Karácsony Gergely megmondta: a baloldal továbbra is beengedné a migránsokat, csak nem beszélnek róla, mert ezzel nem lehet választást nyerni. Ebben még a hiperpasszív főpolgármester sem hazudott, hiszen az ellenzék továbbra is támogatja az illegális bevándorlók letelepítését, sőt, ennél még tovább is mennek: Inotay Gergely, Vác baloldali képviselője minden eddiginél jobban beleélte magát az „integráció varázsába” és egyenesen kijelentette, hogy szerinte nem elég befogadni őket, de a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk nekik. Igen, ez még mindig az a baloldal, amelynek tagjai azzal riogattak, hogy huszonhárom millió román fogja elvenni a munkánkat, ha kettős állampolgárságot szerezhetnek az erdélyi magyarok.
Inotay Gergely, a baloldal váci országgyűlési képviselő-jelöltje egy korábbi, baloldali jelölttársaival folytatott vitán részletesen kifejtette az álláspontját a migráció kapcsán. Elmondta, hogy „egy magát kereszténynek és nemzetinek mondó állam nem riogathat a migrációval”. Azt ugyan ő is látja, hogy az ország lakosságát az illegális migráció félelemmel tölti el és részben osztja is az emberek véleményét, de szerinte látni kell, hogy az illegális migránsok halálos veszedelemből menekülnek el. A gazdasági migrációról nem ejtett szót – írta a Váconline. Inotay ugyanakkor minden korábbi baloldali nyilatkozatnál messzebbre ment, amikor a következőket mondta:
Van olyan migráns, akit nekünk különböző nemzetközi szerződések és egyebek értelmében is, de a humanitárius és a kereszténység jegyében is fogadnunk kell és ha már itt van akkor azt gondolom, hogy nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk.
Ezek szerint tehát a baloldal szinte jobban törődne a migránsokkal, mint az adófizető polgárokkal. Méltán háborít fel sokakat, akik nap mint nap dolgoznak, hogy adóikból olyanoknak kell a baloldal szerint a lehető legjobb ellátást nyújtani, akik illegálisan érkeznek, akár erőszakkal is rátámadnak a magyar határt védő rendőrökre, és az európai szociális ellátásokat akarják elsősorban igénybe venni. Inotay mondatai azt jelentik, hogy szerinte nem csak a nemzetközi szerződések miatt – értsd: brüsszeli elvárások miatt – kell befogadni a migránsokat, hanem ez neki személyes meggyőződése is, hiszen minden bizonnyal ezért hivatkozik a humánumra. Inotay már korábban is kifejtette, hogy szép gesztus lenne az arab világból érkezőket befogadni, és Magyarország esetében huszonötezer szír migráns betelepítését arányosnak tartotta volna a bevándorlási válság 2015-ös kirobbanásakor. Azt is írta, hogy a migránsok pont olyanok mint a magyarok, ezért nem lehet mást tenni, mint a közel-keletiek problémáját Magyarországon és a nyugati világban lényegében egy kvóta szerinti szétosztási rendszerben megoldani.
Márki-Zay rajongója
Inotay nagy rajongója a rezsicsökkentést és a gyermekvédelmi törvényt eltörölni akaró Márki-Zay Péternek, aki bevándorláspárti nézeteit már korábban, Kálmán Olga Szeretemország című könyvében is kifejtette: az integrációnak vagyok a támogatója. Mint fogalmazott a migráció egy létező jelenség, egyik napról a másikra nem lehet megállítani, teljes mértékben megszüntetni pedig lehetetlen. Példaként a baloldal miniszterelnök-jelöltje a Castro idejében Floridába menekült kubaiak kapcsán kifejtette, hogy egy nagy horderejű amerikai kutatás, és a tudósok azt állapították meg, hogy összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás a térség gazdasági fejlődésére. A baloldal miniszterelnök-jelöltje hozzátette, hogy amíg Magyarország az EU tagja, addig a kormány nem tudja megakadályozni a migrációt. Mindkét baloldali politikus elfogadja tehát a migráció létét, és nem akarja/tudja megállítani az illegális bevándorlást. Idén már százezer illegális határsértőt fogtak el a magyar határőrök. A migráció minden esetben magával hozza a szociális problémákat, a terrorizmust, a közbiztonság romlását és a kulturális feszültségeket. Márki-Zay ezért rögtön nagy – és drága – integrációs programokban gondolkozik, amelyek egyébként Európában eddig mind lényegében kudarcot vallottak. Inotay pedig azon versengene, hogy hogyan tudja a magyar adóforintokat a magyar családok támogatása helyett minél inkább a migránsok jóléti kiadásainak fedezésére fordítani.
