
Újabb gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére tett indítványt csütörtökön a Csongrád Megyei Főügyészség a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében. Ahogy arról júniusban beszámoltunk, a Bajnai-kormány idején, uniós projekt keretében megvalósult turisztikai látványosság kivitelezése során a gyanú szerint mintegy 550 millió forintot csalhattak el. A Mini Hungary Park ötletgazdáját, D. Imrét, a Délmagyarország korábbi főszerkesztőjét már akkor őrizetbe vették. Úgy tudjuk, az újabb gyanúsított nem más, mint B. Sándor egykori Szeviép-vezér, akit az M43 útépítési projektben és a szegedi 1-es villamos projektben eltűnt milliárdok miatt folyamatban lévő büntetőügy egyik vádlottja. B.-t szerdán fogták el a NAV dél-alföldi nyomozói. Az ügyészség honlapján olvasható közlemény szerint a most őrizetbe vett gyanúsított, azaz B. Sándor volt az, aki a csalást levezényelte, irányította a többi gyanúsítottat, az ő utasítására állították ki a hamis igazolásokat és költötték másra a kilopott százmilliókat.
Ez év júniusában került nyilvánosságra, hogy költségvetési csalást követhettek el az úgynevezett mórahalmi Mini Hungary makettpark kivitelezése során. A 2009-ben lefolytatott projekt papíron 650 millió forintba került. Valójában azonban a néhány négyzetméter alapterületű makettek olyan silány minőségben, műgyantából épültek meg, mely kültéren képtelen volt ellenállni az időjárás viszontagságainak, ezért két évvel az átadása után már omladozott, teljes restaurálásra volt szükség. A látványosságot a mórahalmi önkormányzat mentette meg azzal, hogy 50 millió forintért megvásárolta és rendbe tette.
Papíron a Kárpát-medence nevezetes várai, kastélyai kicsinyített másának elkészítésére darabonként – néhány négyzetméter alapterületen, műgyantából – 11-12 millió forintot számoltak el. A parkban összesen félszáz makett áll, amelyeket digitális idegenvezető, “interaktív audio guide” rendszer mutat be. (A látogatók a jegy megváltásakor egy tabletet kapnak a kezükbe, amelyről meghallgathatják egy-egy épület rövid történetét.) A szakértők és a nyomozás adatai szerint ténylegesen az elnyert támogatás töredékét költhették a kivitelezésre. Több száz millió forintnak lába kelt.
A Mini Hungary Parkot D. Imre álmodta meg. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) pályázatán, 2010-ben, még a Bajnai-kormány idején sikerült is elnyernie a Bornemzet Nonprofit Kft.-nek 500 millió 800 ezer forint vissza nem térítendő uniós támogatást. A mórahalmi projekt összköltségvetését 650 millióra tervezték.
A kivitelezés során történt csúszások és szabálytalanságok okán éveket csúszott az átadás. A projektben vállalt határidőt nem tudták tartani, majd mivel a Bornemzet Kft. elszámolást sem nyújtott be, a teljes kifizetett 436 millió forintot visszakérték (volna). A Bornemzet Kft. 2016 óta végrehajtás alatt áll.

A mórahalmi makettpark építése során százmilliók váltak köddé – Fotó: turizmus.com
Hogy kerül a Szeviép-vezér a képbe?
Az Opten elektronikus cégadattár szerint a vállalkozás tulajdonosai között D. Imre mellett 2013-ig ott szerepelt az úgynevezett MITT Befektetési Zrt, amely a 11 milliárdos csődbűntettben érintett Szeviép Zrt. főrészvényese.
Az ügyészség közleménye szerint megalapozott a gyanú, hogy a Mórahalom külterületén létesítendő emlékpark megvalósításával összefüggésben a beruházó cég ügyvezetője, és a vele vállalkozási szerződésben álló gazdasági társaság vezetője, illetőleg az állami támogatott projekt műszaki ellenőri feladatait ellátó személy egymással összejátszva, mintegy 550 millió forint összegű vagyoni hátrányt kísérelt meg okozni az Európai Unió, illetőleg a magyar állam költségvetésének.
