Pesti Srácok

Operatív Törzs: Az emberek egészsége érdekében hozta meg a kormány a kijárási korlátozást (Visszanézhető!)

Nem befolyásolja az Operatív Törzs munkáját a korábban meghirdetett veszélyhelyzet időleges hatályon kívül helyezése – válaszolták az illetékesek a PestiSrácok.hu kérdésére a testület pénteki online tájékoztatóján. Kiss Róbert rendőr alezredes portálunk másik kérdésére azt mondta, hogy védőeszközöket jelenleg elsősorban a Távol-Keletről szereznek be az illetékesek, de nem mondtak le azokról a szállítmányokról sem, amelyek korábban Nyugat-Európában rekedtek, és sorsuk egyelőre bizonytalan. Az országos tisztifőorvos a veszélyhelyzet hatályának lejárta miatt – mivel a hosszabbítást a parlamenti ellenzék nem szavazta meg – megtiltotta a nem magyar állampolgárok beutazását hazánkba; a szabálytól csak nagyon kevés, és különösen indokolt esetben lehet eltérni. Müller Cecília hangsúlyozta: továbbra is az a határozott kérése, hogy lehetőség szerint senki ne hagyja el az otthonát, és tartsa be az óvintézkedéseket. Felhívta a figyelmet, hogy a vírus terjedésének biztos módja az emberek csoportosulása, emellett arra is kitért, hogy kerülendők a nagyobb családi ünnepségek is. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az Operatív Törzs tájékoztatója előtt kijelentette: a kormány eddig helyes és eredményre vezető döntéseket hozott a veszélyhelyzetben; többek között azoknak is köszönhető, hogy a fertőzés Magyarországon nem terjed olyan drámai módon, mint Dél-és Nyugat-Európában. A járvány terjedése miatt létrehozott hivatalos kormányzati portál, a koronavirus.gov.hu pénteki jelentése szerint péntekig a kór tíz halálos áldozatot követelt, miközben az igazoltan megfertőződött emberek száma háromszázra emelkedett. Magyarországon eddig 9275 emberen végezték el a betegség kiszűrésére szolgáló tesztet, nyolcvannégyen pedig karanténban vannak. Örvendetes ugyanakkor, hogy a betegségből felgyógyultak száma harmincnégyre emelkedett.

Az Operatív Törzs pénteki tájékoztatója előtt Kásler Miklós szólalt fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője emlékeztetett, hogy az egészségügy dolgozói harmadik hete tesznek rendkívüli erőfeszítéseket a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítására. A miniszter kijelentette: a kormány eddig helyes és eredményre vezető döntéseket hozott a veszélyhelyzetben; többek között azoknak is köszönhető, hogy a fertőzés Magyarországon nem terjed olyan drámai módon, mint Dél-és Nyugat-Európában. Kásler felhívta a figyelmet a részleges kijárási korlátozásokra is, amelyek szombattól hatályosak, és amelyekről az emberek egészsége érdekében hozott intézkedést a kabinet. A tárcavezető szerint a magyar egészségügy veszélyhelyzetben is bizonyított.

Kiss Róbert rendőr alezredes az Operatív Törzs pénteki tájékoztatója kezdetén bejelentette: a rendőrség felkészült a kijárási korlátozások végrehajtására, ellenőrzésére. Az eddigi intézkedésekről elmondta, hogy eddig már százharmincnál is több esetben intézkedtek a szabályok megsértése miatt; ezek többsége olyan üzleteket érintett, amelyek nem tartották be a nyitvatartási korlátozásokat.

Az országos tisztifőorvos beszámolójában elmondta, hogy háromszázra emelkedett Magyarországon az igazoltan megfertőződött emberek száma; a járvány eddig tíz halálos áldozatot követelt, de jó hír, hogy harmincnégyre emelkedett a gyógyultak száma. Müller Cecília a veszélyhelyzet hatályának lejárta miatt – mivel a hosszabbítást a parlamenti ellenzék nem szavazta meg – megtiltotta a nem magyar állampolgárok beutazását hazánkba; a szabálytól csak nagyon kevés, és különösen indokolt esetben lehet eltérni. A tisztifőorvos hangsúlyozta: továbbra is az a határozott kérése, hogy lehetőség szerint senki ne hagyja el az otthonát, és tartsa be az óvintézkedéseket. Felhívta a figyelmet, hogy a vírus terjedésének biztos módja az emberek csoportosulása, emellett arra is kitért, hogy kerülendők a nagyobb családi ünnepségek is. Müller Cecília megköszönte azt az összefogást, amelynek eredményeképpen magyar művészek, előadók jelentkeznek produkcióikkal az interneten, ami sok embernek jelent lelki támogatást. A tisztifőorvos kiemelte: a gyermekeket nevelők lehetőség szerint menjenek a szabadba a kicsikkel, de semmiképp ne tegyék ezt, ha a családban bárki tüneteket mutat.

PestiSracok facebook image

Kiss Róbert a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy védőeszközöket jelenleg elsősorban a Távol-Keletről szereznek be az illetékesek, de nem mondtak le azokról a szállítmányokról sem, amelyek korábban Nyugat-Európában rekedtek, és sorsuk egyelőre bizonytalan. Másik kérdésünkre Kiss Róbert azt mondta, hogy az Operatív Törzs munkáját nem befolyásolja a veszélyhelyzet hatályának időleges megszűnése; erre a jogszabályok adnak garanciát. Ugyancsak a sajtó kérdésére Müller Cecília azt válaszolta, hogy a kijárási korlátozás nem öncélú; természetesen bárki hazamehet otthonába, aki az intézkedés hatályba lépésekor nem ott tartózkodik. Az idősekre vonatkozó időbeli korlátozásokról azt mondta: nem számítanak arra, hogy azok több fertőzést eredményeznek, és azt javasolta, hogy az idősek továbbra is vegyék igénybe a családtagjaik, a környezetükben élők segítségét. Kiss Róbert kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a vidéki településeken a polgárőrség is részt vehet az idősek, rászorulók ellátásában.

A KÖZVETÍTÉST AZ ITT.OTT TV TÁMOGATJA. 51 MAGYAR TÉVÉCSATORNA, BÁRHOL A VILÁGON, KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL! SMART TV-N ÉS MOBILON IS NÉZHETŐ!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videoriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt! Közvetítésünket itt, a PS-en és a Videa-csatornánkon visszanézhetővé tesszük.

PESTISRÁCOK.HU produkció

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?