Pesti Srácok

Nyomozást indított a rendőrség a Pesti úti idősotthon ügyében

Nyomozást indított a rendőrség a Pesti úti idősotthon ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt rendelt el nyomozást a Pesti úti idősotthon ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a PestiSrácok.hu.

A történtek előzménye, hogy a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő Pesti úti idősotthonban súlyos koronavírus-fertőzöttséget állapítottak meg és rengeteg idős embert kellett kórházba szállítani, akik közül 44-en meg is haltak. Annyi biztosan tudható, hogy az országos tisztifőorvos szerint legalább egy hétig nem volt orvos az intézményben.

Karácsony Gergely később dokumentumokat hozott nyilvánosságra a Facebookon, ám az origo.hu egyik beszámolójából kiderült, hogy azok nem sok mindent bizonyítanak. A Ripostnak pedig éppen ma megszólalt egy 73 éves elhunyt özvegye, aki szerint az ellátatlanság vezetett férje halálához, és mint mondta, már a járvány előtt is elképesztő állapotok voltak az otthonban. Ugyanerről beszélta Hír TV-nek Csüri Krisztián is, akinek édesanyja a Pesti úti Idősek Otthonának egyik ápolt személye volt. Édesanyja március 30-án hunyt el, akitől elbúcsúzni sem tudott. Csüri Krisztián gondos keresgélést követően, 2017. augusztusában költöztette be édesanyját a Pesti úti Idősek Otthonába, mely akkor még a higiénia, az ellátás, a személyzet szempontjából egyaránt megfelelő volt, az önmagát teljes mértékben ellátni képes édesanyja számára. A problémák 2019. novemberében kezdődtek, amikor szemmel láthatóan romlottak a körülmények. 2019. novembere és 2020. márciusa között többször is igyekeztek beszélni orvossal, ám mindössze egyetlen esetben sikerült, amikor az ott lévő orvos - saját állítása szerint - csupán receptek felírására volt jelen aznap.

Karácsonyék miatt a BRFK átadta az ügyet az NNI-nek. Fotó: MTI
PestiSracok facebook image

Az ügyben a feljelentéseiről ismert Tényi István pár hete fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), amely foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el. Ugyanakkor a portálunk birtokába került rendőrségi határozat szerint Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány indítványozta a BRFK kizárását, aminek a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes helyt adott. A kizárás oka, hogy az elfogultság látszatát is el kell kerülniük, tekintettel arra, hogy Terdik Tamás rendőr dandártábornok beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van „az ügyben érintett” (mivel a Pesti úti idősotthon a Fővárosi Önkormányzat kezelésében van – PS) Karácsony Gergellyel és a területért felelős főpolgármester-helyettes asszonnyal, Gy. Németh Erzsébettel. Az akták a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) kerültek, amely az ORFK portálunknak küldött tájékoztatása szerint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt elrendelte a nyomozást.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.