A gyanú szerint a 2013 májusa és 2014 júniusa között benyújtott kifizetési kérelmek során az elkészült makettek darabszámára, illetőleg a projekt készültségi fokára vonatkozóan valótlan tartalmú dokumentumokat nyújtottak be és hamis nyilatkozatokat tettek, mellyel a DARFÜ-t folyamatosan megtévesztették a projekt készültségi foka, illetőleg a támogatás összegének felhasználásával kapcsolatban. A projekt kivitelezése során ezen valótlan okiratokra hivatkozva el nem végzett munkákra és be nem szerzett dolgokra is kérték a támogatások kifizetését, illetőleg a már kifizetett támogatások elszámolását.
B. Sándor utasítására lophatták ki a makettparkból és költhették más célra az uniós százmilliókat
A Csongrád megyei Főügyészség szerint az őrizetbe vett újabb gyanúsított (azaz B. Sándor volt Szeviép-vezér – szerk.) mind a beruházó, mind a kivitelező cégben tulajdonosi érintettséggel bírt, ténylegesen ő irányította az ügyben érintett többi gyanúsítottat, illetőleg adott utasításokat valótlan tartalmú teljesítési igazolások kiállítására, valamint a projekt készre jelentésére. Mindezeken túlmenően a gyanú szerint az őrizetbe vett férfi utasítására valótlan okiratokkal lefedve a projekttől eltérő célra is felhasználták az állami támogatás összegét.
A gyanúsítottak cselekményével összefüggésben az állami, illetőleg az uniós költségvetést ténylegesen 436 millió forint vagyoni hátrány érte, amelyből a végrehajtási eljárás során mintegy 50 millió forint térült meg, figyelemmel arra is, hogy az utolsó, úgynevezett zárókifizetési csomagot a támogató nem fogadta el, és az ellenőrzések során tapasztalt szabálytalanságok miatt 2015. február 2. napján elállt a szerződéstől és az addig kifizetett összeg visszafizetésére kötelezte a beruházót.
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt indult nyomozást a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség irányítása mellett.
A főügyészség indítványt tett az őrizetbe vett férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére az eljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán. Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója pénteken fog dönteni – írják.
400 tönkretett kisvállalkozó – 11 milliárdnyi eltűnt közpénz
Az M43-as gyorsforgalmi út Szeged és Makó közti szakaszának kivitelezésére több, mint 61 milliárd forintot nyert el a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. még 2007-ben. Az út alapkövét pont tíz éve, 2008 nyarán tették le Szeged északi határában. A Szegedet északról elkerülő és Makóig tartó szakasz megvalósítására szóló megbízást négy útépítő konzorcium nyerte el, a konzorcium vezető tagja a Szeviép Zrt. volt.
A szegedi 1-es villamos pályafelújításának kivitelezését, egy mintegy 30 milliárdos projektet kivitelezőként szintén a Szeviép nyerte el, még 2006-ban.
A cég 2010-ben, gyakorlatilag a kormányváltás után úgy jelentett csődöt, hogy a két projektből közel 11 milliárd forinttal nem tudott elszámolni. Több, mint 400 alvállalkozót nem fizettek ki. A kis-, családi vállalkozások nagy része tönkrement.

Szeviép-károsult alvállalkozók tüntetése – Fotó: vasarhely24
A Szeviép-ügy 2015-ben került a bíróság elé. Csődbűntett és más bűncselekmények miatt a Szeviép volt vezérkara, három vállalkozó ül a vádlottak padján: P. László, B. Sándor és O. József.
A vádirat szerint az M43-as autópálya építésében és az 1-es villamos felújításában konzorciumi tagként résztvevő Szeviép Zrt. 2010-re 2 milliárdos veszteséget könyvelt el. Még mielőtt felszámolták volna, tagi kölcsön és egyéb kifizetések formájában összesen 1,5 milliárd forintot mentettek ki a cégből úgy, hogy 433 alvállalkozónak 6,5 milliárd forinttal tartoztak.
