Pesti Srácok

Novák Katalin is megérkezett a kelet- és közép-európai NATO-tagállamok államfői értekezletére Bukarestbe

Novák Katalin is megérkezett a kelet- és közép-európai NATO-tagállamok államfői értekezletére Bukarestbe

Megkezdődött a kelet- és közép-európai NATO-tagországok államfői találkozója pénteken, Bukarestben. Az úgynevezett Bukaresti Kilencek (B9) csúcsértekezletén Magyarország képviseletében Novák Katalin köztársasági elnök vesz részt.

A balti államok, a visegrádi országok, valamint Bulgária és Románia biztonságpolitikai egyeztetését Románia és Lengyelország kezdeményezte 2014-ben, a Krím-félsziget orosz annektálását követően, annak érdekében, hogy közösen szorgalmazzák a NATO keleti szárnyának megerősítését. A mostani csúcstalálkozót is Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államfő hívta össze, az ukrajnai háború miatt. Céljuk nem változott: azt szeretnék, hogy a B9-ek egységesen lépjenek fel a keleti szárny biztonságának megerősítése érdekében a NATO június 28–30-án, Madridban tartandó csúcsértekezletén.

Novák Katalin magyar köztársasági elnököt és a csúcs többi résztvevőjét a B9-csúcs két házigazdája, a román és a lengyel államfő fogadta a bukaresti elnöki hivatalban. Az eredetileg Romániába várt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a betegsége miatt csak online tud bekapcsolódni a tanácskozásba. A B9-ek egyeztetésén Novák Katalin is felszólal. A köztársasági elnök bukaresti munkalátogatásának programjában kétoldalú megbeszélések is szerepelnek.

A biztonság és a béke az első!

PestiSracok facebook image

Novák Katalin a közösségi oldalán jelentette be, hogy ő is megérkezett a találkozóra. Mint fogalmazott:

Hozzátette:

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.