Forrás, fotó: Váconline
lesi
2021-12-13 at 10:52
ez egy rohadt szopós szájú
Imre
2021-12-13 at 00:02
Ha annyira kellenének a Belgáknak, Hollandoknak, Dánoknak, Luxemburgiaknak Svédeknek, NÉMETEKNEK az arab és néger RABSZOLGÁK, akkor miért nem mennek értük a határokra, és Szíriába, és miért nem viszik el buszokkal, vonattal a migránsaikat haza hozzájuk az országukba?
Vannak köztük agysebészek, akik Jól megtudják forgatni a tőrt a befogadóik hasába.
Milyen hiányszakmába keresnek képzett szakembereket a migránsok között?
Még a hadseregnek sem kellenek.
Nem szeretik a katonát azt , aki valagba lövöldözi a tiszteket.
Ha PARAZITÁRA VAN SZÜKSÉGÜK, VIGYÉK SZÁLLÍTÓ JÁRMŰVEKKEL A MIGRÁNSAIKAT.
SOK IDIÓTA MIGRÁNS NEM VESZI ÉSZRE, HOGY CSAK RABSZOLGÁKNAK HASZNÁLNÁK ŐKET!
FER
2021-12-12 at 23:24
Add oda a házadat a becsempészett migránsoknak, te pedig menj lakni a híd alá, te barom.
Etel
2021-12-12 at 17:18
Váci (inotai gergely) Mihály:
Nem elég!
Több kell!
khm
2021-12-12 at 13:46
ÉS ez a libaszagú állat,hány migránsnak nyújtott A SAJÁT ZSEBÉBŐL TÁMOGATÁST!?!?!?!?
antilibsi
2021-12-12 at 12:04
Amire kevesen gondolnak: ha a szelektív-libsik győznek, az EB rögtön kérni fogja, hogy Magyarország is ugyanannyi segélyt fizessen a migránsoknak, mint nyugat Európa (még akkor is, ha ez e segély a dolgozó magyarok átlagbérének a háromszorosa), és ezt be is fogják vezetni.
Ennek hatására a migránsok már nem mennek tovább, mert itt is megélhetek kényelmesen. Csupán annyit várnak el tőlük a szelektív-libsik, hogy amikor szavazni kell, szavazzanak a bábkormányra. Ez az erőltetett migrációnak a lényege.
ómió
2021-12-12 at 10:43
Hát, nem Internacionalisztánba kéne őket irányítani!? Ott “egybesülhetnének haladó efftársaikkal”!
lesi
2021-12-12 at 07:29
honnét jött ez buzeráns ez se tiszta magyar
Logikus
2021-12-12 at 07:16
Ez az idióta összekeveri a kereszténységet a hülyeséggel! Hányszor járt ez templomban? melyik gyülekezetben aktív tag, hogy ilyen kijelentést tett? hányszor olvasta el a Bibliát?
A Nagy Testvér figyel téged
2021-12-12 at 06:01
Fogadja magába az összes migráncsot, és tartsa is jól a saját jövedelméből mindet!
sorry
2021-12-12 at 04:26
A váci Fidesz helyében ezt a kijelentést “Nem elég befogadni a migránsokat….stb” az idézett személy nevével együtt kinyomtatnám és minden levélládába begyömöszölném.
Had tudja meg a váci lakosság mi vár rá, ha erre a jelöltre szavazna.
Gakka
2021-12-12 at 03:52
Milyen emberek laknak Vácott, hogy úgy határoztak, hogy ez az ember kell, hogy a városukat vezesse. Muszáj volt egy futóbolondot megtisztelniük?
pölöske
2021-12-12 at 00:35
A váciak csak a fidesz kormányban bízhatnak ezek alapján.
Biztosan vannak terveik már hogy hová telepítenék a migriket,
Két laktanya is volt vácon ezek mind megszüntek!
