Nagyon mély, főleg lelki gödörből kellett kieveznie Marco Rossinak és játékosainak a Wembley-ben. Iszonyatosan nehéz feladat jó meccset játszani idegenben az angolok ellen, de ez ma a magyar válogatottnak sikerült. Ráadásul az első gólt mi szereztük Sallai révén, büntetőből, úgyhogy még a vezetésnek is örülhettek a szurkolók. Sajnos nem sokáig, ugyanis bő tíz perccel később egyenlített John Stones révén az ellenfél. Hála Istennek, ennél több rossz hír már nem ért minket Angliában, ahol méltó ellenfélként sikerült pontot rabolni és egy kicsit kiegyenesedni az Albánia elleni két meccset követően.
A mai Anglia elleni mérkőzés nem jöhetett volna rosszabb periódusban – gyakorlatilag még a hazai sportújságírókat sem irigylem, akiknek be kell számolnia erről a mérkőzésről. A magyar válogatott az utóbbi időkben nincsen egyben, nem mutatja azt a masszív, elszánt képet, amit megszokhattunk. Jól látható, hogy ez a szövetségi kapitányt, Marco Rossit is igencsak megterheli. Ő azonban a nyilatkozata szerint tovább küzd és megpróbálja visszavezetni arra az útra a csapatot, ahol korábban járt. Valljuk be, amikor össze kell rakni a kezdőcsapatot, szintén nincsen irigylésre méltó helyzetben, hiszen sok a sérült és több újoncot is be kell építeni, mindeközben az Eb-láz után egész Magyarország várja a vb-szereplést. Azt a vb-szereplést, aminek reális esélye azért csak halványan volt. Ma ezt az alig látható fényt kellett elengedni és csak arra koncentrálni, hogy felszabadultan és lehetőleg jól játsszunk.
A mérkőzés kezdetét azért beárnyékolta, hogy az angol szurkolók kifütyülték a magyar himnuszt, majd természetesen a hazai játékosok a kezdősípszót meghallva letérdeltek. Ezek után végre elindulhatott a mérkőzés és az első pillanatokban egy mentálisan erősebb csapat képét mutatta a magyar válogatott. Ennek köszönhetően az első angol helyzetre azért várni kellett, de a kilencedik percben is résen voltunk, mert Nagy Zsolt jól mentette Luke Shaw beadását, az ezt követő szögletből pedig nem lett helyzete Angliának. A tizennegyedik percben az első veszélyes magyar helyzetnek örülhettünk, amikor Szoboszlai beadását Sallai lőhette rá – sajnos fölé ment a labda, azonban az akció ígéretes volt. Az első negyedóra kifejezetten bátor magyar játékot mutatott. A következő percekben már jobban rákapcsoltak Southgate tanítványai, de jól álltuk a sarat, remek labdaszerzéseink voltak és Gulácsi kapuja így érintetlen maradt.
A huszonkettedik percben aztán, amikor újra támadásba lendültünk, az angol kapu előtt Luke Shaw fejen támadta veszélyesen magas lábbal Negót, így tizenegyeshez jutott a magyar válogatott. A büntetőt Sallai Roland végezte el a huszonnegyedik percben, szerencsére tökéletesen, és így vezetést szerzett Marco Rossi csapata. 0–1. Némi meglepetésre a gól utáni percekben sem tudtak rajtunk átgyalogolni vendéglátóink. Jó tíz percet kellett várni, amire eljutottak a kapunk elé, de a védekezésünk ismét jó volt, így nem lett gól az angol támadásokból. A harminchetedik percben Stones azonban már nem kegyelmezett: egy szabadrúgást követően közelről kellett a kapuba terelnie a labdát és ez nem okozott gondot neki, találatával kiegyenlített az angol válogatott. 1–1. Nehéz végjátékra lehetett számítani az első félidőben, ugyanis az angolok vérszemet kaptak és szerettek volna előnnyel bevonulni a szünetre. Azonban ezt a magyar válogatott nem nézte ölbe tett kézzel. Arról szó sem volt, hogy lefociztuk volna őket, de méltó ellenfelek voltunk és meg tudtuk őrizni a döntetlen állást az első félidő lezártáig – persze ehhez kellett az utolsó pillanatban egy Gulácsi-bravúr is.
A magyar csapatnak mindig a második félidővel és főleg annak is az utolsó negyedórájával szokott problémája lenni, úgyhogy hiába mutatott az eredményjelző a Wembley-ben 1–1-et, bőven volt még miért izgulni. Az angol csapat mindjárt a második játékrész nyitányában megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést, de ismételten rendben volt a védekezésünk és a kontrából még mi is el tudtunk jutni Pickford kapujáig. Az ötvenkettedik percben egy ilyen kontrából Sallai kapura tudta lőni a labdát, de kipattant egy védőről, így jöhetett a szöglet, amit Szoboszlai végzett el. A sarokrúgást követően bár ott tudtunk ragadni az ellenfél térfelén, de komoly csapást nem tudtunk mérni az angolok kapujára. Ez öt perccel később fordítva is így történt, amikor Harry Kane távoli lövését simán védte Gulácsi. A hatvankettedik percben óriási szerencsénkre pár centivel elkerülte a magyar kaput egy angol fejes, de ennek ellenére ki lehetett jelenteni, hogy továbbra is kiegyenlített volt a csata a két csapat között, ami nem kis öröm olyan meccsek után, mint az albánok elleni két mérkőzés.
A hetvenedik percig kellett várni az újabb nagyobb helyzetre, Sterling azonban hiába tudott gyönyörűen megindulni és lövést indítani, Gulácsiban elakadt a labda. Három perccel később pedig Schäfer beadását kapta le Pickford – ez a két akció is mutatta, hogy továbbra is álltuk a sarat, és bár nagy tempót diktáltak az angolok és a mi védelmünk tele volt új arcokkal, mégis masszívan védtük Gulácsi kapuját és a kontrákból szép számmal sikerült támadásokat indítani. Szépen lassan pedig elérkeztünk a meccs azon szakaszáig, amikor következtek a cserék: mi az AS Romában jól muzsikáló Abrahamra húztunk egy Hahn Jánost a Dunaszerdahelyből. Bármennyire is megmosolyogtató jelenet volt, a nyolcvanegyedik percben 1–1 volt a mérkőzés állása, úgyhogy inkább mi voltunk jó kedvűek. Főleg akkor, amikor egy perccel később, a szintén csereként beálló Holender Filip a hosszú felsőbe szerette volna tekerni, de a magyar játékos lábában maradt a lehetőség, mert fölément a labda. A nyolcvankilencedik percben az angolok jutottak lehetőséghez, de Gulácsi óriásit védett. Be kell vallani, nem játszottunk rosszul a számunkra mindig veszélyes végjátékban, ami nagyon fontos tényező a jövőre nézve. A négyperces ráadás utolsó szakaszában még volt védenivalója a magyar kapusnak, de gólt nem kaptunk, csak egy választ a kérdésre: lehetséges a Wembley-ben feltámadnia és visszatérni a megkezdett útra a magyar csapatnak! Igaz, ehhez az is hozzátartozik, hogy valahogyan a nagyobb csapatok ellen védekezésből jobban megy a játék, mint amikor nekünk kell szervezni. De ez nem csorbít a mai nap teljesítményén. Legközelebb november 12-én játszik világbajnoki selejtezőt a magyar válogatott, méghozzá San Marino ellen.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS