Novák Katalin köztársasági elnök ukrajnai látogatásának második napján a Kijev közelében fekvő Zahalci községben magyar támogatással újjáépülő óvodát és iskolát keresett fel, kora délelőtt pedig megkoszorúzta az orosz-ukrán háborúban elhunytak emlékhelyét, valamint tárgyalt az ukrán emberjogi főbiztossal.
Kárpátaljai programját követően Kijevbe látogatott Novák Katalin köztársasági elnök. Az államfő szerdán kora délelőtt megkoszorúzta az ukrajnai háború áldozatainak emlékfalát, majd meglátogatta az ukrán Gyermekjogi Központot, ahol találkozott Dmitro Lubineccel, az ukrán parlament emberi jogi biztosával. Az ukrán ombudsman tájékoztatta Novák Katalint arról, hogy miként zajlik a megszállt területekről korábban Oroszországba került gyermekek hazaszállítása, rehabilitációja. A magyar államfő emlékeztetett arra, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, ezen belül pedig kiemelt figyelmet fordít az ukrán gyerekek üdültetésére. Dmitro Ljubinec köszönetét fejezte ki az államfőnek mindazért a segítségért, amit Magyarország a háború kitörése óta nyújt Ukrajnának.
Bajban ismerszik meg a barát
-mondta, hozzáfűzve, hogy Magyarország az elsők között fogadta az ukrán menekültek tíz- és százezreit és megfelelő ellátást biztosított számukra, amiért minden magyart köszönet illet. A megbeszélésen a köztársasági elnök felvetette a kárpátaljai magyar kisebbség nyelvhasználati és oktatási jogaival kapcsolatos kérdéseket. Az ukrán ombudsman ezzel kapcsolatban az MTI tudósítójának kifejtette, hogy nincs semmi probléma a magyar féllel való kapcsolattartásban, “mindenkinek gondoskodnia kell a saját állampolgárainak a jogairól” – fogalmazott.
Novák Katalin ezt követően olyan Kijev környéki településeket keresett fel, amelyeket a háború első heteiben közvetlenül sújtottak a fegyveres harcok. A köztársasági elnök Moscsun községben részt vett a főváros védelmében vívott harcokban elhunyt ukrán katonák emlékére rendezett ceremónián. Ezt követően felkereste a Kijevtől 25 kilométerre fekvő Bucsa városát, ahol az oroszok kivonulása után a feltárt tömegsírokban több tucat áldozatot találtak. A helyi pravoszláv templom kertjében emlékhelyet létesítettek, amelyet ugyancsak megkoszorúzott Novák Katalin. Az államfő kora délután felkereste Zahalci községet, ahol magyar kormánytámogatás bevonásával, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásában jelenleg is tart a harcokban jelentős károkat szenvedett óvoda és iskola épületének újjáépítése. A munkálatok befejezéséig egy ötven fő befogadására alkalmas, korszerű óvodában foglalkoznak a gyerekekkel, amelyet az idén tavasszal adtak át, ugyancsak a segélyszervezet jóvoltából. Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy jelenleg több mint félmillió embernek segítenek Ukrajnában különböző programok keretében. Tavaly több mint 10 milliárd forintot fordítottak humanitárius segítségre, amelynek a harminc százaléka forrás, a többi a segélyszervezet gyűjtéseiből és sikeres pályázataiból származik. Novák Katalin délután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására részt vesz a Krími Platform harmadik csúcstalálkozóján.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS