Pesti Srácok

Október 23-án újra Békemenet! – Miért fáj a baloldalnak, ha valódi civilek tömege vonul fel? – Plebejus Polbeat a CÖF alapítójával

Nem kormánypártiak, hanem nemzetpártiak vagyunk. Fontos elvünk, hogy ha olyan kormány van hatalmon, ami a nemzetet és a haladó konzervativizmust szolgálja, akkor ott a helyünk mellette. Ezt igazolja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) megalapítása is, amikor 2009 virágvasárnapján Makovecz Imrével, Bencze Izabellával, Fricz Tamással teljesen civil kezdeményezésként hoztuk létre a CÖF-öt, majd hívtunk életre egy százezres tüntetést, ahol Gyurcsány bukása után új választásokat követeltünk – mondta el a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában Csizmadia László, a CÖF alapító-szóvivője Huth Gergellyel, Stefka Istvánnal és Kroó Zitával beszélgetve. A műsorban az is felelevenítették, hogy 2012. január 21-én szintén teljesen civil kezdeményezésként (a kormány egyes vezetőinek vonakodása ellenére) indult útnak az első Békemenet óriási, méltóságteljes tömege, hogy megvédje Magyarország szuverenitását és a választópolgárok akaratát a nemzetközi spekulációs és puccskísérletek ellenében.

A műsorban Stefka István felmutatta a Magyar Hírlap akkori, a Békekemenetre buzdító címlapját, majd a másnapi (Huth Gergely által szerkesztett) lapszámot, amely már a nemzet hihetetlen erejét bemutató, lenyűgöző fotókkal és tudósítással büszkélkedhetett. Stefka István emlékeztetett rá, hogy a Békemenet a CÖF kezdeményezése és Bayer Zsolt, Bencsik András, illetve az ő ötletének fúziójával jött lére, amelyet akkori médiumaival nagyvonalúan támogatott Széles Gábor üzletember is. Akkoriban tömegek érezték úgy, hogy az államkötvényeink bedöntésének 2011 végi kísérlete, majd az Orbán Viktor elmozdítását célzó külföldi machinációk ellen tiltakozva az utcára kell vonulni, éppen ezért választották a fő molinójuk szövegéül a "Nem leszünk gyarmat!" jelmondatot.

Most hasonló a helyzet – emlékeztetett a vendégekkel összhangban Huth Gergely –, hiszen az Európai Bizottság az LMBTQ-lobbi hatására meg akarja vonni a magyar emberektől a Covid-helyreállítási alap milliárdjait, az Európai Parlament LIBE-bizottsága diktatúraként igyekszik megbélyegezni hazánkat, az elvben független Európai Bíróság pedig – Karácsony Gergely szíves kikotyogása szerint – arra készül, hogy érvénytelennek minősítse a magyar Alaptörvényt. Éppen ezért van ismét az utcán a helye a magyar emberek szuverenitáspárti nagytöbbségének, 2021. október 23-án, a legújabb Békemeneten.

A műsorban Kroó Zita, a Pesti TV riportere azt is elárulta: 2012-ben a Magyar Hírlap gyakornokaként magával ragadta a Békemenet és annak előkészületei, és akkor is úgy érezte, hogy rengeteg fiatalt mozdított meg a közös kiállás lehetősége.

PestiSracok facebook image

A Plebejus Polbeatet minden csütörtökön este hét órától rögzítjük a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben (II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél). Az adás vasárnap este nyolc órakor látható a Pesti TV műsorán, majd elérhető a pestitv.pestisracok.hu oldalon.

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?