Ősrománok Nagykárolyban – Tóth Máté írása Erdély elvesztésének évfordulóján
Fotónkon képzelt ősromán gyermekek a panelből a december 1-i ünnepségre készülnek Erdélyben, Nagykárolyban. A kép (sajnos) nem utólag színezett, hanem 2021-es. Ugyan a szüleik maximum második generációs betelepítettek, mégis elhiszik a pópának, hogy Erdély az ő ősi földjük, amely 1918. december elsején „hazatért” Romániához. Persze túl azon, hogy közjogilag-államtörténetileg Erdély nem volt soha román, de a vlach nyelvbe túlnyomó többségében a magyarból átkerülő erdélyi földrajzi nevek (toponímia) azt is világossá teszik, hogy a románok tömegeikben csupán késői betelepülők a magyar Erdélyben. Ezzel rövidre is zárhatnánk a román soviniszták bájos szőrcsuhás gyerekeinek témáját, ha... Ha Erdély ma nem lenne valóban román, és nem ők ünnepelnének ma ott december elsején. Hogy történhetett ez? – teszi fel a kérdést írásában Tóth Máté, aki saját, nemrég megjelent, Fordulat című könyvéből egy kis történelmi összefoglalót is adott.
„Az első világháború egy talán máig sem teljességében megértett rendkívüli katarzis. Tragikus testvérháború, a genom felfoghatatlan véráldozata, egy világ alkonya. Egyúttal viszont a lövészárkokban ledőltek a nemzeteken belüli társadalmi korlátok, mely egy új típusú heroikus lélektant is kiérlel (ld. Ernst Jünger: Acélzivatarban). Az első világháborút valójában nem „veszítik el” a központi hatalmak, már ha a háborús vereségen a szavak általános jelentése szerint azt értjük, hogy legyőznek valakit. Én pedig ezt értem. A frontvonalak Németországon és Ausztria-Magyarországon túl húzódtak. Szerbia elesett, Olaszország vesztésre állt, az oroszok és a teljes vereséget szenvedett románok különbékét kötöttek, amikor a hátországban beköszönt a régi mítosz hiteltelenné válása miatti belső összeomlás és a felforgatás. (...)
Egyetlen idegen katona sincs Magyarországon amikor Diaz tábornok előtt fegyverszünetet köt a Monarchia, vagyis a demarkációs vonal az ország eredeti határa. Ez jogilag nagyon fontos mondat. Az első világháborút ugyanis teljes területi integritásban fejezi be az ország. A románok az ezután következő erdélyi bevonulásukat a saját szégyenletes első világháborús szereplésüket és vereségüket lezáró bukaresti békeszerződés megsértésével valósítják meg. (...) Ezek háborúra okot adó állapotok, Károlyi és honvédelmi minisztere, Linder Béla viszont inkább szétkergeti a fegyverben álló magyar hadsereget! Jellemző, hogy Károlyiék bukása után Linder Béla a szerbekhez megy, és a kérészéletű baranyai szerb köztársaság vezetőjének ajánlkozik, kérve a párizsi békekonferenciát, hogy a terület a békeszerződéssel a szerbekhez kerüljön. Nem véletlen, hogy állampolgárságot, megélhetést és tisztes nyugdíjat kap később a szerbektől, Titoék díszsírhelyet adnak majd neki. A Károlyi-kormány 1918. december 20-án elvezényelte Kolozsvárról a Székely Hadosztályt, így a románok Kolozsvárt ellenállás nélkül foglalták el (december 24.). A magyar hírszerzés december legvégén jelentette a kormánynak, hogy a román haderő alig 5-6000 főnyi, és azok nagy része is csak gyengén felszerelt, moráljában labilis. Vagyis néhány zászlóalj mozgósításával a román hadsereget ki lehetett volna takarítani a Kárpát-medencéből, ehelyett Károlyi 1919. január közepéig folyamatos visszavonulásokat rendelt el. (...)
A Károlyiékat megdöntő kommunista bűnözők első dolga a terror, a második pedig előre felvenni az éves fizetésüket, aminek az általuk megállapított összege nagyobb, mint a négyéves háború állami kiadása! Horthy sem válik Atatürkké, a franciák által megszállt Szegeden kávézgatott, és a francia megszállók engedélyével indult csak meg Budapestre az egyesült ellenforradalmi csoportok élén.
A jelenség sajnos nem egy meglepő tőrdöfés, hanem sorsszerű és szükségszerű. A régi mítosz eddigre, az első világháború végére már nem integrál, már nem ad identitást. A régi mítoszban gyökerező társadalmi rend és keresztény monarchiák ezért a belső felfordulásnak, az új identitás-keresésnek és – végső soron – a proletarializálódásnak esnek áldozatul (...). A heroikus szimbólum, a Székely Hadosztály vérzik mindennel szemben az etnoszért. Mégsem neki, hanem Károlyi Mihálynak őrzik emlékét ma is a szobrok, közterek! „Bajtárs, ma még tán csak öt perc az élet” – szólt a Székely Hadosztály önkéntes honvédőinek dala. Sokuknak, ahogy a Kárpátokig terjedő ezeréves magyar actio radiusnak is valóban már csak öt perce volt hátra.” (Fordulat, 535-536. oldalalak.)
Hát, így történhetett, hogy amikor 1918. december elsején egy jelentéktelen furkósbotos-szőrcsuhás bugris gittegylet Gyulafehérváron „megszavazta“ Erdély egyesülését Romániával, a történelem bizony mindezt úgy is felejtette, máig.
Forrás: Tóth Máté Facebook-oldala. A szerző Fordulat című „létszemléleti-világnézeti” könyve októberben jelent meg, kapható a könyvesboltokban.