A legutóbbi tárgyalást, május 2-án egy szakértői jelentés hiányosságai miatt napolták el. Hétfőn azonban újra összeül a bírói tanács a Szegedi Törvényszéken a Szeviép-ügyben, ahová B.-t már bilincsben fogják bevezetni. Mivel ez már a bizonyítási eljárás lezáró szakasza, néhány héten belül elsőfokú ítélet várható.
“Szegeden is tanulja meg mindenki, hogy a szerződéseket be kell tartani és az alvállalkozókat ki kell fizetni”
A Szeviép-károsultakat képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön a B.-villa előtt tartott sajtótájékoztatót.

Ha lassan is, de őrölnek az igazságszolgáltatás malmai – Fotó: Facebook
Szabó Bálint örömét fejezte ki, amiért ha lassan is, de őrölnek az igazságszolgáltatás malmai. Mint mondta, abban bízik, hogy a dominóeffektus folytatódik és a volt Szeviép-vezér után minden csaló kézre kerül és a valódi bűnösök megkapják méltó büntetésüket.
Ma már a szegediek is világosan látják, hogyan működött a szegedi maffia-baloldal – fogalmazott a jogász. Hozzátette, itt az ideje, hogy Szegeden is minden oligarcha és politikusbűnöző megtanulja, hogy a szerződéseket be kell tartani és az alvállalkozókat ki kell fizetni.
Vezető kép: B. Sándor/betonnet.hu
Ambrus József
2018-10-11 at 19:57
Na akkor, egy adekvát kérdés ide, mi lesz a vörös jelmezes Botkával aki jó kifizető volt:
a másodvonala már bírósági szakaszban van – sokkal kevesebb összeg kapcsán!
Ez a príma ellenzék..
pufff
2018-10-11 at 20:40
Van – annyi- az a – lopott – lééé amennyiből jut a bíróknak és mind ilyennek.
pufff
2018-10-11 at 19:26
MSZP-SZDSZ-DK BANDA ÍGY DÜBÖRGÖTT NEKTEK A MAGYAR GAZDASÁG.
csepeli
2018-10-11 at 17:42
Lesz valaha valódi igazságszolgáltatás a felfoghatatlanul nagy összegű lopások kapcsán még az életemben, vagy elégedjünk meg a Darák-féle szavazat-lopás birói megoldásával, mint követendő eljárással? Nem hiszem, hogy ez a SZEVIÉP ügy a kiterjedt szálai miatt ne sorvadjon el a kb. 10 éves jövőbeni birósági “élettartama” alatt. A kisemmizett vállalkozókat pedig szerződéseket félreértő luzereknek fogják titulálni. Ez a “szabad” -ballib- piac helyes értelmezése, aki nem hiszi vegyen Bécsben cukrázdát.
POROSZLAI RÓBERT
2018-10-11 at 17:01
vigyék mindet
olszal
2018-10-11 at 16:44
Aztán nem elnyújtani mint a rétestésztát. Mint a Czeglédy ügyet!
Minimum kurtavas ezeknek a disznóknak!
És hogy áll az Altus pénzkölcsönző ügye?
Qksyka
2018-10-11 at 15:38
T!botka.et. 1db. kilátó még még hiányzik!
Pót kivitelezésbe kéne beszorítani az önkormány
váll előtt!
Hesslerezredes
2018-10-11 at 13:15
Nem tudom, hogy vagytok vele, de én végigkövettem és éltem a rendszerváltást és az azt követő majd’ 30 évet a mai napig. És mostanra jutottam el oda, hogy teljesen elegem lett a korrupcióból, a lopásból, csalásból!!! Mint amikor egész este töményet iszol és a 10. felesnél azt érzed, hogy ha még egy 11.-et iszol, akkor minden kijön… Kínai törvényeket akarok!