A kormányfő szerint a volt kancellár Aggodalom Európáért – felhívás című könyve magyar olvasóknak is fontos útmutatása, hogy a kis tagállamok ugyanannyit érnek, mint a nagyok. „Kohl kancellár úrral együtt vallom, hogy Európa legfőbb értékei a nemzetek, méghozzá a sokszínű nemzetek. Európában a nemzetek a valóság, az Európai Egyesült Államok az utópia. (…) Mert több ezer éves nemzeti gyökerek vannak, amelyeket elvágni egyenlő lenne az öngyilkossággal” – írta Orbán Viktor.

Meggyőződése – folytatta –, hogy a nemzeteket jobban be kell vonni az EU munkájába, ugyanis „évtizedes intézmények nem érvényteleníthetik az emberi együttélés évszázados kereteit”. Eleve kudarcra van ítélve szerinte, ha Európát nemzeti sajátosságok nélkül akarják létrehozni. A magyarok így egyetértenek Helmut Kohllal: „nem akarunk önálló, bürokratikus, központi irányítású mamutintézményt” – tette hozzá.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az intézményesült Európa nem távolodhat el a tagállamoktól és a polgároktól, „mi itt, Európában mindannyian egy keresztény gyökerű érték- és kultúrközösség részei vagyunk”. Megjegyezte, a volt német kancellár bátran kimondja: Európa nem néhány álmodozó ideája, nem poézis, nem folklór. „Nem az álmodozók építik Európát, ezért mi sem lehetünk hurrá-európaiak”.

A kormányfő osztja Helmut Kohl azon meglátását is, amely szerint a béke és a szabadság Európa lételeme, egyúttal az előfeltétele minden másnak: demokráciának, emberi jogok védelmének, jogállamnak, társadalmi stabilitásnak, jólétnek. Orbán Viktor álláspontja is az, hogy az EU-t nem valamilyen utópikus rögeszme, hanem egy nagyon is valós, gyakorlati cél hívta életre: a béke megteremtésének igénye. Éppen a XX. század veszélyes és bukott utópiáival szemben született meg az európai egység nagyon is gyakorlatias gondolata – írta.

Hozzáfűzte, hogy „a könyv olyan pontokon is segítségünkre siet, ahol talán nem is várnánk”. Ma ugyanazon politikai erők képviselői aggódnak Magyarországnak „az európai értékektől történt elfordulása” miatt, akik – mint ahogyan az a Kohl-kötetből is kiderül – kormányzásuk idején rövid távú pártpolitikai előnyök oltárán feláldozták Európa gazdasági-pénzügyi stabilitását és külpolitikai megbízhatóságát is – írta Orbán Viktor.

Forrás: MTI/Mno.hu

Fotó: MTI