
A Fidesz–KDNP jelenleg negyvenhét, a baloldali közös lista negyvenkét százalékon áll – derült ki a „Ki nyer ma?” című, a Nézőpont Intézet által szervezett kutatói konferencián hétfőn. A rendezvényen bemutatták az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, valamint a Társadalomkutató legfrissebb kutatási eredményeit.
Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója a Nézőpont Intézet legújabb felmérését ismertetve elmondta: a Fidesz–KDNP jelenleg negyvenhét, a baloldali közös lista negyvenkét százalékon áll. A Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt három-három, a Megoldás Mozgalom egy százalékon áll. A Nézőpont Intézet mandátumbecslése alapján a Fidesz–KDNP jelenleg az egyéni választókerületekben hetvenhárom, az ellenzék harminchárom mandátumot szerezne. A listás szavazatok a kormányoldalnak és az ellenzéknek is negyvenhat mandátumot hoznának. Mindennek fényében a Fidesz–KDNP összesen száztizenkilenc, az ellenzék hetvenkilenc mandátumot szerezne a Nézőpont Intézet mandátumbecslése alapján – írja a Magyar Nemzet.
Pillók Péter, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány igazgatója előadása elején az orosz–ukrán konfliktus társadalmi megítélését mutatta be. Elmondta: a felnőtt magyar lakosság negyvenhét százaléka azt mondta, mind a két fél hibás a konfliktus kialakulásában – pontosan negyvenhét százalék gondolta így –, Putyint a válaszadók harminckét százaléka tartja felelősnek. A megkérdezettek hetvenegy százaléka szerint Orbán Viktor békés viszonyt igyekszik fenntartani Oroszországgal, biztosítva a magyar gáz- és energiaellátást. A válaszadók kilencven százaléka gondolta úgy, hogy Magyarország biztonsága az első, ezért hazánk nem sodródhat bele fegyveres konfliktusba. A repüléstilalmi zóna kialakítását a magyarok hetvennyolc százaléka nem támogatja, ugyanis véleményük szerint az egy újabb világháború kitöréséhez vezetne. Pillók Péter arról is tájékoztatott, hogy hetvenkilenc százalék szerint hazánknak el kell utasítania azokat a szankciókat, amelyek árthatnak a magyar gazdaságnak. Ennél is többen, nyolcvanegy százalék véleménye szerint nem megengedhető az orosz gáz elzárása Magyarországon.
A belpolitikai adatok tekintetében a Századvég negyvenkilenc százalékos Fidesz–KDNP győzelmet becsült, az ellenzéki összefogásnak negyvennégy százalékot jósolt. A Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk három-három százalékot, a Megoldás Mozgalom és a Normális Élet Pártja egy-egy százalékot kapna.
Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a központ kutatási eredményeit illetően kifejtette: Orbán Viktort ötvennyolc százaléknyian látnák szívesen miniszterelnökként, ezzel szemben huszonöt százalék támogatja Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltségét.
A magyarok negyvenkilenc százaléka szerint romlana az emberek anyagi helyzete, ha az ellenzék kerülne hatalomra – erről már Sóvágó Sándor, a Real-PR 93 kutatócég vezetője beszélt előadásában. Elmondta: a kutatásból az is kiderült, hogy az elmúlt négy évben a válaszadók többsége úgy ítélte meg, hogy inkább javult (harminchat százalék), vagy nem változott (harmincnyolc százalék) az anyagi helyzete. A választásra vonatkozóan feltették a kérdést, hogy milyen választási eredménytől várnák a válaszadók az anyagi helyzetük javulását. A biztos szavazók harminckilenc százaléka szerint Fidesz-győzelem, tíz százalék szerint baloldali győzelem esetén javulna anyagi helyzetük, a vidéki lakosok ötszöröse egyértelműen a Fidesz–KDNP győzelméhez köti anyagi helyzetének javulását. A Real-PR 93 szerint a Fidesz–KDNP jelenleg negyvenkilenc, a baloldali összefogás negyvenegy, a Mi Hazánk Mozgalom öt, a Kétfarkú Kutya Párt három, ez egyéb pártok pedig két százalékon állnak.
Talabér Krisztián, a Társadalomkutató elemzője is beszámolt a cég által mért legfrissebb adatokról. Elmondta: a kérdezettek hatvannyolc százaléka nem tartja elképzelhetőnek, hogy Márki-Zay Péter pártjára szavazzon, de még a baloldali szavazók 42 százaléka sem szavazna a baloldal miniszterelnök-jelöltjére.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Nézőpont
Carolus
2022-03-29 at 11:19
Mindannyian menjunk el szavazni es biztassuk erre rokonainkat, baratainkat, ismeroseinket is, hogy a kozosen elert eredmenyek megmaradjanak!
Gottwald Zsolt
2022-03-28 at 20:10
Ami még feltünt:
A youtub-on a (magyar nyelvü) balliberàlis videokra 5x-10x-50x-er többen klikkelnek,mint a jobbkonzervativakra.
Az USA-ban a cnn-t màr a kutya sem nézi, kivéve a balliberàlis elitet.
Itt van a különbség. Az emberek hagyjàk magukat hülyére venni.
Orientál
2022-03-28 at 20:02
Nem szabad engednünk hatalomra kerülniük Márki-Zayékat Gyurcsányékat mert hazánkba betelepítenének eltartandó szélsőséges muszlim migránsokat.
Ilona
2022-03-28 at 19:28
Nem tudom elképzelni, hogy normálisak lehetnek azok a baloldali apák, anyák, testvérek, rokonok….akik fiaikat, unokáikat, katonakorú rokonaikat,ismerőseiket, Gyurcsányék akaratának megfelelően az ukrán frontokon akarják tudni.
Talán nincsenek vele tisztában, de ezt akarják, még, ha nem is tudatosan, ha a gyurcsányi összefogásra szavaznak.
Gyurcsány pártjai mind a hat, ostoba önző módon elvárná, hogy a magyar katonák, fiatal kisgyerekes apák menjenek Ukrajnába harcolni, egy olyan háborúba, ami nem a mi háborúnk. Így akarnak Brüsszelnek tetszelegni.
Miért akarnak a baloldaliak olyan össz pártra szavazni, amely nemzeti identitásunkat veszélyezteti, és tanulatlan, bűnöző migránsok százezreit akarja hazánkra engedni?
Emlékezzünk, mit mondott tavaly Karácsony a die Zeitnek a migránsok beengedéséről? A migránsokat segítenék, de a kampányban ezt nem reklámozzák, mert ez szavazókat vinne el tőlük.
Mit várhatnak MZP-től, aki semmibe sem veszi a választókat, ezen túlmenően, még polgármesterként sem bizonyított szinte semmit Hódmezővásárhelyen, hiszen mindig az országot járta munkája helyett.
Jelenlegi miniszterelnökünk viszont már bizonyított, ha semmi mást nem tett volna “csak” 3,7 millió helyett, 4,7 millióra növelte a munkahelyek számát már megérdemelné, hogy szinte mindenki rászavazzon.
Főleg akkor, ha tudja értékelni, hogy kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék, közutak, vasutak épültek, újultak meg, bezárások helyett, gyerekes családok támogatása világszínvonalú.
A csődközeli helyzetből kirángatták az országot Orbánék, elküldték az IMF-et. Nemzeti vagyonunk tíz év alatt másfélszeresére növekedett. Visszavásároltuk azokat a nemzetgazdaságilag fontos ágazatokat, amelyeket a Gyurcsány-Bajnai kormány szinte fillérekért elkótyavetyélt.
Ők a köznépet a háborúba küldenék miközben sem Gyurcsány sem a felnőtt fiai, sem Berg, sem Tordai…Cseh Katalin… sem Fekete-Győr…sem Karácsony egyik sem gondol magára, de még MZP sem, hogy példát mutasson az önkéntes kivonulásból Ukrajnába.
Szerintem addig egyetlen baloldali se menjen önként az ukrán frontra, életét veszélyeztetni, míg a hat párt vezetői élükön, Gyurcsány és felnőtt fiai, és MZP, valamint a többi baloldali vezetők és gyermekeik, nem járnak elől példamutatással. Talán még hősök is lehetnének, ha elesnének a frontokon.
Nem a magyar köznép lesz a gyáva az elítélendő, hanem a baloldali vezetők, akik aljas módon harcra buzdítanának két idegen ország háborújához, de ők gyáva nyúlként sem magukat, sem a család tagjait nem akarják ott tudni.
Tudják, háborúban meg is lehet halni, és nem mindenki válik halála esetén hőssé sem. Kizárólag csak a köznépet akarják “lelkesíteni”, de magukról aljas módon megfeledkeznek. Ezért teljesen hiteltelennek, nem kell rájuk hallgatni, míg nem mutatnak saját magukon keresztül példát kivétel nélkül minden balos hat párti vezető.
