Az Infostart arról ír, hogy nagy visszhangot váltott ki egy német konzervatív vezető állásfoglalása az európai és német menekültpolitikáról. Thorsten Frei, a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakcióvezetője szerint ugyanis „konstrukciós hiba” , hogy Európában és ezen belül Németországban a menekültjogot eredendően az egyén jogának tekintik, ami jelentős mértékben hozzájárul a migránsok áradatához.
Egybehangzó értékelések szerint a politikus ezzel közvetve az 1949. május 23-án életbe lépett szövetségi alkotmány vonatkozó cikkelyének eltörlését sürgette.
Thorsten Frei az európai menedékjog módosítása mellett emelt szót.
Az európai és ezzel együtt a mi menedékjogunk hazugságon alapul.
– állította.
Frei „európai megoldást” sürgetett az egyén számára biztosított menedékjog hatályon kívül helyezésével, és „intézményes garanciák” bevezetését indítványozta.
Thorsten Frei a többi között úgy értékelte, hogy az egyéni menedékjogon alapuló európai gyakorlat „mélyen embertelen”, és veszélyezteti a társadalmakat. Szerinte a befogadással kapcsolatban a szelekció tekintetében „a legrátermettebbek joga” érvényesül.
Aki viszont túl idős, túl gyenge, túl szegény vagy túl beteg, annak esélye sincs
– tette hozzá.
Mandiner; Fotó: Starovic Tibor/MTI
huda
2023-07-21 at 17:58
Hahó német agymosott willkommenes plüss macis liberális hülyegyerekek
na hogy tetszik ahogy átbasztak titeket ???
Orientál
2023-07-21 at 16:54
Leginkább balliberális zöld szemétkedés az egészben hogy ezek a balliberális zöld migránsbuzik különülnek el leginkább a terrorista szélsőséges élősködő naplopó migránsoktól ,ment teljesen külön kasztba tartozók.
amintazvagyon
2023-07-21 at 13:45
“az európai menedékjog hazugságon alapul”-először is a ‘menekülést’ az amerikai hadsereg
kilencpertizenegy ürügyén indított globális migrációt okozó hadjárata váltotta ki!Ennek egyik alfejezete volt a szíriai ‘polgárháború’ amelyet acélból generáltak hogy az Izrael körül nagyon felszaporodott arab/muzulmán tömegeket részint egymással legyilkoltassák
részint Európába űzzék-egyenesen Magyarországnak irányítva hogy menetből megdöntsék a
fidesz-kormányt-és Merkelre is ráparancsoltak hogy oldja meg-és’megoldotta’.A sorosék sugalmazta ‘európai menedékjog’ igazi célja az európai őslakosság lecserélése/kiirtása!!!
Cukkerberg galaxis
2023-07-21 at 13:40
Ma úgy néz ki, hogy először az embercsempészek szelektálnak, utána a német és a volt gyarmattartó államok. A maradékot pedig a kelet-európaiak nyakába sóznák.
Greg
2023-07-21 at 12:55
Az ötvenhatos magyarok, de még a délszláv háború szerencsétlenjei is valódi menekültként szelídek és kiszolgáltatottak voltak, akiknek a ruhájukon kívül szinte semmijük nem volt és a második naptól mindig és mindenért meg kellett dolgozniuk. Hálásak voltak minden lehetőségért és szorgalmasak, a kevés támogatást ha kapták megköszönték és soha nem tartották a markukat arra várva, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Alkalmazkodtak, beilleszkedtek és legjobb tudásuk szerint igyekeztek a saját erejükből, tisztességükből, szorgalmukból boldogulni.
A leghitványabb hazugság a mai migránsáradatot menekülthullámnak nevezni.
Ezt a hazugságot képviseli az egész ezt létrehozó és működtető EU vezetés, ők Európa gyilkosai. Ez a legaljasabb politikai bűnözőket tömörítő bagázs, amihez fogható kaliberű bűnszervezet nem létezik a Földön.
Csak remélni lehet, hogy mint minden bűn a világon, ez is hamarosan elnyeri méltó büntetését.
Gokhlayeh
2023-07-21 at 11:28
“…1949. május 23-án életbe lépett szövetségi alkotmány…”
Na, ilyen ott nincs. A győztesek, leginkább USA által jóváhagyott alaptörvény van.
bl
2023-07-21 at 10:41
2015: egymillió 20 éves férfi kér menedéket, miközben otthon hagyja szüleit, húgait, nővéreit. Jaj, Istenem!! És ez nem verte ki a haladóliberálisoknál a biztosítékot. ELMEBETEGEK! SÚLYOS, ELMEBETEGEK!!!
chatillon r
2023-07-21 at 10:10
vagy bűnbánatot gyakorol vagy kizárják. de lehet egyszerre bűnbánat és kizárás mint a brit védelmi miniszternél