Két ember meghalt, két másik pedig megsebesült egy orosz légitámadásban, amely szombaton érte az orosz határtól mintegy öt kilométerre fekvő, északkelet-ukrajnai Vovcsanszk várost.
A Harkiv megyei ügyészség szerint közvetlen csapás ért egy kilencszintes lakóházat. Egy nő és egy férfi megsebesült, mindketten 61 évesek. Más városrészekben meghalt egy 50, illetve egy 84 éves férfi. Oroszország legalább hét rakétával támadta Ukrajnát az éjszaka, ezek közül kettőt az ukrán légvédelem lelőtt – közölte az ukrán légierő.
Az észak-ukrajnai Szumi megyében fekvő Sosztka városban robbanások hallatszottak már azelőtt, hogy légiriadót rendeltek el
– jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség helyi médiajelentésekre hivatkozva. Szombat délután Poltava, Szumi és Csernyihiv észak-ukrajnai megyékben volt légiriadó. Helyi médiajelentések szerint a dél-ukrajnai Odessza Csornomorszk nevű negyedében szintén robbanások hallatszottak. Hivatalos források szerint Odessza megyében szintén légiriadót rendeltek el.
Nyugat-Ukrajnában közúti ellenőrzés közben megöltek egy rendőrt, a társát pedig megsebesítették
– közölte a rendőrség. Az ügyészség tudatta, hogy két katonát köröznek a bűncselekménnyel összefüggésben, amely szombaton kora reggel történt a Kijevtől nyugatra fekvő Vinnicja megyében. A hadsereg szerint a katonák egy évvel ezelőtt egy gépesítettlövész dandárban szolgáltak, azóta más egységhez vezényelték át őket.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Francisco Seco
Facebook
Twitter
YouTube
RSS