Gyurcsány is a háborúba lépés mellett korteskedik, de egy szót sem szól arról, hogy készíti a katonai csomagot, és indulni akar felnőtt fiaival az ukránokhoz harcolni, akár meghalni is.
Miért hitvány gyáva, ő miért nem akar menni, harcolni, és esetleg meghalni, miért csak mást ösztökélne?
Mivel biztonságban van, könnyen beszél, de példát is kellene mutatni, legyen önkéntes a többi ellenzéki vezetővel. Míg ezt nem teszik addig hagyják a magyar népet békén.
Annak idején királyaink, hadvezéreink, nem csak a népet akarták harcolva látni, hanem maguk is kivették részüket a harcból. Ezért, ha a NATO ellenére, Gyurcsány magyar katonákat akarna Ukrajnába, és a többi baloldali vezető is, kezdjék önmagukon önkéntesként, és saját családjukon.
Legyenek bátor önkéntesek, ne hitvány szájhősök.
Nincs azzal baj, ha saját bőrüket viszik a harcba, de más életét nincs joguk veszélyeztetni, mert csak lejáratják magukat, ha csak pofáznak, de ők nem akarnak menni.
Tényleg nem érthetők az átlag baloldali szavazók: fentieken túl, miért nem akarják, hogy éljen a rezsicsökkentés, ne fagyjanak meg orosz gáz hiányában a lakásukban? Miért akarják a baloldali szavazók, hogy az ipar, mezőgazdaság tönkrementével milliók munkanélkülivé váljanak, esetleg ők is, ha Gyurcsánynék kerülnének kormányra?Tudják e egyáltalán, hogy ez mit jelentene?
Miért nem jó a baloldali nyugdíjasnak, ha az Orbán kormány 13. havi nyugdíjban részesíti őket, melyeket sem MZP, sem Dobrev…nem adna meg nekik, mert visszavonná?
Miért akarnak egy olyan baloldali vezetőt akiről híres szakembereknek ez a véleménye:
https://168.hu/penz/gyurcsany-ferenc-ott-van-a-vilag-legrosszabb-vezetoi-kozott-magyarorszagot-egy-kutatasban-nem-soroltak-a-demokraciak-koze-14359
Miért nem jó a baloldali kisgyerekes családoknak, hogy élvezhetik a kormány által nyújtott kimagasló támogatásokat, amelyeket MZP-ék rögtön elvennének?
Gondolkozni kell és csak ezután szavazni olyan pártra, amely a haza a nép érdekét szolgálja, ez pedig nem más, mint a FIDESZ-KDNP.
Hozzászóló: Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Gottwald Zsolt
2022-03-28 at 18:27
Kakukk Ferenc
Természetesen igaza lehet, söt valoszinüleg a szàm joval magasabb.
De
A baj ott van, hogy ezek soha, senkinek, semmit nem adtak, plàne nem ingyen.
A Màsik pedig, hogy ha elbontanàk a hatàrkeritést, ha azonnal lemondanak az orosz gàzrol, lemondjàk paks II-t, megvàgjàk a rezsicsökkentést, majd adokat emelnek, AKKOR besz@pjàk a faszt, de bödületesen, mert hiàba a millios megbizàsa (ha egyàltalàn ö kapja, hiszen, ugy mint a pàrtjaiknàl tul sok szeletre Kell szeletelni a tortàt), az szarra sem lesz elég.
És a multik szarni fognak Magyarorszàgra!
Ez az amit nem fog fel ez a barom nép!
Aztàn 3 honap mulva meg sirnak,hisztiznek, hogy ki szavazott ezekre.
De AKKOR MÀR KÉSÖ LESZ!!!
Én
2022-03-28 at 16:31
Ez nagyon karcsú, Tarlósnak is 8-10 százalék előnyt mértek egy héttel az önk választások előtt, aztán simán nyert a betonbuta kaligeli, ráadásul úgy, hogy még Puzsér is elvitt pár % fideszellenes szavazót…
Kakukk Ferenc
2022-03-28 at 15:38
“tíz százalék szerint baloldali győzelem esetén javulna anyagi helyzetük”
Valós szám lehet. Ezek azok, akik a baloldal korrupciós csatornáiból részesednének. Nekem is van pár ismerősöm, akik még csak nem is titkolják, sőt kérkednek vele, hogy baloldali győzelem esetén már előre nekik vannak ígérve üzletek, állások. Fő problémájuk az elmúlt 3 ciklusban – erről is sokszor hallottam -, hogy utálják a Fidesz, mert hiába ismer ezt – azt – próbálja őket lefizetni – de nem kap megbízást tőlük.
Matu
2022-03-28 at 15:25
Ez még nem elég! Nagyon résen kell lenni és MINDENKINEK el kell menni szavazni. Minden gombának, patkánynak, rémisztő képződménynek, Fideszes anyának, vidéki részeg bunkónak, szóval mindenkinek, akit vérig-porig aláztak a “széplelkűek”…
Sas
2022-03-28 at 15:25
NEM MERIK PUBLIKÁLNI, hogy a bizonytalanok többsége -a Fidesz politikusok puhánysága miatt-agymosott, és Fidesz-ellenes-ergo lényegében az ellenzék vezet-csak sokan nem válaszolnak-ezek többsége agymosott-kormányellenes-vagyis a Fidesznek már szinte nincsenek tartalékai-a buggyant ellenzéknek igen.
Gottwald Zsolt
2022-03-28 at 15:17
A balliberàlisok – nagy csinnadrattàval – csinàltak annak idején néhàny kisebb botrànyt néhàny Fideszes politikus ellen, akik aztàn le is mondtak, el tüntek.
Moslékoknàl azota gyakorlatilag botràny botrànyt ér, szinte nincs olyan politikus a tul oldalon, amelyiknek legalàbb az egyik keze ne lenne sàros, mégis – ugy tünik – ez a szavazokat meg se legyinti!
Milyen emberek lehetnek?!
Elszomorito, hogy egy nép ilyen buta.
Tanulhatnànak a hülyének és bunkonak tartott amerikaiaktol, akik, az örült Trump elleni hiszti ellenére is lazàn 65-70%-ban rà szavaztak, és nagy ivben szartak a hisztikre, cirkuszokra, àlhirekre.
Éva
2022-03-28 at 15:15
Ez nagyon – nagyon kis előny, itt még bármi lehet.
Nagyon sok baloldalinak halvány fogalma sincs az igazi valóságról. Ezek az emberek nem tájékozódnak a hírekről, de náluk jól működik a baloldali propaganda. Döbbenetes, hogy mennyire pozitívan értékelik MZP-t.
Jó lesz vigyázni!!!
aladin
2022-03-28 at 15:12
De hogy van ezeknek a náci baloldalnak még mindég 42 %-a? Ennyi hülye van még ebben az országban és nem érzik ennek a következményeit.
Patriota
2022-03-28 at 15:05
Honfitársaim!
Figyeljétek a szavazólapokat, mert HOLOGRAMOSAK !!!! Ha nincs rajta és vízjel sem- AZONNAL jegyzőkönyvet kell felvetetni. Mert készülnek a moslékok…… A lepecsételt lapnak a fenti részén olyan pecsétszámnak kell lennie, mint amelyik választói körzetben vagytok szavazni !
Hajrá! CSAK a Fidesz !
Gottwald Zsolt
2022-03-28 at 15:05
Ezek szerint a szavazok 42%-a hàborut, adoemelést, paks II (és igy az olcso energia) felszàmolàsàt, migrànsok millioit akarja?!
Mert nekem ez jön le.
Nos ha ez igy van, akkor a magyar fejekben, bizony nagy a baj!
Gullwing
2022-03-28 at 14:51
El kell menni szavazni vasárnap!
Mi öten szavazunk a Fideszre.
ViAM
2022-03-28 at 14:45
Sok a 42 százalék – ha igaz!
Fel kell kötni a gatyeszt és tényleg mindenkinek el kell menni szavazni a nemzeti oldalon.
jogállami levélszavazat-megsemmisítés
2022-03-28 at 14:30
Ennél nagyobb hátrányból csalták el választást a “demokrácia hazájában”. Nem vagyok nyugodt.
na4
2022-03-28 at 14:23
Semmit nem szabad törődni a közvélemény kutatókkal. El kell menni szavazni! FIDESZ + 4X NEM! Egyszerű, mint a faék.
Feri
2022-03-28 at 14:17
Minden kormánypárti polgárnak
EL KELL MENNI SZAVAZNI ❗❗❗
Az a biztos.
Hajrá Magyarország,
Hajrá magyarok!
?????? ??