Pesti Srácok

Növekedett azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok az országban

Növekedett azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok az országban

Piszkosul fájhatott ezt leírnia a HVG-nek, de az általuk kért Medián-felmérésből az derül ki, hogy a magyarok egyre többen látják a fényt az alagút végén, és ahogyan a borúlátásuk csökken, úgy nő azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok az országban. A "jó irányra" szavazók száma pedig a felmérés szerint minden társadalmi csoportban emelkedett.

Természetesen kiemelik, hogy még mindig többségben vannak azok, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok (bár a választások nem ezt bizonyítják), de a két hónappal ezelőtti felméréshez képest 10 százalékponttal nőtt a derűlátók aránya. A „jó irányt” érzékelők száma szinte minden társadalmi csoportban emelkedett, nemre, korra, iskolázottságra, pártállásra tekintet nélkül. A portál szerint nagyon sokan a vártnál könnyebben vészelték át a telet, elkerültük a háborúba való belesodródást, és él a remény, hogy az infláció tetőzik, ez pedig derűlátásra adott okot. Majd úgy fogalmaznak:

A Fidesz–KDNP stabilizálta a helyzetét, hiszen a szavazókorú népességben két hónap alatt szerzett 3 százalékpontos többletet (35 százalék) szerzett. Az ellenzéki pártok helyezése egy-két kivételtől eltekintve befagyott, annak pedig inkább csak szimbolikus jelentősége van, hogy ezúttal – a Momentumot és a Mi Hazánk Mozgalmat megelőzve, a DK-tól két százalékponttal lemaradva – a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a harmadik legerősebb tömörülés – írják.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.