Nemrég jelent meg az orosz sajtóban a védelmi minisztérium kissé talányos közleménye, amely szerint a háború első szakasza véget ért, az ukrajnai különleges művelet fő feladatai befejeződtek. Az ukrán fegyveres erők harci potenciálja jelentősen lecsökkent, ami lehetővé teszi, hogy a fő erőfeszítéseket a fő cél, Donbasz felszabadítása elérésére összpontosítsák – közölte a katonai osztály. Az ukrán légierő és légvédelmi rendszer szinte teljesen megsemmisült, és az ukrán haditengerészet is megszűnt.
Szergej Rudszkoj vezérezredes, az Orosz Föderáció Vezérkarának Műveleti Főigazgatóságának vezetője szerint az orosz hadsereg tizenhat ukrán katonai repülőteret tett üzemképtelenné.
A katonáink 39 tárolóbázist és fegyverarzenált semmisítettek meg, amelyek a katonai felszerelések, anyagok és üzemanyagok hetven százalékát, valamint több mint egymillió-ötvennégyezer tonna lőszert tartalmaztak
– mondta. Rudszkoj szerint ma Ukrajnának nincsenek szervezett tartalékai és az ukrán fegyveres erők veszteségeit mozgósított személyekkel és a területvédelmi erők állományával pótolják, akik nem rendelkeznek a szükséges képzettséggel.
Ez növeli a kockázatot és nagy veszteségekkel járhat
– tette hozzá.
A hír azért is érdekes, mert a mai napon több forrás is azt állította, hogy egyes körzetekből az orosz haderő visszavonult az orosz határ mögé. Az ukránok szerint ez azért történt, mert túl nagy veszteségeik voltak. Nem tudjuk, mi az igazság.
Forrás: kp.ru; Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze
ViAM
2022-03-26 at 13:03
Mi van ebben talányos? A háború első(!) szakasza ért véget. Rövidesen a többit is megtudjuk, majd hülyék lesznek elárulni a részleteket. De, hogy rövid időn beül nem lesz vége, az hétszentség.
saghy rozalia
2022-03-25 at 21:40
Lehet, hogy volt valami egyezkedés a tegnapi eus csúcs előtt?
moliere
2022-03-25 at 21:03
Az van, ami majd kiderül két hét múlva.
Rosszabb esetben az lesz majd, hogy az volt, amiben megegyeznek.
Rémusz.
2022-03-25 at 21:02
Bocsánatot kérek!
Putyin, ha jól emlékszem, a háboru kezdetén aszonta, hogy a honvédséget fogja szarráverni. Nos, ha a számokat figyeljük, ez sikerült.
Akkor, minek is dübörögjenek tovább?? DDD.
Az, hogy az ukránok barmok voltak és nem készültek fel, ezért úgy gondolom, hogy nem a Magyar nép a hibás, de nem is a környező országok.
Igen, a gyalogokat visszahívja! És a többivel mi is lessz??
Én nem értek a “sakk” művészetéhez, de annyit én is tudok, hogy mindíg a gyalog kezd, de az igazi lépéseket a többiek rendezik.
Amit az ukrán vezetés megengethet magának, az pofonzsákot nyitogató!
Nem kér, de követel, még akkor is, ha a békeidőben a leg kevesebb gesztust sem tette meg a kissebségeivel szemben.
Tán nem baszogatta az ott élő magyarokat? Esetleg a többi kissebséget békén hagyták?
Esetleg az ottélő oroszokat egésszen véletlenül, nem gyalázták úton útfélen?
Mivan az elevenen elégetett orosz emberekkel??
Poroszlai Róbert
2022-03-25 at 20:26
hazamentek az újabb fegyverekért…
Logikus
2022-03-25 at 20:19
Igen, eddig bevetették az ócska eszközöket, de mi lesz, ha modern eszközeiket fogják bevetni? az ukránoknak annyi lesz!
F.Jimmy
2022-03-25 at 19:52
https://www.origo.hu/nagyvilag/20220325-oroszorszag-rendkivuli-bejelentese-a-haborurol.html
Orientál
2022-03-25 at 19:10
Ukránok készültek erre a háborúra és azt akarják hogy katonai repülőinkkel is mi – is – pénzeljük őket , érdekes hogy Soros Györgyékk milliárdjaikat nem kérik. Semmi közünk a háborújukhoz mert nem mi harcolunk az oroszok ellen ,viszont a tőlük ideérkező menekülteket becsülettel ellátjuk és a kárpátaljai magyarság miatt is rengeteg segélyt nyújtunk még a háborús sérültjeik ellátására.
Gottwald Zsolt
2022-03-25 at 18:54
Persze és zelenszkij lesz az uj nagy ukrajna Oroszorszàg elnöke!
Én meg az elsö marsi csapadékgyüjtö àllomàs vezetöje…..
khm
2022-03-25 at 18:52
Nincs még vége sajnos!
lyukas zokni
2022-03-25 at 18:19
nyilatkozni bármit lehet, 500 éve mindenki azt nyilatkozta, hogy a Föld lapos. csapatokat hátrébb vonni meg szokás szőnyegbombázás előtt is.
Vladtepesch
2022-03-25 at 17:56
Azért ezeket a híreket még legalább 10 forrásból igazolni/alátámasztani kell/ene.