Az egyik talán hasznosítattlan!
moliere
2021-12-12 at 00:11
egon samu
Szívemből szóltál, csakhogy ugyanúgy, ahogy ezeknek a zöld taknyoknak nincs kiállásuk, hogy ha már nem tetszik nekik a rendszer, akkor kimenjenek az utcára és férfiak legyenek, a jobboldal is csak szóban hergeli egymást, de abban igen keményen, viszont simán elviseljük, hogy ugyanazok uralkodjanak felettünk, akik harminc-negyven évvel ezelőtt is, illetve a leszármazottaik, akiket hovatartozási alapon raknak pozícióba az elvtársaik. Ezt mi is eltűrjük, Orbán is eltűri.
Nagyon szeretjük a békét, bánjuk is mi! Pedig a hozzászólások alapján mindenkinek teli tár gépkarabély van otthon, és ugrásra kész.
Névtelenül keményen acsarkodunk, akárcsak a buzeráns oldal.
.
Mit érünk el? Semmit! Ez az ország kivétel lesz. Harminc év múlva nem lesz mohamedán. Hanem …
moliere
2021-12-11 at 23:59
Már alapból sem vagyunk olyan jól eleresztve, hogy ilyesmikkel magyarok tömegei egyetértsenek. Most meg pláne nem. Ezek teljesen meg vannak vadulva, nagyon látványosan azt tolja az ellenzék, hogy kampányol ugyan, de totál nem a hazai lakosságnak, hanem a nemzetközi médiának.
Nem árt vigyázni, mert így kezdődött az ukrán és a szíriai cirkusz is. És a belarusz is! Csak mi nem vagyunk belaruszok vagy szírek. Nekünk nincs akkora mozgástér a kezünkben, mint a Lukasnak és Asszadnak. Meg akkora karhatalom sem. Meg akkora jóbarát sem.
Igaz, hogy jó kérdés, ki menne ki ezeknek egy választási vereség után az utcára? A 444 szerkesztőség? Utcai harcban a baloldali pi…ák, buzik és cérnaemberek nem igazán jók. Megetetik őket a fradistákkal egy délután alatt.
Az általános (vagy féláltalános) sztrájk elvileg szintén egy erős politikai fegyver, csakhogy a magyarok nem nagyon támogatják. Azt mondják, hogy dolgozz.
Dél-Koreában IS és Tajvanon IS több volt az egy dolgozóra jutó sztrájkperc, bármely évben az utóbbi évtizedekben. Nincs adat, de lehet, hogy még É-Koreában is :-).
Valószínűleg marad Orbán, ennyi. Nem is bánom, ilyen választékból. Igazából a legrosszabb, amit el lehet mondani az Orbán-kormányról, hogy az a kisebbik rossz. Viszont az már jelent valamit, hogy immár fanatikus fideszes hívektől is lehet hallani ilyen-olyan tippeket, véleményeket, hogy kinek ki tetszene jobban, mint UTÓD…
(Kicsit fárad a Főni… kicsit versenyképtelenül néz ki és néha úgy is beszél. A célcsoport lassan bekerül az elfekvőre, ilyen dumával pedig fiatalítani nem lehet a tábort. És azt is el tudnám képzelni, hogy Orbán Viktor is unja már a banánt.)
Kása mása
2021-12-11 at 23:53
A Prides zászlót lobogtató Matkovich Ilona polgármesternek
ilyen munkatársai vannak. Szégyen. Igénytelenség, kosz,
kátyuk garmada…. igazi Karácsony kópia.
A szebb napokat megélt Váci Katolikus Egyházmegye szégyenei.
Liberál-komcsik azért akarnak ” szükséglakásokat ” épiteni,
hogy ha kormányváltás lenne, ” messziről jött idegeneket ”
telepithessenek be a lakosság pénzén.
csakafidesz
2021-12-11 at 23:19
Legjobbat? Köszönje meg, ha a betolakodása után adunk neki kenyérhajat és sima vizet.
Ragnar
2021-12-11 at 22:35
Ideje felnyitni a szemeket. Megvilágítani az agyakat! A váci jó súlyban lévő, tehát nem nélkülöző … nagyúr üzent. Ebből a lényeg. Lefordítom a baloldaliak számára is. Brüsszel küld majd baksist, értsd zsíros eurót. Lesznek polgármesterek, civilek, akik az önkormányzati uniós támogatásokat fognak lehívni a szolidaritás égisze alatt. Közben a bal és jobb oldali megbízhatatlan magyar szavazók helyett importálnak új egzotikus szavazókat a mi kárunkra. Lakás, munkahely, pénz, unoka iszlám vagy más házasságba kényszerítése. Na persze a váci barátunk féle emberek se fognak rosszul járni. Ennek rengeteg jogi trükkje van. Na ez lesz a jövő, ha krumplifejű kettős állampolgár hatalomra kerül. Isten óvjon meg minket és Hazámat ettől. Meg a hazug prédikátoroktól. Akik valójában báránybőrbe bújt farkasok… mint ez a váci szerv…
disznószemű a moslékkoalícióból
2021-12-11 at 21:55
Márki-Zay fasiszta retorikája ragadós.
