Az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülést tart a jövő héten, amelyen a képviselők feltételeket szabva járulhatnak hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére.
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két órában azonnali kérdések hangozhatnak el. Az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig további fél óra áll rendelkezésre, azonban a frakciók – a járvány alatt kidolgozott munkarendnek megfelelően – várhatóan nem élnek majd ezekkel a lehetőségekkel. A parlament kedden reggel 9 órakor szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt követi a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslat összevont vitája.
A kormánypártok vezetői azért nyújtották be indítványukat és kezdeményezték a Ház rendkívüli ülését, mert a jövő hét második felében sorra kerülő uniós csúcson születik döntés annak a 750 milliárd eurós hitelnek a felvételéről, amelyért a tagállamok vállalják a garanciát
– közölte korábban a KDNP frakcióvezetője. Simicskó István kifejtette, hogy a támogatási feltételeik között szerepel, hogy a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok; a pénzt kizárólag a gazdaság újraindítására, a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyek védelmére és új munkahelyek teremtésére lehet fordítani; továbbá a forrás nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének a megítélése. A képviselők az összevont vita után döntenek az egyetlen napirenden lévő javaslat elfogadásáról.
Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán
utálat
2020-07-12 at 14:17
Nem kell hitel.A jó édesanyjukat.Dögöljenek meg a saját szarjukban.
vélemény
2020-07-12 at 14:08
Vörös segély, fából vaskarika, kényszerzubbony és még néhány, ebbe a tárgykörbe sorolható minősítés, amire az eu mostani diktátorai, a legnagyobb galádsággal kényszerítik rá a tagállamokat.
A másokat időnként alpári módon lehengerlő minta országok szép csendben, de minden korábbi és
jelenlegi eu-s potentát által ismerten, elkótyavetyélték
– büszkén bevezetett eurojukkal a zsebekben – a ”családi ezüstöt”.
Szolidárisan össze kell tehát fogni?
Segíteni kell többek között a most éppen nem rentábilisan működő, csekély osztalékot terítő maffiát, a spanyol vörös enklávét,
hajlongani a kölcsönadó és kamatra éhes, kezüket dörzslő, a markukba hahotázó gyülekezetek előtt, stb.?
A nagy eu-s átverés feltételeinek részletezése, azok ismeretének a hiányában az egész egy akkora zsákba macska, hogy a Magyar Országgyűlés jóváhagyása esetén is az őrültséget, a katasztrófa jegyeit hordozza magában
Nem tanultunk még mindig eleget a zivatoroktól tépett történelmünkből ???
ViAM
2020-07-12 at 13:14
A feltételek nem érvényesülhetnek. Inkább ne vegyünk fel hitelt!!!
Klárika
2020-07-12 at 17:28
Ez az! Nem szabad felvenni, mert nem beláthatók a helyzetek alakulása sem, és az unió “átmagyarázó”, fenyegetözö tehetségének kibontakoztatása sem.
Bakonyi Gábor.
2020-07-12 at 11:22
Hitelből segélyezni elmebeteg dolog…
Az EU szétesésekor illetve a kilépésekkor ki fizetné vissza a kölcsönöket? Ha egy ország is csődbe megy, magával rántja a többit is…
K
2020-07-12 at 08:22
Európai Unió hitelt NE vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére, és ezt a magyar országgyűlés ne szavazza meg. A hitelforrás természetesen nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének a megítélése, de ezen kívül van több szempont is:
A jelenleg zajló Nemzeti Konzultáció is tartalmazza ezeket a kérdéseket, és az még nem zárult le, illetve várható hogy a lakosság ellenzi bármilyen hitel felvételét.
https://hu.euronews.com/2020/04/03/orban-ellensegkent-beszelt-brusszelrol
Orbán Viktor is ellenségnek tekinti Brüsszelt, vagyis az Európai Uniót, és egy ellenséggel közösen, együtt nem lehet semmiféle hitelt felvenni. Az ellenség az ellenség, azzal úgy kell bánni mint egy ellenséggel.
Az Európai Unió jelenleg is támogatja a törvénytelen illegális bevándorlást, és ezzel kapcsolatban törvénysértésekre kényszeríti az Európai Unió tagállamait.
EU állampolgárt vagy magyar állampolgárt kell támogatni, nem a bevándorlót.
A fenti hitelt nem a járvány elleni küzdelemre fogják költeni, hanem a bevándorlókra, a bevándorlás miatti gazdasági visszaesés ellensúlyozására.
Ennek a hitelnek felvétele káros az EU-ra, az összes EU tagállamra, Magyarországra, és az összes magyar pártra, káros az összes EU polgárra.