Pesti Srácok

Orbán Viktor: A nemzeti önbecsülés és a sport összetartozik

null

A kormány azért minősítette stratégiai ágazattá a sportot, mert felismerte pótolhatatlan szerepét, vagyis azt, hogy eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet eliszaposodik – mondta Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak adott év végi interjújában. A miniszterelnök beszélt arról is, szeretné megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez, a magyar labdarúgó-válogatott pedig világbajnoki döntőt játszik.

A kormányfőt a csütörtökön megjelent, "Vissza a csúcsra!" című interjúban először a koronavírus elleni védőoltásról kérdezték, amelyről elmondta, még nem kapta meg, kivárja, amíg rá kerül a sor, legelőször a kórházak intenzív osztályain dolgozókat kell megvédeni. Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt a sportolóknak ez az átmentés, a túlélés időszaka, amíg újraindul az élet, a miniszterelnök szerint ez utóbbi már nincs olyan messze, talán közelebb is van, mint gondoljuk. Azt mondta, a jelenlegi súlyos egészségügyi fenyegetés árnyékában semmilyen sportesemény nem teheti kockára az emberek egészségét, ezért a biztonságot minden más elé kell helyezni.

– jelentette ki. A miniszterelnök kiemelte, a magyarok életében különösen fontos a sport, a kormánytól ezért nagy hiba lenne, ha ezt nem venné figyelembe a nemzetnevelésben, az oktatáspolitikában, a karakterformálásban. Hangsúlyozta, a sport a nemzetek versenyfutásának és teljesítménymérésének legjobb eszköze.

PestiSracok facebook image

– mondta, majd rámutatott arra, mivel a futball a legnépszerűbb és legelterjedtebb sportág, kiemelt a szerepe is. A kormányfő arról beszélt, a futballt Magyarországon mindig is az önbecsülés kérdésének tartotta, majd hozzátette, a nemzeti önbecsülés és a sport szorosan összetartozik. Úgy fogalmazott: nekünk, magyaroknak a virtus örök erényünk és a szívünknek ugyanabban a sarkában lakik, mint a sport. Orbán Viktor közölte azt is, a baloldal mindent ellenez, így a sportot is.

– jegyezte meg. A kormányfő kitért arra is, folyamatosak a támadási kísérletek minden ellen, ami az ember természetes életfelfogásához és önazonosságához tartozik, ezek pedig beszivárognak a sportrendezvényekre szlogeneken, mezfeliratokon, kötelezően elmondandó beszédeken keresztül.

– mondta. A miniszterelnök közölte, ma már az iskolai testnevelés nem egyszerűen egészségi átmozgatás, hanem valamely szakszövetség részvételével folyó, szakosított sportolás is. Kiemelte, a mindennapos testnevelésnél is büszkébb a kormány óvodai programjára, az ezerszám küldött labdákra, kapukra és mindenféle ügyességi gyakorlatokhoz szükséges eszközökre. Orbán Viktor szerint minden egymásra épül: óvodai, iskolai sport, kapcsolat a versenysporttal, aztán a szükséges létesítmények, amelyek ma már semmivel nem rosszabbak, mint a belga, a spanyol vagy éppen az osztrák kluboknál. A kormányfő sikertörténetként értékelte a tao-támogatások rendszerét, ugyanis az a többletforrások mellett élő kapcsolatot hozott létre a vállalatok és sportszervezetek között. A miniszterelnök az államilag akkreditált akadémiák esetében szükségesnek nevezte a kormányzati minőségbiztosítást, amely jelenleg a labdarúgásra, a kézilabdára és a kosárlabdára terjed ki, de a jövőben a röplabda és a jégkorong is ide tartozhat. Elmondta, az egyesületek még mindig létfenntartási gondokkal küszködnek, az európai középszint elérése is nagy feladat nekik. Megjegyezte, a javuláshoz a klubkultúrát kell fejleszteni, amely az egyesülethez tartozó összes embert arra sarkallja, hogy a legjobb legyen. Orbán Viktor hangsúlyozta, lassacskán a nagy klubok és az akadémiák rendszere átfedésbe kerül egymással, ott lesznek a jó akadémiák, ahol a jó klubok vannak. A miniszterelnök közölte, sok a politikából ismert sportági vezető, ami jelenleg még indokolt, mert a sportágak rendkívül rossz állapotban voltak, hosszabb távon azonban nem szükséges, hogy így legyen. A sportfejlesztésekről szólva elmondta, egy nagy jégsportközpont felépítése szerepel a tervek között, a kerékpárosoknak is vannak komoly terveik, öttusaközpont, nemzeti vívóprogram, Kovács Katalin akadémiája a kajak-kenuban, megújul a Hungaroring is és Moto-GP pálya is épül.

– mondta Orbán Viktor. Megjegyezte, azt is szeretné látni, hogy olyan magasságba jussunk el futballban, ahova már kétszer is sikerült, tehát a vb-döntőbe.

– jelentette ki. A személyes sportolására vonatkozó kérdésre a miniszterelnök azt mondta, ez az év őt is megviselte, ahogyan mindenkit de lassan visszatér, úgy fogalmazott:

– zárta az interjút Orbán Viktor.

Forrás: MTI, nemzetisport.hu, Fotó: Facebook