Kerekferke
2021-12-11 at 21:55
És a váci rászorulóknak is megadod a legmagasabb és legjobb ellátást,
balfazkám?!
Esvány
2021-12-11 at 21:25
Nézd meg a szemét! Mint egy hüleszanatóriumi ápolté! Különben egy dologban igaza lehet: ezek a flüchtlingék nem vennék el a magyaroktól a munkahelyeket, sőt állandó túlórára késztetnék a dolgozókat, mert annyi pénzt kéne rájuk költeni, hogy azt nyolc órában dolgozó magyarok nem tudnák biztosítani.
Zsike
2021-12-11 at 21:18
KEDVES HONFITÁRSAIM!
LEHET SZIDNI AZ INOTAY- KARÁCSONY- STB – FÉLÉKET, KI LEHET ŐKET GÚNYOLNI, DE EZ MIND CSEKÉLYSÉG!
EL KELL MENNI SZAVAZNI JÖVŐRE ÉS MEGSEMMISÍTŐ VERESÉGET KELL RÁJUK MÉRNI, DE OLYAT, H MOSTANÁBAN FÖL NE ÁLLJANAK a TALAJSZINTRŐL!
MOST IS EL KELL MENNI MAJD, MINDNYÁJUNKNAK, MERT CSALNI FOG EZ A BANDA ÉS KEVÉS LESZ, HA CSAK ELEGEN MEGYÜNK EL!
PG
2021-12-11 at 21:13
Ez is egy seggnyaló őrült, buta de tudálékos és másoknak akar dirigálni, nem önmagának. Önfegyelme az nincs, meg persze intelligenciája se.
Patriota
2021-12-11 at 21:02
UNDORíTÓ ez a R.E.T.E.K ……
tarcsa
2021-12-11 at 20:48
Ez a zsírparaszt és a hozzá hasonló szarháziak fogják eltartani őket? Épít nekik házakat, ad munkát és fizetést? Javaslom a saját környékén fogjon össze néhány ezer cigányt – van arrafelé elég – és kezdje el velük a befogadási és integrálási programját. Ha másoknak kevés volt ehhez néhány száz év, akkor ennek a baromnak biztos fog sikerülni. Csak szeretettel megjegyzem, akiket pátyolgatni szeretne, azok sokkal, de sokkal rosszabbak, mint az itt ragadt bevándorlóink!
Galamb
2021-12-11 at 20:41
Dr Tóth-Páll Gyöngyvér
Inotay nem a Momentum, hanem az SZDSZ. Illetve mai váci megfelelőjeként a Szavad Demokraták Szövetsége.
Sajnos a Fidesz is nagyban közrejátszott abban, hogy ezek Vácon hatalomba kerültek. A Csónakház-mutyi megfeküdte az emberek gyomrát. Ilyet nem szabad csinálni! A nép berág, ha hülyének nézik. És nem elég bölcs, hogy átgondolja, végső soron magának árt, ha ezeket visszahozza a hatalomba.
János Smohay
2021-12-11 at 20:28
Ez majom is a migrrásokat akár akár csak a Amerika segnyaló haza áruló Brüsszel csicskája Márki-Zay kretén a magyar gyülölök vagytok nekünk magyaroknak nem kellenek jött ment igyen élők de ti sem ilyen lázitó, felbújtó senkik….
Tények
2021-12-11 at 20:26
vegyen magához egy párat ez az állat, pár nap múlva megdugják még a fiúgyerekét is (meg a ponylovat) és átvágott torokkal ébrednek….
