Pesti Srácok

Nem tudtuk megoldani a középkori és kora újkori „migrációs válságot” – Honi felderítés (Videó)

Beszivárgás vagy bemenekülés a biztonságba és jólétbe a veszély elől, hazatérés helyett ottfelejtődés a háborús veszély elmúltával, láthatatlanság a hatóságok számára, adóztathatatlanság, törvényes autonómia nélkül is saját szabályok szerint élés egy idegen hatalom alatt, felszaporodás, majd gyűlölködő szembefordulás a befogadó országgal – nem, ez nem a jelenkori migrációs válság leírása, hanem a románok magyarországi megjelenésének és szaporodásának története. Aligha van még egy ilyen szerencsés nép Európában, hiszen nemcsak biztonságos életet kaptak Magyarországon az oláh pásztorok és leszármazottaik, hanem Erdélyben protestáns–katolikus versenyfutás kezdődött a román hívek becsábításáért, és ezt a felekezetek a kiművelésükkel akarták véghez vinni. A szellemi támogatást, román nyelvű könyveket, iskolákat köszönték szépen, de maradtak ortodoxok, ráadásul a román nemzeti öntudat is megszülethetett így – Erdélyben. Magyarország nemcsak a románok sokasodását biztosította, hanem szellemi értelemben is kinevelte önmaga ellenségét, hiszen a folyamatos bevándorlás miatt egyre jobban felduzzadó románság elég hamar rádöbbent, hogy neki tulajdonképpen ősellenségei a magyarok, akiket minden adódó alkalommal elkezdett irtani. A románok erdélyi többségbe kerülését, hihetetlen demográfiai sikerét és balkáni középhatalommá válását Köő Artúr történész részletezte.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.