Pesti Srácok

Nem #metoo, csak egy végtelenül elszomorító történet

Nem #metoo, csak egy végtelenül elszomorító történet

A DK nevű Magyarország-felszámolási párt rendezett valami kampánynyitót a hétvégén. Ott a magyar társadalom két nagy betegségéből az egyiknek a kórokozói igen nagy számban csoportosultak. Köztük Nagy Blanka is. Akiről fotók készültek e jeles alkalomkor. Ezek egyikén a mi Blankánk a nem túl szerencsésen kiválasztott miniruhájában úgy látható, hogy a gondos szemlélő észreveheti: a combok és a ruha találkozásánál látszik a bugyi egy kis darabja. Pilhál Tamás kollégánk a képet némi élcelődés kíséretében megosztotta a saját Facebook-oldalán, azóta háborog a ballib oldal és a vele organikus együttélésben létező sajtó. Pedig nincs itt semmi látnivaló: a kép nem indokolatlanul megalázó, nem egy szerencsétlen pillanatot örökít meg, ebben az állapotában a helyszínen százak, a képernyők előtt meg ezrek láthatták Nagy Blankát, ha akarták. De minek akarták volna?

Mindenkinek joga van a nagykorúságán is túl hülye kamasznak maradni, vagy úgy kinézni, ahogy sikerül. A sajtónak meg az etikus határokon belül joga van kedvére fényképezni egy kampánynyitón és a fényképeket megosztani az olvasóval. A nyüves liberális sajtó csinált sztárt ebből a szerencsétlen lányból, aki erre nyilvánvalóan nem alkalmas. Fiatal hozzá, éretlen hozzá és nem szereti a kamera, a fényképezőgép, „bármennyire is szépen beszél”. Vagyunk pár millióan ilyenek.

Tudjuk, hogy szegény legfeljebb Vadai Ágnestől kérhetne öltözködési tanácsokat, de annyi baloldali független művész, stylist szaladgál Budapesten; nem igaz, hogy valamelyiket, amelyik szereti a kihívásokat, nem lehet a személyes szolgálatára rendelni. És ajándékozzák már meg néhány olyan cuccal, amiben elfogadhatóan lehet fényképezni! És alkalmatlan ruhában ne ültessék az első sorba biodíszletnek! És védjék meg Varju Lászlótól!

PestiSracok facebook image

Gurmai Zita meg foglalkozzon inkább azzal, hogy egy demokratikus jogállamban egy sajtónyilvános pártrendezvényről Gyurcsány Ferenc hogyan merészelhette kitiltatni és ezáltal megbélyegezni László Petrát, miközben operatőr kolléganőnkről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy ártatlan a röszkei migránsbetörésnél történt incidensben.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.