valaki
2021-12-11 at 20:23
Ez általános iskolai énektanár. Vagy átképzős. Tudjátok olyan pedagógus akinek nem hivatása. Azért tanítja, mert aki tudja az csinálja, aki nem tudja az tanítja. Így van Gergő a politikával is. Már akkor megdöbbentem, amikor a Géza király téren egy táblán bizonygatja aláírásával, hogy itt az útfelújítás bizony az adófizetők kommunális adójából épül. Csak egyet elfelejtenek mondani, mennyi pénz adott a kormány nekik erre a célra! Gergőnek meg annyi köze van hozzá, mint ökörnek a cimbalomhoz. Rétvári kitehetné a listát, mellé , hogy mennyi pénzt adott a kormány. Hosszú lista lenne! A migrációs kijelentésére meg annyi, hogy aláíratnám az ilyen emberekkel, hogy befogad a saját lakásába minimum 20 migrit, és méltóságos életet biztosít számukra saját fizetéséből,vagy elkoboznak mindenüket. A háttérben húzódó váci maffia , a csöndes többség adja ezeket az ilyen hülyék szájába. Azt sem tudja felmérni miről beszél. Belebegtették neki a képviselői fizetést, ettől hanyatt esett, aztán eladná a lelkét.
Vác egy rohadt kommunista Város, asok hülye pedagógusnak nevezett csőcselékkel. A polgármester meg inkább maradt volna a kaptafánál. Elűzte a váci színház éléről a fiatal igazgatót,hogy az őskommunista 80 évest nevezze ki. Semmit nem csinálnak, csak fosztogatnak. Vácon diktatúrát épít! A libsik meg a kommunisták csak rombolnak, fosztogatnak! Mindig így tettek. Itt is sok a panelproli akik rájuk szavaz. Valószínű polgi néni Magyar narancs lapját is Cseh Katkáék nyomtak.
hufi
2021-12-11 at 20:23
Azt mondja ez a Gelgely, hogy maximális ellátás kell mindem migrinek.
Váci polgárok ezt akartátok?
Egy büdös szavatok nem lehet, ti akartátok, hogy így legyen.
Szégyellem magam helyettetek is!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
go
2021-12-11 at 20:15
“Tisztelt” Inotay “úr”! Nem elég, hogy önt – mint dologtalan élősködőt – eltartjuk??? Vigye őket a drágalátos családjához! Az már nem ízlene, igaz? Képmutató, degenerált, barom…
oshon
2021-12-11 at 20:15
inotai , pofan leszel bszva te balfasz magyargyulolo mafla mula … kozeleg az ido te budos diszno , le leszel nullazva te es bandad – nullazva !!! https://www.youtube.com/watch?v=tFG_5PBl2K8 -Fuuujjj a budos fajtad hazajaba te budos , ruhes , tetves kutya !
sanyó
2021-12-11 at 20:10
A saját lakásába költöztessen be 4-5 fiatal afgánt és éljen velük együtt!
alhonvéd
2021-12-11 at 20:07
Tartsa őket Anyád!Ja és a hülye fia!De nem itthon!
szemet szemért
2021-12-11 at 20:07
Meg a kurva anyádat.
Dr Tóth-Páll Gyöngyvér
2021-12-11 at 20:04
Megszólalt a momentum!!!!!
accept
2021-12-11 at 19:53
A német nök meg a szerelem bizonyiték
sohahaha nem késö!
https://twitter.com/molnar5000/status/1296017452871159808/photo/1
accept
2021-12-11 at 19:42
A sziriai fake menekültek szociálsegélyböl haza repülnek sziriaba
szabadságra család látogatásra!
A balfasiszta-kommuniata agymosó sajtó ezt is megmagyarázza!
Mindenkinek meg kell érteni hogy a szegény Assad-diktatúrából
“menekült” már honapok óta nem látta a családját-:))
Vagy csak temetésre repül haza az Assad Diktatúrába !
Balfasiszta agymsó fake érzékenyítö propaganda !
Sajnálni kell a szerencsétlen menekültet!
Amikor az “üldözött”-:) menekült”-:) hazarepül akkor szünetel az
ASSAD diktatúra sziriában! !-:)))Népbutitó néphülyítö komcsik!
https://twitter.com/molnar5000/status/1308321883058851840/photo/1
egon samu
2021-12-11 at 19:41
Talán akad Vácon egy-két barátságos ember, aki ezt ezzel a hazátlan népcserélövel egy félreesö zugban nyugodtan megbeszélné….
Mert agyhalott árulók csak egy nyelvet értenek….
Naprózsa
2021-12-11 at 19:29
Ezek nem akarnak semmiféle migráns befogadni. Ezek csak sokszázmillió Eurót akarnának befogadni a pénztárcájukba. Igazi humanisták, hisz nem akarják, hogy mi sokat veszkődjünk annak a pénznek az elköltésével, amiért megdolgoztunk.
