UNIÓ-t, miközben bennünket egrecíroztatnak. Legalább ne kellene a pénzek jó felhasználásáról olvasni, ha már egyszer így jártunk. Ha ez a cirkusz még sokáig tart a pénzekkel, nem mi reformáljuk meg az UNIÓ-t, hanem ők reformálják meg a gyerekeink jövőjét. Ha én mint magánember, ilyen elmebetegekkel találkozom, akkor kerülöm velük a kapcsolatot. Nem lehetne ezt bevezetni Magyarország – UNIÓ viszonylatban is? Megreformálás helyett függesszük fel a tagságunkat, várjuk meg míg magukhoz térnek, különben megint velünk vitetik el a balhét. Jó hogy nem én vagyok a miniszterelnök, mert mostanában igencsak főne a fejem.
Girolámo
2023-09-01 at 06:16
Addíg is,amíg Magyarország megkapja(?) a neki járó pénzeket,a stratégáink számolják ki,mekkora pénzeket kaptak más EU-s országok!
Fontos,hogy mire költik.Mert ennek a pontos elemzése megmutathatja,mennyire igaz vagy mesterséges a háborús mizéria.A klímaváltozás valódisága,mesterségessége,a népesség életének megváltoztatására milyen erők működnek.
A felhasznált pénzek eloszlási-elosztási aránya komoly dolog.
Pontosan meghatározza a jövőbeni terveket.
Orientál
2023-08-31 at 20:32
EU hazug és áruló balliberális zöld vezetése a szintén korrupt Sorosék által pénzelt és lefizetett balliberális zöld cdu-s csu-s gazemberek miatt nemigen számíthatunk az eus- helyreállítási milliárdokra mert Soros parancsára különbözö gender pedofil és balliberális zöld sajtók migránsokat ránk erőltető szervezetektől kezdve Zelenszkijék háborúzásaikra szorták el a helyreállítási milliárdjainkat. Ilyenek is kaptak lopták az eu-s milliárdokból mint az mszp-s Göbcz Kingáék és a momentumos Cseh Katalinék akik szabadon lophattak eu-s sok milliárd forintot. Meg a lusta képzetlen migránsokra is szórják a milliárdjainkat.
Királytigris
2023-08-31 at 20:05
Ha hagyják, hogy befektessük az EU-s pénzeket…Nem fogják hagyni….! Különben is, az USA parancsára minden EU-s pénz megy Ukrajnába. Ha akarnának se tudnának már adni. Egyszerűen nincs miből. Az EU a pénzügyi csőd felé menetel?