Higgyék el, van az a pénz amiért ugyanilyen humanistán gyűlölnék a migránsokat.
Orientál
2021-12-11 at 19:18
Ez az Inotai Gergely Vácott a komcsiszar ,migráns párti hazaáruló.
accept
2021-12-11 at 19:14
Ezt kapják a szociálsegély iszám paraziták
Havonta netto a Bankszámlára honaprol honapra évröl évre!
Es ingyen orvos korház !
https://twitter.com/molnar5000/status/1308321883058851840/photo/3
Ki fizeti ? A másodrangú csicska adófizatö rabszolgák!
havi 4000 – 7350€ = 1,2 Mill-4,7 Mill ft munka nélkül!
++A német nyugger meg 11% TB-t fizet a nyugdijából!++
Ezt akarod magyar akkor a soros SS zsoldos troger ellenzéki férgekre kell szavaznod!
Allahu Akbar Rabszolgái!
Vízöntő
2021-12-11 at 19:12
”“nem elég befogadni őket, de a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk nekik”.”
Ja, mert megdolgoztak érte ugye?
Mutassa be a példáját Inotay Gergely, hányat fogadott be és tart el a lehető legjobb ellátását biztosítva saját zsebből?
Hogy egyet sem? És miért nem?
Mert ő a mi pénzünkből akarja a mi pénzünkből nekik épített lakásokban!
Ugye hogy nem is buta a vörös, zsíros pufi? Nem nála, hanem a mi pénzünkön a mi pénzünkből épített lakásokban!
Nem kellene megnézni, hogy miből él ilyen jól a zsíroska?
accept
2021-12-11 at 19:02
Anyádnak feleségednak vigyél haza 11-egyet te kommunista bolseviknek álcázott parazita troger gazember!
Azért ìtam 11 egyet mert pon ennyi szocialparazita nigri meg arab csoportosan megeröszakolt hamburgban egy 15 évest!
A másik parazita is horda csak négyen voltak ök is csoportosan eröszakolták a szintén 15 évest a leer városban!Afgan sziriai irakiszociálparazita férgek!Anyádat meg a családodat árúld csicskás rabszolgáknak akit ezeket a parazita férgeket a legjobb ellátásban
itt van választék bolseviknáci !
https://twitter.com/molnar5000/status/1308321883058851840/photo/2
1.) A szomszédom 4 feleség 23 gyerek!
2,) Az iszlam terrorista örizete 5Mill € ba kerül
3.) Házat Autot követelnek az német önkormyzati hivatalban
lent
1,Bin Laden terrorista volt testöre havi 1165€ szociálsegét kap német átlag nyugdij 45 év munkaidöre!
2.) fake hajótörött menekültek
3.) igy élek három feleség és 13 gyerekkel szociálsegélyböl németorszagba !Német akarok lenni mondja az analfabéta parazita!
Senkihazi komcsi szar legyél te rabszolga barom!
Csámpás Marcsa
2021-12-11 at 18:57
Az összes püspöki székhelyt tele akarnák nyomni megszálló muszlim barbárokkal.
Ez koncepció.
Apuci
2021-12-11 at 18:56
Magyar Nemzet mai cikke : Osztrák Önfeladás a migráció érdekében , TE BAROM !!!! Ezt szeretnéd te EKE ???
gyozo2018
2021-12-11 at 18:56
A zsebedből, ágens fazjankó!
Karácsony.sk
2021-12-11 at 18:47
Vácott nem barmok, hanem Magyarok élnek, ha nem tudnád!
Ezért 2022-ben mentek a vérvörös büdös 3,14csába!
Szlovákiából…..
A váci polgárok
2021-12-11 at 18:43
Vác üzeni neked, hogy mész te 3,14-ba!
Nahát
2021-12-11 at 18:32
Inotay Gergelytől kérdezem, a magyar hajléktalanoknak mikor követelt lehető legjobb ellátást? Semmikor! Sőt a pártja még azt is lehetetlenné teszi, hogy ezeket az embereket a téli fagyok elől betereljék a hajléktalanszállókra, mert a magyar hajléktalannak szerintük joga van az utcán megfagyni. Ajánlom ezt Szabó Tímea úrhölgy figyelmébe is, aki a magyar hajléktalan-helyzetet new yorki fotóval illusztrálta, mert ő annyira, de annyira képben van, csak éppen Mocsárosdűlő kiárusításáról nem hallott még.